A turul szárnyán Budapestre?

VacskAnisha képe

Igen.
Pedig az idő, hogy akik szabad téren szerettek volna ünnepelni azok tudjanak menni, gyönyörű idő lett.
Hárman voltunk Margánál. A három hármas napján. Három éve, 2007.12.12-én volt, hogy Kuthumi átadta nekünk a tudatosság alkímiáját, és a komplementerrel való összeolvadás misztériumát.
Metatron jelezte, hogy együtt fog velünk dolgozni velünk ezen a napon, hát egy Metatron háromszöget díszítettünk fel oltárként. Teljesen spontán ötletként az Egyesült csakrák invokációjával kezdtünk, amit.
itt elolvashatjátok:
http://angyalforras.hu/Angyali-technikak/Egyesult-csakrak-invokacioja
(hanganyagként el tudom küldeni mailben)
Sokszor csináltam már meg ezt az invokációt, most mégis mikor ide értünk: "Megengedem a Metatron hullámoknak, hogy közöttük rezegjenek." nagy melegség öntötte el a szívemet....Metatron valóban velünk volt, végig dolgozott velünk.
Elhangzott Marga meditációja, amit az idővonal ugráshoz kapott:
http://www.dragonsystem.hu/fenyegyseg/index.php?option=com_content&view=...
És szokás szerint, a Világanya mantrjája. A meditációt olvasva....a pilisszántói kápolnában lévőket "láttam", ahogy a koronájukon körbefonódik a mantra. Tudom, ők is kapcsolódtak hozzánk.
De kapcsolódtunk a világ összes csoportjához, akik valamilyen formában az univerzális napfordulót ünnepelték.
Évi, aki az invokáció hanganyagát készítette, a meditációs csoportjával együtt kapcsolódott hozzánk, és megcsinálták az idővonal ugrás meditációt....szintén Budapesten. . Ez este derült ki, és nagyon örültünk neki.

Kertész Kata képe

2010 11. 11

Csillagösvény, Boldog asszony Kápolna

Szeretet energiájának lehorgonyzása, ahogy én éltem meg!

A fény ölelésem, aranyba öltöztet!
Felemeli lényed fénymagját
Az egység ölelésébe!
Az egység csodás lángolása
átmelegíti szíveinket!
Melyek az egyetlen szívhez hangolódva
Megélik a magasabb létállapotot!
Megtartva a fényt immár!
Csatlakoznak a többiek
Az egyre több szív létrehozza
A szeretet hálóját
Melyben a szabadságunkat éljük meg az ölelésben!

A csoda bennünk van, velünk volt! Őseink útját jártuk, kértük vezetésüket megértésüket, támogatásukat, tudásukat, hogy nyomdokaikon, tiszta szívvel haladhassunk az új felé. Átkódolva a múlt gyökereit, magunkban hordozva, az ős tudás és a megújhodás fényét! Hidat képeztünk a régi és új között, szívünk szeretetével horgonyoztuk le és kötöttük össze a múltat a jövővel!
Megnyitva az energiákat, csatornává válva ég és föld között!
A tiszta feltétel nélküli szent szeretet ajándékát ajánlottuk föl hazánknak, a világnak! A mag népeként vetettük el a magokat, a szeretet magjait, új fényt teremteve, kristályosítottuk ki, kitárt szíveinkben lelkeinkben, hogy mindenkit elérjen!
Lelkeink hívószavára csodálatos égi lények támogatták a szert, miközben feltámadt a bennünk élő krisztusi szeretet! Egy szívként dobogtunk, miközben a csillagösvényen az ég és föld összeért! Lehorgonyoztuk az ahogy fönt úgy lent
csodás energiáját. A felemelkedés, és felmagasztosulás áldását kértük, és kaptuk meg. Miközben folyton emelkedtünk, hihetetlenül erős, és tiszta energiákat kapva a teremtőtől.
A szeretet egysége, szíveink együtt dobogása, létrehozta bennünk az új élet álmodást! Hitünk percről percre erősödött, lelkünk díszbe virágzott, a színek körbefogtak, a bennünk és a többiekben felragyogó lélekmag kisugárzása a szeretet lágy ölelésében felerősödött, hozzánk csatlakozott lelkünk égi templomát felépítve a Teremtő, és megfényesítette a világot! Ragyogása kitisztította a múlt terheit, átkódolta a régi megrögzött mintákat!
Megértettük a feltétel nélküli tiszta szeretet erejét.

Csodás érzés volt amikor megnyílt egy kapu, és újabb és újabb portálok nyíltak,melyben nyitott szívek egymásra hangolódnak a lélek hullámhosszán,és éreztük őseink erejét! A szeretet áramlott mindenki felől, szívvel lélekkel kapcsolódtunk egymáshoz és csodás boldogságot éreztünk! Az öröm csodás érzése az áramlás maga, az egység segít abban, hogy mindenkiben megérezd Istent!

Aki vagy, az vagyok,
aki vagyok, az vagy,
egymásban éljük meg a másik én ragyogását,
a bennünk lévő tündöklés fénye,
szivárványt rajzol az égre!

Lelkünkben béke
Adni akarás!
Szívünkben Isten
És nem kell semmi más!

Ölellek fény öleléssel,
betakarlak szív szeretéssel,
simogatlak gondolat virággal,
beborítlak a szív szeretet szavával!

Megértettük, hogy szent feladatunk,megengedni a szívből élést, a szeretet tiszta áramlását, rátalálva a benned rejlőre, az erőre! A lelked templomában felragyogó fény, a Teremtő Isten Atya és Isten Anya megnyilvánulása, mely csak a felmagasztosult lelkiállapotban tud ragyogni. Feladatunk megőrizni, a belső békénket, tiszta szándékunkat, örömünket, szeretetünket, fényes gondolatainkat, bölcsességünket. Elménkben szülessenek fényes gondolatok, melyek majd beragyogják a világot, gondoljunk minden embertársunkra áldó szeretettel, még akkor is ha sötétben tapogatózik, mi magunk legyünk a fény, mely világosságot hoz, mely példát mutat, elől jár.
Egységbe kell hoznunk a gondolatainkat, szavainkat, érzelmeinket, cselekedeteinket, az Istenivel!
Mesterré kell válnunk, őseink tiszta tudását és az új fényt egységbe hozva
kell megteremtenünk az élet igenlés, szent testvériségét!
Tisztává tenni gondolatainkat, érzelmeinket. Amikor megérkezünk a földnevű csodálatos bolygóra, tapasztalás gyanánt, az érzelmek arzenálját is megismerjük! Ha felemelkedett érzelmek tartományát már minden körülmények között meg tudjuk tartani, akkor már mesterek vagyunk az élet nagy játékában. De ha beleszállunk az emberi játszmákba, engedjük, hogy saját hangulat...változásinknak és mások ingatag érzelmeinek ki legyünk téve, akkor tanulók vagyunk.
A lelkünk Isteni magasságába érvén megtapasztaljuk a szeretet feltételnélküliségének csodáját, a nyugalmat, belső békét, az örömet, a határtalan boldogságot, bölcsességet és haza érünk, önön magunk lényegiségébe!
Az érzelmeink jelzések melyekkel tájékozódunk,egységben vagyunk-e az Istenivel, vagy távol tőle!
Mi egységben voltunk egymással, egységben a teremtővel, a szeretettel!

Öleld át a régit fény szeretettel

S feloldódik minden mi fájt nagyon!

Öleld át a régit fény szeretettel

S új föld születik a múltadon

Öleld át a régit fény szeretettel

belőle születik meg az új!

Öleld át a régit fény szeretettel

S minden szeretetté igazul!

Öleld át a múltat sugárzó fénnyel

Nyisd meg az új kapuját!

Öleld át a múltat Isteni fénnyel

S a földet szeretet járja át!

Fényöleléssel, és hálával,hogy sorsom lehetett, hogy fogtam kezeteket,
éreztem szíveteket, ragyogó fényeteket!

Kertész Kata (Keke)

Kertész Kata képe

Bocsánat 12- 12.

margardian képe

Sziasztok kedvesek. Minden úgy történt ,ahogyan a legjobban történhetett.
Anisha leírta a folyamatot, a személyes megéléseim a következők voltak :
A világanya mantráját ez alkalommal tudtam teljesen átélni. csak ajánlani tudom mindenkinek,
http://www.dragonsystem.hu/fenyegyseg/index.php?option=com_content&view=...
Azóta is "fénylenek" a koronámon a" tevirágjaim" és
Tudom már már mit jelent :
"ÉLŐ FÉNYERŐMŰVEI VAGYTOK AZ ISTENSÉGNEK"
Amikor Anisha a kápolnába terjesztette ki magát , én Paksra irányítottam az energiát.Igaz előző este is kiterjedtem már oda. Egyszer a sánchoz, másodszor a Szentháromság templomához.Amikorra befejeztük az összes 12:12 -re előirányzott eseményt, rákukkantottam az e-mailjeimre, és mit látok ? Michelle Eloff , a 12:12 anyagot,24 órára feltette videóban , egy jelszóval a vimeó- oldalra.Csodálatos utazásba kezdtünk, A 2006.ban készített új "blueprint"mintánkat, segítenek az itt és most fizikai valóságába manifesztálódni, aki emlékszik még rá, mit is tett bele , az most nagyon figyeljen a szinkronicitásra, a megérzéseire.
Dec 21-éig amit még el akar engedni tegyen legalább egy -egy lépést,a fizikai síkon az ügyben , hogy a 21.én érkező energia csomagok, ne ütközzenek akadályokba a beintegrálásnál.

Halika minden Léleknek!

Nekem nagyon csodálatos volt, ez a nap, mert azokkal lehettem, akiket igazán szeretek. A dolgok nagyon összerakodtak, és mindent meg lett, amit Magunkért és s Földért tehetünk ezen a szent napon. : )

Rákóczi induló
Magyarok Istene, rontsd a labanc erejét!
Közeleg az óra csata riadóra
Hogy a magyar akarata, csata vasa, diadala
mentse meg a szomorú hazát.
Hős Rákóczi népe, kurucok, előre!
Diadal veletek, ellenes feletek letiportátok,
verje gonoszokat átok!
Már a hazán íme újul a vész,
Íme a gonoszok seregi fenyegetik.
Hej! Hova lettek a hős daliák?
Hova lettek a hős, a derék vezetők,
A szegény nép sokezerje,
A legigazabb dalia vezér
Bujdoshatnak most szanaszét.
Lobogónk magasan, ez a büszke nemzet újra talpon áll.
Aki előtt ellen soha meg nem áll
csak elő, csak elő, csak előre!
Szabadon él a magyar vagy érje a halál.
Mert a magyarok Istenére, szent nevére,
esküt esküre teszen e hős nép:
Míg ragyogón kel a nap az égen,
Rab a magyar soha, soha, soha, soha, sohase leszen.

VacskAnisha képe

GYönyörű példát hoztál arra, hogy lehet a magyart elvágni a gyökereitől. Vegyünk egy hangzatos vezetőt, Rákóczit, és adjunk mellé egy remek indulót, amiben még véletlenül sem lehet fellelni a magyar erkölcsöt. No...lássuk csak mit is kell tudni erről a nótáról:
"Mit jelenthet a historizmus?
A historizmus is kötődött ehhez a művészetfelfogáshoz, azzal a különbséggel, hogy benne a különböző korábbi irányzatok eszközeit, sajátosságait használták vagy elegyítették. Az irodalomban a századforduló kedvelte - definiálása nélkül. Hamisítási botrányok és magyarkodó nóták jelezték az ezeréves Magyarország lakóinak nemzeti öntudatát. A historizmus klasszikus példája lehet a Rákóczi induló. Sok vita folyt nemcsak a zenei berkekben, hanem az újságírói közéletben is a Rákóczi induló kialakulásáról. Az bizonyos, hogy az ún. Rákóczi-nóta dallamvilága, zenei motívumai a 18. században, a Rákóczi-szabadságharc bukása után alakultak ki. A zenei motívumok európai közkinccsé lettek, így komponálhatta meg Berlioz a maga Rákóczi indulóját. Az induló gyorsan (rejtett német-ellenességének is köszönhetően) a nemzeti kultúra részévé vált. A századforduló, de gyaníthatóan inkább már a 20. században megszületett, sőt az ifjúság hazafias nevelése érdekében hamar el is terjedt az induló szövege is. Szerzője az ismeretlenségbe húzódott, ezzel is segíteni kívánta a népénekké válást. A szöveg itt maga helyett beszél: ritmusa egy ideig követi a berliozi ütemeket, ám ez láthatóan és hallhatóan egyre nagyobb erőfeszítésébe kerül, végül még hamis archaizálásba is fog, csakhogy megőrizze a hasonlóságot. A tartalomról pedig világosan látható, hogy egy elvetélt fűzfapoéta igyekszik megfelelni a vezérkari századosok kívánalmainak. A "rekonstruált" szöveg:
/http://www.verslista.hu/muveszetek/3stilus/09romantik/9irodc.htm/

Ezt olvashatjuk kilincs hozzászólásában.

Nos....nagyon köszönöm Józsi. Bemutattad, hogy az a már megvezetett, és német iskolázottságú értelmiség mit is gondolt, hogy milyen egy magyar. Bár, elég a Feszty körképre ránézni, és ez máris világossá válik. Ott sem a valódi MAGyarság van ábrázolva, hanem az, amit a németek tettek elénk. Ők ugyanis el sem tudják képzelni, hogy van, aki csak akkor megy csatába, ha a sajátját védi. (A kalandozások arról szóltak, hogy az elrabolt avar aranykincset vissza szerezzük. Minket...már akkor is fosztogattak...). Olyat meg, hogy egy vesztes félt emberként kezeljenek, hát végképp nem tudnak elképzelni. Pedig....ez nálunk természetes.

Józsikám, mélyebbre kéne ásnod, és nem a múltszázad eleji hazugságok között kéne keresgélned. Mert akkor nem csoda, hogy olyanokat gondolsz, amilyeneket.

margardian képe

Tesókám , ugye Józsi írását te is ehhez az íráshoz kapcsolódóan reagáltad?
http://espavo.hu/kozosseg/hirdetes/7840
Bocs , csak hát nálam nincs köze a Turul szárnyán projektnek :) per pillanat Rákóczihoz , semmilyen "csenelemhez".:) Ez Szazsué.
Csak a pontosítás kedvéért az olvasóknak.

VacskAnisha képe

Hát izééé....én tudtam, hogy a Józsi reagája nem tartozik ide, de mindentől függetlenítettem magam, és tiszta szívvel örültem, hogy itt egy remek példa, amin meg tudom mutatni, hogy mit művelnek velünk. Hogy hogyan érik el, hogy azt higgyük magunkról, amit ők akarnak.
Ugye három kategória létezett:
Tiltot, tűrt, és támogatott.
MAGyarnak lenni tiltott. De amikor sikerül elhitetni hogy a koronánkat a pápatól kaptuk (akinek mellesleg fingja nincs, hogy mi (Ki) is az), meg hogy finnugorok vagyunk, meg pogányok meg mittoménmik....onnantól fogva, a magyarkodás, már tűrt. Világos? amikor már nem tudja, hogy mi az MAGyarnak lenni, és már csak magyarkodni tud, akkor már úgyahogy el lehet tűrni. De a Feszty körképet, meg ezt a Rákóci indulót, már támogatni lehet. Meg az István a Királyt. Miért? Hát azért, hogy aztán akiben van egy kis jóérzés, márpedig a MAGyarban van, az jó eséllyel úgy gondolkozzon, mint a Józsi. De legalábbis forduljon el a gyökereitől, mint Yurine tette.

Szóval nézd el nekem Marga. Tudom, hogy ez a téma nagyon messze van a Turul szárnyán idővonal ugrástól. Ott ugyanis, abból indulunk ki, hogy...hogy is mondjam....az Isten nem teremt selejtet?....érthető ez így?
Vagyis hogy tudjuk, hogy nincs olyan, ami ne a teremtést szolgálná.

margardian képe

Köszönöm Anisha , így korrekt .

margardian képe

Azt gondolom , rossz helyre írtad.
Talán ide szeretted volna :
http://espavo.hu/kozosseg/hirdetes/7840

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

Belépve a választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.