Kálacsakra Tantra Shambhala

Kategória:

Kálacsakra Tantra és a Sambhala

A Kálacsakra tantra, azaz az Időkerék tantra a buddhista meditáció és gyakorlat egyik legfontosabb rendszere, amelyet Tibetben őriztek meg. Az ún. külső Kálacsakra az asztrológiával és a jövendöléssel kapcsolatos, ugyanakkor az ún. belső Kálacsakra pedig a belső jógákkal és az emberi testben lévő pránának a külső időciklusokkal való harmonizálásával foglalkozik.

Eredetileg Sákjamuni Buddha tanította a Kálacsakrát Dél-Indiában, azután a későbbiekben a Közép-Ázsiában található misztikus ország, Sambhala királyai őrizték meg. A szimbolikusan világunk szívközéppontjában található Sambhaláról azt jósolják, hogy a közeljövőben újra visszatér, s újra megjelenik majd valóságunk jelenlegi dimenziójában.

A megvilágosodott társadalom megteremtése

A Sambhala-tanítások azon a felvetésen alapulnak, hogy létezik olyan alapvető emberi bölcsesség, amely képes segíteni a világon a bajok megoldásában. Ez a bölcsesség nem valamely egyedi kultúra vagy vallás sajátja, s nem is kizárólag Keletről vagy Nyugatról jön. Olyan hagyományról van szó, amely különböző kultúrákban és korokban számos formában megjelent a történelem során.

Tibetben, mint megannyi más ázsiai országban, fennmaradt egy réges-régi királyságról szóló különös legenda. Eszerint itt ringhatott a jelenlegi ázsiai társadalmak kultúrájának és műveltségének bölcsője. A királyságot bölcs és jóságos uralkodók kormányozták, lakói pedig békességben és jólétben éltek. Minden polgára jólelkű és művelt volt, ezért az ország igazi mintatársadalom volt. Ezt az államot Sambhalának hívták.

A buddhizmus állítólag nagy szerepet játszott a sambhalai társadalom kialakulásában. A legendák szerint Sákjamuni Buddha magasrendű tantrikus tanításokat adott Sambhala első királyának, Dava Szangpónak. E tanításokat Kálacsakra-tantra néven ismerik, a tibeti buddhizmus legnagyobb bölcsességei között tartják számon. Miután a király megkapta a tanításokat, Sambhala egész népe a buddhista meditáció ösvényére lépett, kedvességet, szeretet és törődő odafigyelést fejlesztett ki magában minden lény iránt. Így aztán nemcsak a király, hanem alattvalói is magas szellemi szintet értek el.

A tibeti nép körében él a hit, hogy Sambhala Királyság mindmáig létezik valahol egy kis völgyben, a Himalája egyik rejtett zugában. Jó néhány olyan buddhista szöveg található Tibetben, amely részletes, ámde homályos módon leírja, hogyan lehet eljutni Sambhalába, de hogy ezeket szó szerint vagy átvitt értelemben kell-e érteni, afelől eltérnek a vélemények. Szép számmal akadnak részletes leírást adó szövegek. A XIX. századi bölcsnek, Mipamnak a Kálacsakrához írt nagy kommentárja szerint Sambhala országa a Szita folyótól északra található, és nyolc hegylánc szeli át. A rigdeneknek, Sambhala uralkodóinak palotája kör alakú hegy tetején áll az ország közepén. Mipam szerint ennek a hegynek Kailásza a neve. A palotát Kalapa palotájának hívják, és sok-sok négyzetkilométernyi területet foglal el. Déli oldalán gyönyörű park szegélyezi, a neve Malaja, s ennek közepén áll a Kálacsakrának szentelt templom, amelyet Dava Szangpó építtetett.

Más történetek úgy tudják, hogy a Sambhala Királyság már sok-sok évszázaddal ezelőtt eltűnt a föld színéről. Amikor az egész lakosság megvilágosodott, az ország a mennyei birodalomban költözött. Legendák szerint a rigden királyok azóta is ügyelnek az emberek dolgaira, és egyszer visszatérnek a Földre, hogy megmentsék az emberiséget a pusztulástól. A tibetiek közül sokan úgy gondolják, hogy Lingi Geszár, a nagy tibeti harcos király is ösztönzést kapott a rigdenek példájából és a sambhalai bölcsességből. Eszerint Sambhala most is létezik valahol az égi szférában. Geszár valószínűleg nem járt Sambhalában, ahhoz fűződő kapcsolata tehát szellemi. A XI. században élt a kis Ling Királyság uralkodójaként Kelet-Tibetben, Kham tartományban. Geszár uralkodását követően hősi tetteinek és uralkodói méltóságának híre elterjedt egész Tibetben, végül ő lett a legnagyobb tibeti mondahős. Egyes legendák szerint Geszár nagy hadsereg élén tér majd vissza Sambhalából, hogy legyőzze a világban működő sötétség erőit.

Az utóbbi időben egyes nyugati tudósok igyekeztek Sambhalát azonosítani valamelyik közép-ázsiai birodalommal, melynek létezése történetileg dokumentálható. Egyes feltételezések szerint a kelet-tibeti Sansung-birodalom (Zhang-zhung) az az ország, amelyet később Sambhalának hívtak. A legtöbb tudós azonban úgy véli, hogy Sambhala története merő kitalálás. Természetesen könnyű elvetni Sambhalát mint bármiféle történelmi alapot nélkülöző mítoszt. Ugyanakkor tekinthetjük e legendát valami másnak is: az emberben mélyen benne gyökerező vágy kifejeződésének, ami a teljesség elérésére irányul. A buddhista tanítók körében fenn is maradt az a hagyomány, amely Sambhalát nem külső helynek tekinti, hanem a minden emberi lényben bennerejlő éberség és józanság színterének, illetve lelőhelyének. Ebből a szempontból nem is lényeges eldöntenünk, hogy Sambhala történelmi tény-e, avagy feltételezés. Inkább vegyünk példát arról a megvilágosodott társadalomról, amelyet jelképez.

(Csögyam Trungpa: Sambhala, Édesvíz Kiadó, 1997. www.edesviz.hu)
Mily érdekessége ezeknek az írásoknak pont rólunk szól a föld szíve itt van a térségben ahol élünk. Valamikor réges régen megvilágosodottak voltak őseink ezért mondják a magyarokra igazmondók.

margardian képe

Nagyon komoly tanitások ezek, csodálatos, , írj még ,
Miért (talán csak voltak :) olyan titkosak,
De ne mondd , hogy mert nem értenék meg...stb
Jobb lett volna ha ez terjed el a kereszténység helyett...most nem kellene fénymukiknak lenni.
Egyébként most lehet, hogy számodra szentségtörést követek el, de asszem az itt lévő anyagok is elvezetnek oda ,,,, de sok időt kell velük foglalkozni, csakúgy mint a kalacsakra tantra művelésével szintén.
Köszönöm, és kérlek írj még erről a csodás de sajnos elég zárt körnek megadatott tanításról.

fritzjames képe

Igen és ezért kezdik --rebesgetni-" a Magyarság fog először meg-világosodni- s az ő páldája terjed "ki" az egész Földre"-Ennek kevés jelét látni-de-legyen úgy!

Majd jő Dekódi mester az 5dből és akkor tudni fogod

fritzjames képe

Isten veled!

Akkor ki ellenem

ALFRED TENNYSON

SZENT ÁGNES ESTÉJE

Klastromtetőnk holdfényiben
ragyog, hóval tele:
az égre száll lehelletem:
bár szállhatnék vele!
A kapu árnya metszi el
lenn a fehért haránt,
nővén az óra teltivel,
mely engem égbe ránt:
óh tégy oly tisztává, Uram,
mint jégfelhő-lebel,
vagy mely keblem fölé suhan
az első hópehely!

Szennyes, sötét fehér ruhám
hó fehérségihez
és földi mécsem halovány
az ezüst égihez:
így lelkem a Bárány előtt,
Előtted e kebel:
azért lakom e sártetőt,
hogy Hozzád vágyjam el.
Óh nyisd fel, Uram! egedet,
s tán egyik csillag ott
fehér ruhában fölvezet
engem, menyasszonyod.

Felhúz az arany kapuig,
mint villám szabdal át,
ahol csillagvirág nyilik
leszórva sugarát:
s lám! mélyül a kapu elém,
megfordul sarkain,
benn vár az Égi vőlegény
s lemossa foltjaim.
Az Örökélet Szombata,
mély tenger, végtelen -
s a mély tengerrel csillaga -
s a Vőlegény velem!

ALFRED TENNYSON
THE DAYS THAT ARE NO MORE[10]

Könny, léha könny, nem értem, mit jelent
könny egy nem földi bánat mélyiből
kel a szivemben és gyül a szemembe
ha nézek boldog őszi réteket,
rátok gondolva, elmulott napok.

Frissek, miként az első fénysugár
megtérő kedvesinknek árbocán
búsak, miként a végső, mely ragyog
a láthatárba vélük elveszőn,
oly búsak, frissek, elmulott napok.

Ah búsak, s messze, mint nyárhajnalon
a félig ébredt gerle éneke
haló fülekben, míg haló szemekben
az ablak négyszögű tűztábla lesz:
oly búsak, s messze, elmulott napok.

Drágák, mint emlék-csókok sír ölén
égők, mint képzelt csókok ajkakon
melyek máséi; mélyek, mint a vágy
mélyek, mint szűz vágy, s szánattal vadak
Élet Halála, elmulott napok.

A védikus irodalomban sokszor beszélnek az idő kerekéről, ami nem más, mint a reinkarnáció, az ismételt születések és halálok körforgása. Néha kívánatosnak tűnik, azt gondoljuk, újraélhetünk egy kellemes élményt. Nyugaton a reinkarnáció gondolata sok embert megszabadít a halálfélelemtől. Indiában azonban tudják, hogy a születések és halálok nagyon hosszú idő óta, végtelen hosszú idő óta ismétlődnek, és senki sem döntheti el, hogy csak a kellemes élményeket fogja újraélni. Az újraszületés kényszere súlyos teher, és India bölcsei nem egy módszert javasolnak az elkerülésére. Abban mindannyian egyetértenek, hogy az alapkövetelmény az erkölcsös élet. A buddhista Mitravinda Dzsátakában ezt mondják egy csalónak:
,,Négy után nyolcat számoltál, nyolc után 16-ot, aztán rögtön a 23-at. Mindig csak magadnak akartál jót, ezért magával sodor a hatalmas kerék."
Kapiladéva ezt mondja a reinkarnációról:
"Amikor a lélek az anyagi természet és a hamis ego uralma alá kerül, és önmagát a testével azonosítja, akkor anyagi cselekedetekbe merül, és a hamis ego hatására azt gondolja, minden az övé.Ezért a feltételekhez kötött lélek különféle alacsonyabb és magasabb létformákba vándorol, mindaddig, amíg el nem tud szakadni az anyagi természet kötőerőitől. Amíg anyagi célok érdekében cselekszik, el kell fogadnia ezt a helyzetet." (SB 3.27.2-3)
Nárada Muni pedig ezt mondja:
,,A hernyó úgy mászik az egyik levélről a másikra, hogy előbb átmegy a következő levélre, és csak azután engedi el az előzőt. Az élőlénynek is hasonló módon először szert kell tennie a következő testre, még mielőtt elhagyná azt, amelyikben jelenleg él. Mindez azért van, mert az elme a különböző vágyak tárháza." (SB 4.29.76-77)
Ebből nyilvánvaló, hogy annak, aki a szamszárának nevezett örök körforgásból ki akar szabadulni, az elméjén kell uralkodnia, hiszen ha megszűnik a vágyakozás és a ragaszkodás, megszűnik az ok is, amely az anyagi világban tartja a lelket. A buddhisták azt gondolják, hogy minden vágytól meg lehet szabadulni, és jutalmul eljutnak egy olyan helyre - vagy állapotba -, a nirvánába, ahol egyáltalán semmi sincs. A vágyaktól azonban nem lehet teljesen megszabadulni, a legkiválóbb buddhista is ,,vágyakozik" a felszabadulásra vagy a nirvánára. A vágyakozás a lélek természetéhez tartozik. Krsna azt mondja, hogy csak az anyagi vágyaktól kell megszabadulni, illetve ezeket kell megtisztítani, szublimálni.
"Gyorsan felszabadítom a születés és halál óceánjából azt, aki minden tettét Nekem ajánlja, Rám gondol, és Engem szolgál." (BG 12.6-7)

A reinkarnációt különösen szemléletesen ábrázolják Tibetben, az úgynevezett Kálacsakra mandalában. Kálacsakra azt jelenti, az idő kereke; egyébként a tantrikus buddhizmus egyik különös, szinkretisztikus szent könyve, amelyet akkor írtak Észak-Indiában, amikor a mohamedán hódítás már világosan látható fenyegetés volt. A Kálacsakra mandalában egy félelmetes, fogvicsorgató, fekete démon mandala-formát, vagyis kört szorít magához, ezen ábrázolják az idő fogságában vergődő élőlényeket.

Néha Kálacsakrának nevezik Krsna-Visnu fegyverét is, a harci korongot. Ezért mondja Krsna a Bhagavad-gítában:
,,Az idő vagyok, világok pusztítója. Azért jöttem, hogy mindenkit elvigyek magammal. Csak te maradsz meg, és a testvéreid; különben mindkét fél harcosai elpusztulnak." (BG 11.32)
A harci korong gyakrabban használt neve Szudarsana Csakra. Szudarsana azt jelenti, nagyon szép látvány. A Szudarsana azért olyan szép, mert számos áldásos tulajdonsága vn. Enyhíti a bhakták minden szenvedését, megsemmisíti a bűnöket, de könyörtelenül megbünteti a gonoszokat, pl. Durvásza Munit, aki súlyosan megsértette Ambarisa királyt.

,,Amikor Durvásza látta, hogy minden igyekezete kudarcot vallott, és a Szudarsana csakra egyre közeledik felé, inába szállt a bátorsága, és futásnak eredt, hogy mentse az életét.
Ahogy az erdőtűz lobogó lángjai követik a kígyót, úgy eredt a csakra Durvásza nyomába. Durvásza látta, hogy mindjárt megérinti a hátát, így aztán szélsebesen futott, hogy bejuthasson a Szumeru-hegy egyik barlangjába.
Mindenfelé menekült, még a mennyei bolygókra is, de a Szudarsana csakra elviselhetetlen tüze mindig a nyomában volt." (SB 9.4.49-51)
Durvásza nem is menekült meg addig, amíg a sértett király meg nem kérte az Urat, hogy bocsásson meg a magáról megfeledkezett bráhmanának.
A Szudarsana csakra idő és tér fölött áll, hiszen nem más, mint az Úr egy része. Amikor a Mahábhárata Kálacsakráról beszél, ez alatt a Szudarsana csakra időbeli megnyilvánulását érti. A Visnu Szahaszranáma bevezető szavai szintén erre vonatkoznak. A csakra hatalmas tűz, úgy ragyog, mint ezernyi nap. Ezért eloszlat minden tudatlanságot és sötétséget.
A tüzes kerék az Úr Nrsimha formáját is jelenti. Az Ahirbudhnja Szamhitá azt írja, Nrsimha tüzes haraggal pusztította el Hiranjakasiput, és azonnali segítséget hozott Prahládnak. Ezért mondják, hogy Nrsimha a csakrában lakik, a csakra ,,jelen van Bhagaván Nrsimha körmeiben." A Padma Szamhitá szerint 16 karja van. Így ábrázolják a dél-indiai Srírangam templomban.
A csakrában élnek még az Úr négykarú megnyilvánulásai (csaturvjúha): Vászudéva, Szankarsana, Pradjumna és Aniruddha. Ezért van valaki a Szudarsana csakrában ajánlja fel az imáit, az éppen annyit ér, mintha magának Krsna-Visnunak hódolna.

Sok védikus írás beszél a Szudarsana csakra nagyságáról és áldásairól. A csakra megvédi a félisteneket és az embereket, megsemmisíti a démonokat, igaz tudást adományoz, darabokra szaggatja a színlelt vagy hamis tudást. Ezért a tudósok a csakra segítségét kérik, mielőtt vitába bocsátkoznak; de még ők is elakadnak, ha fel akarják mérni a csakra határtalan dicsőségét. A csakra az univerzum szeme (netra), vagyis a nap, a napkerék.
Egészen biztosan eljön, hogy megmentse az Úr bhaktáit. Nemcsak Durvásza Munit üldözte, hanem elpusztította Sisupálát is, aki megsértette Krsnát. Ardzsuna nagyon hátrányos helyzetből azért tudta megölni Dzsajadrathát, mert a csakra eltakarta a napot. Ennek az eseménynek az emléke maradt fenn a Bibliában: Józsue csak akkor tudta megverni az öt emoreus királyt, amikor ,,a nap megállt Gibeonban, és a hold az Ajalon völgyében." (Józsue könyve, 10.12) Krsna mint Vámana, szintén a Szudarsana csakra segítségével félemlíti meg a démonokat:
,,Amikor a démonok meglátták az Úr univerzális formáját, aki mindent a kezében tartott, és megpillantották a kezében a korongot, az elviselhetetlen forróságot árasztó Szudarsana csakrát, és meghallották íjának zengő hangját, szívüket elöntötte a szomorúság." (SB 8.20.30)
A csakra bárkit felszabadít, aki meghódol neki, de azt is, akit megöl. Így érték el a felszabadulást Sisupála, Narakászura, Paundra Vászudéva, és a Gadzsendrával harcoló krokodil. A csakrának gyógyító ereje is van, különösen járványos betegségek esetében. A Szudarsana csakra minden anyagi és lelki kívánságot teljesít.
De a csakra nemcsak halálos vagy gyógyító fegyver; ennél sokkal misztikusabb. Néha azt mondják, hogy Krsna-Visnu kocsikereket tart a kezében. Honnan származik ez a kocsikerék? A Srímad Bhágavatam elmondja, hogy Krsna még nagyon kicsi volt, éppen hogy csak hasra tudott fordulni. Egyszer felsírt éhségében, de éppen olyan sok vendég volt a házban, hogy senki nem figyelt Rá. A kis Krsna rugdalózni kezdett, és ahogy lábával hozzáért egy szekér kerekéhez, a szekér összedőlt. A kerék leesett a tengelyéről, a küllők szanaszét szóródtak. Mindenki odaszaladt a zajra, Nanda, Jasodá, a vendégek, és találgatni kezdték, mitől borulhatott fel a kocsi. Ezt a kocsikereket tartja a kezében Krsna-Visnu, és ez a kerék ugyanaz, mint a Szudarsana csakra.

forrás: http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?n=schuro&pid=14319

Érdekesség nem etalon csak beszélek magammal legalább vele egységben vagyok. egész életünk miről szól te különb vagy mint a másik verseny minden téren kitud többet a másiknál. nálam a tudás ott kezdődik ha tudsz adni a tudásodból mint régen és ma is adnak. ott a szegénység mindenki gazdag akar lenni enged el a szegénységedet NEM HALLOM HOGY ENGED EL A GAZDAGSÁGODAT hogy a szegények lehessenek gazdagabbak. Világunkban sokan szegényen születnek és halnak meg és boldogok mért mert egységtudatban élnek (nem egyénre bontva beszélek hanem csoportra). De legyen az egyén tudja minden tette a csoport jólétéért van és boldog vidám tud nevetni mi itt a szegénységet éljük meg ha ők élnének itt a paradicsomban éreznék magukat. viszonyítási dolgokban eltérőek vagyunk talán mert nem az örökös versenynek élik az életüket. Szegénység ha nem tudsz benne létezni vajon mért kaptad meg az életedbe hogy minden áron elenged és áramoljon a gazdagság feléd TANULÁS TETTEID KÖVETKEZMÉNYE HOGYAN FOGSZ OKULNI BÁRMIBŐL HA ÁLLANDÓAN KERESED A KISKAPUKAT. Azt vettem észre az elmúlt napok eseményei kapcsán nincs egységtudat és nem értik a kollektív tudat létezését sem nem tudják elfogadni hogy minden mindennel összefügg ha nem tudsz beszélgetni a fákkal (sok embernek mondtam már ezt és mily érdekes megnyugvásokról számolnak be olyan verseket olvastam amik ilyen fákkal való beszélgetéskor jöttek az elmébe jó érzés töltött el). Ott van a kő nézése vagy az üres pohárból ivás és a tányérból evés. Nem fogadom el azt hogy az ürességet kell megélnem a meditációban vagy éber gyakorlatokban nekem a teljességet kell elmében élnem a kollektív tudatott amibe bele tudnak tartozni a fák a természet minden zeg-zugja. Igen ha elérem azt hogy egységtudatom lesz a mindennel megérkezem önmagam megvalósításának a lehetőségéhez. Mert addig csapongok erre arra a tudattal bármit eltudok képzelni feltéve ha gyakorlok vele átélni az Óceánok mélységét a fák tudatával egyetemben és benne téged is érzékellek mindenkit . Szükségem van valamire az egység tudja ezt és történések sorozatában vagyok mintha tálcán hoznák elibém amit kérek de mohó leszek marad a történés még többet és többet mire jó (ja okok mindig vannak ez is kell az is kell de kell igazán?). Gondoltok a világ szegényeire időnként a mi jólétünk zálogai ők a szegénységük minden borul ha ők is olyan gazdagok akarnak lenni mint mi. Most ha kérnek ott tudsz hagyni mindenedet amiért dolgoztál és egy szatyorba rakni párdolgodat de amint haladsz még azokból is kérnek és te oda adod holott tudod olyanok is kapnak a dolgaidból akik nem érdemelnek meg egy lyukas garast sem. Sokáig nem tudtam ezt megtenni de sikerült elérnem ide (Tiszai árvíznél öreg-bácsika szemében ott volt a könny szavait soha ne feledjétek isten elvitte ha akarja vissza adja természeti csapással úgy vagyok valamit rosszul építettünk meg ez a dolga hogy elviszi de lehet házat és hazát is építeni mi kell hozzá JÓ SZÓ.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

Belépve a választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.