ahol a szükség ott a segítség!

Az e-mailjeim közt jött.
"Egy kedves ismerősöm levelét továbbítom:

Kíváncsi vagyok EZT hányan osztják meg, vagy küldik ki körlevélben.
Mert a hülyeségeket rengetegen tudják!
Talán sokan nem tudják, de Budapesten működik egy óvoda, melybe
hajléktalan gyermekek járnak. A kicsik minden nap tiszta ruhát és
élelmet kapnak, és fürdetik is őket. Az óvodának, a gyermekeknek nagy
szüksége lenne 98-146-os méretű ruhákra és 24-35-ös cipőkre, mondta el
Szabóné Förhétz Krisztina óvodavezető. Az ovi 2004-ben szükségből
nyílt, hiszen a szabályok szerint az óvodákba csak olyan gyermek
vehető fel, akinek lakcíme, tartózkodási helye van. A szakemberek
szerint a fedél nélküli gyermekek száma Magyarországon közel ezer fő,
ők lakásnak nem minősülő helyiségekben, például pincékben húzzák meg
magukat. A pesti hajléktalanóvodába egész Budapestről viszik a
gyerekeket. Az ovi reggel hétkor nyit, a gyerekeket először
megfürdetik, aztán tiszta ruhába öltöztetik, és enni kapnak, mert nagy
részük délután négytől másnap reggelig nem eszik. Nincs mit. Az
óvodavezető szerint az ő kis óvodásainak az a legnagyobb örömük, ha
van mit enni. Minden ételt megmutatnak nekik, ha lereszelnek egy
káposztát, azt is, mert volt olyan kicsi például, aki úgy érkezett
hozzájuk, hogy kizárólag a krumplit ismerte. Tartós élelmiszernek és
játékoknak is örülnének az óvodában.
Aki tud ruhákat és cipőket küldeni, az alábbi címre juttassa el:
Wesley János óvoda 1086 Budapest, Dankó u. 11.

Én elküldtem minden ismerősömnek, remélem ők is tovább küldik, hiszen
ez nem reklám. Segítség bárhonnan érkezhet.

johanna képe

Én most nem nézek még 1x utána,de ez nem így van.Ennek az ovinak a vezetője nyilatkozott erről valamit.Nincs olyan ovi,ahol hajléktalan gyermek járnak és ott fürdetik őket.
Hónapok óta nyomják ezt a fészbukon is.
A neten biztos meg találjátok.

Köszi a figyelmeztetést!
Nem néztem utána mi mennyire igaz ebből, én is kaptam.
Viszont ezt az oldalt elolvasva úgy látom mégis jó helyre megy a segítségem.Hiszen a fiam kinőtt ruháit nyugodt szívvel elküldhetem nekik.

http://www.wesley.hu/wesley/foiskola/v/1810

A következő sorok az intézmény honlapjáról valóak:
"A Budapest VIII. kerület, Dankó utca 11. szám alatti kis intézmény (melybe ez időben negyven gyermek jár), a normatívából nem fenntartható. A szülők képtelenek anyagi áldozatot vállalni, sokakat közülük mi magunk vagyunk kénytelenek támogatni. Az is ide kívánkozik, hogy ami ruhát és játékot a felfokozott érdeklődés és segítőkészség következtében helyben nem tudunk szétosztani, azt vidéki (abaújkéri, szegedi, orosházi és több szabolcsi településen lévő, hasonló sorsú gyermekeket fogadó) intézményeinknek továbbítjuk, azok óvodásainak juttatjuk."

johanna képe

Persze a körítés volt más!
Nyugodtan küld! :)
Jó,hogy ide tetted a linket,köszi rebeka!

Te késztettél rá, hogy utána járjak.
Tehát mindkettőnk adott.
Áldás

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

Belépve a választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.