SOLARA A 8-IK KAPUNYITÁS 2-IK RÉSZ

Kállay Ildikó képe

SOLARA A 8-IK KAPUNYITÁS 2-IK RÉSZ - FELKÉSZÜLÉS
8-ik Kapu: 2-ik Rész - Lehorgonyozó Csoportok Aktiválás Szertartás
A lehorgonyozó Csoportok számára is előnyösebb ha nincs egy előre meghatározott “műsor”, inkább készítsetek jegyzéket a lehetséges aktivitásokról. Ide foglaltatik néhány a 11:11 Szakrális táncai közül, a saját egyedi táncotok ->az Elemek Tánca, a 11:11 Mudrák, a Lótusz Szív megnyitása, Xua-zás és egyéb érzésetek szerint idevágó, megfelelő tevékenység. És akkor készen is vagytok, hogy meglovagoljátok az Aktiválás hullámverését.
AZ IGAZ SZERETET A 8-IK KAPU KULCSA. Ne felejtsétek el maximálisan ráhangolódni a TISZTA SZIV SZERETETRE. Mielőtt elkezdenétek a szertartást hozzátok be a SZERETETET bármilyen módon csak tudjátok. Ugorjatok fejest-az egész csoport-a Szeretet Tengerébe és “fröcsköljétek” szerte szét, minden irányba!
Sok Lehorgonyozó Csoport nem követi ezeket az irányelveket, előnyben részesítik “sajátos szertartásaikat”. Ez rendben is van így, hiszen sok a változatosság az Egységes Lényünkön belül. Azonban arra is fontos emlékezni, hogy mekkora hatalmas erő rejlik az összpontosított szándékunkban. Hogyha, mindannyian tudatosan összpontosítunk mint Egy, és hogyha pl. mindannyian a Starry Processional Táncot táncoljuk akkor bármit is csinálunk az EGYSÉG azt erősebbé teszi. A választás a tiétek!
Lehetőség szerint az alábbi kulcs elemeket be kellene foglalni a 8-ik Kapu Szertartásba:
- Mindenki öltözzön fehérbe (színes kiegészítőkkel ha akarjátok)
- Az Őrzők/Őrök foglalják el helyüket
- Mindenki, beleértve Őrzők/Őröket is egyidejűleg végezze el a “GO”-t, nyissa meg a Lótusz Szívet és kapcsolódjon az Egységhez
- Állandóan maradjatok kapcsolatban a Fő Tengellyel
- Hangosan olvassátok fel a legújabb Lehorgonyozó Csoportok Fő Listáját és kapcsolódjatok össze a 8-ik Kapu Lehorgonyozó Csoportjaival az Egységben
- Végezzétek el a 11:11 Mudrákat
- Csináljátok meg a “GO”-t és nyissátok meg a Lótusz Szívet valahányszor a földelés vagy az újra összpontosítás szükséges
- Táncoljátok a Starry Processional-t mert ez a tánc behozza az összes előző 11:11 Kapu Aktiválások energiáit és azok beleszövődnek a pillanat jelenébe. Ez a tánc sokkal erőteljesebb, ha a neki megfelelő zenére táncoljátok.
- Táncoljátok egyedi táncotokat az Elemek Táncát
- Táncoljátok a Lótusz Táncot, az összekapcsol benneteket a Lótusz Világ fennkölt finomenergiáival
Amikor a 8-ik Kapu Aktiválás Szertartás elkezdődött maradjatok a SZERETETBEN, tartsátok az energiákat és összpontosítsatok lehetőleg a szünetek alatt is.
Készüljetek fel a váratlanra
A 8-ik Kapu Aktiválás NAGYON VALÓS lesz. Aki fogékony rá, az feltétlenül érezni fogja. Tapasztalni fogunk a legerőteljesebb heves SZERETETBÖL/SZERELEMBÖL amit valaha is éreztünk és erre jobb ha felkészülünk.
A legtöbben akik részt vettek a 11:11 Fő Tengely egyikében, de sokan azok közül is akik 11:11 Lehorgonyozó Csoportokban voltak, úgy jellemezték mint a legerőteljesebb és mélyrehatóbb élményt az életükben.
A 8-ik Kapu Nyitása a legerősebb 11:11 Aktiválás lesz a 11:11 Átjáró eredeti Kapu Nyitása óta 1992-ben, és leírhatatlan, új szintekre fog elmozdítani bennünket.
Bármi megtörténhet! Abszolút bármi. És ez arra kényszerit bennünket, hogy egész idő alatt prioritás maradjon az összpontosítás arra amit csinálunk (Aktiváljuk a 8-ik Kapu: 2-ik Részét és lehorgonyozzuk az EGY IGAZ SZERETET Új Mátrixát) az Aktiválás Szertartás folyamán. Ébernek kell lennünk mindannyiunknak, nehogy kizökkenjünk fókuszunkból. Akkor is ha a föld remeg, az eső esik vagy kialszanak a fények, folytatnunk kell a 8-ik Kapu Aktiválás Szertartást a teljes befejeződésig.
A 8-ik Kapu Aktiválás során mindenképen lekerülünk majd az ismert térképéről az ismeretlenbe. Ez sűrűn megtörténik a Fő Tengelynél. Hogyha ez a Lehorgonyozó Csoportban/Csoporttal történik meg, csak arra emlékezzetek, hogy szilárdan lehorgonyozva maradjatok az Egységben és tartsátok magatokat a Tiszta Szív Szeretetre hangolódva akár mi is legyen.
11:11 Aktiválások folyamán az egészen “normális”, hogy a Váratlan bekövetkezik - Új kvantum energiákat hozunk be; az új pedig azt jelenti, hogy valami, amit előzőleg még nem tapasztaltunk.
Meglepetések is előfordulhatnak. Erőteljes, fenséges Szeretet hullám kitörések jöhetnek. Átélhetjük, hogy felreped a szívünk és beáramlik a TISZTA, IGAZ SZERETET, amilyent még soha ezelőtt nem éreztünk ezen a bolygón. Akármi is történjék az a fontos, hogy leföldeltek, fókuszáltak és Egységünkben erősek maradjunk.
Maradjunk nyitottak a váratlanra és engedjünk helyet a spontaneitásnak a tömör összpontosítás közepette.
Találjátok meg a 8-ik Kapu Aktiválás Helyét
Nagyon fontos, hogy megfelelő helyet válasszatok a Lehorgonyozó Csoport Aktiválás Szertartására, mintsem beérjétek bárhol csak azért mert kényelmes. Próbáljatok a környéketeken gyönyörű, tiszta energiájú helyet találni, ami kapcsolódhat a Lótusz Szívhez. Mindég erőteljesebb, ha az Aktiválás Szertartást a szabadban. természetes környezetben tartjátok pl. parkban, tóparton vagy kegy helyeken. És készüljetek fel bármilyen időjárásra. A Fő Tengely minden alkalommal a szabadban van, de mindég van készenlétben vízhatlan ponyva amivel a hang felszerelést letakarhatjuk, még akkor is, ha napos idő várható. És mindannyian elkötelezettséget vállalunk, hogy az Aktiválás Szertartást végig csináljuk tekintet nélkül az időjárási viszonyokra.
Hogyha a csoport úgy dönt, hogy az Aktiválás Szertartást épületben vagy valaki otthonában tartjátok, az is rendben van; csak egy kis extra erőfeszítéssel tisztítsátok meg és kalibráljátok újra energetikailag.
Sokszor a tökéletes hely magamagát kínálja. Hogyha veszitek a fáradtságot. hogy megtaláljátok azt a speciális helyet akkor a Lehorgonyozó Csoport sokkal eredményesebb lehet.
A szakrális tér megteremtése az Aktiválás Helyen
Bárhol is tartjátok a Lehorgonyozó Csoportotok 8-ik Kapu Aktiválás Szertartását, szükségszerűen szakrális teret kell, hogy teremtsetek ott. Ezt tisztítással, felfrissítéssel és újra kalibrálással érhetitek el.
Hogyha a szabadban tervezitek a szertartást, kezdjétek azzal, hogy engedélyt kértek a természet Szellemeitől és a föld Őrzőitől, hogy a szertartást ott tarthassátok. Hívjátok meg őket, hogy vegyenek részt ők is veletek együtt. A föld már tudatában lesz annak, hogy történik majd ott, de kérlek benneteket, hogy ne felejtsétek el igazán megköszönni a helynek, hogy együttműködik velünk ebben a nagy jelentőségű eseményben. A következő lépés, hogy tudatosan és szeretetteljesen tisztítsátok meg a terepet az éles kövektől és az esetleges hulladékoktól. Virágokkal, gyertyákkal vagy bambusz fáklyákkal körül is vehetitek szakrális tereteket. Egyes Lehorgonyozó Csoportok szalmából csillagot formáltak a hóban (2007 február 11-en a 8-ik Kapu Első Nyitásánál - a fordító megjegyzése). Tehettek barmit amit megfelelőnek éreztek, hogy megteremtsétek szakrális tereteket.
Hogyha bent, azaz épületen belül tartjátok a szertartásotokat, először is tisztítsátok meg minden felesleges holmitól/rendetlenségtől. Amennyire csak lehet, szakrális teretek legyen tiszta, lemeztelenített és semleges. Friss virágokat vihettek be, gyertyákat gyújthattok, de kerüljétek az erős illatú füstölőket - energiájuk túl nehéz és vonzza az asztrális energiákat. A tiszta szakrális tér megteremtésének az egyszerűség, tiszta szépség és frissesség a kulcsa.
A túl sok kristály, mágikus szimbólumok, szobrok és piramisok módosítják a teremtő körülményeket, ezért jelenlétük NEM MEGFELELÖ! A 11:11 Kapu Nyitások az Ultra Kiterjedt Valóság tiszta, kitágult, új energiáival való munkáról szólnak és ezek a dolgok csak gátolnák és felhígítanák az energiák tisztaságát.
A teretek igazi rezonanciáját és szentségét a csoport teremti meg az Egységbe való kapcsolódás és a hatalmas hullámokban beáramló TISZTA SZIV SZERETET által.
Mit viseljetek az Aktiválás Szertartáson
Mindenki fehér ruhát viseljen az Aktiváláson. Mi a Fő Tengelyben mindég egyszerű és gyönyörű fehér ruházatot viselünk, mivel a fehér a tisztaságot és az Egységes Lényünkhöz való kapcsolódást jelképezi. Felemeli ráhangolódásunkat az Egység magasabb érzékelésébe és könnyebbé teszi, hogy fókuszáltak és szándékainkban tiszták maradjunk. Élénk színű kiegészítőket viszont viselhettek, pl. gyönyörű sálakat sziporkázó türkiz, magenta (mély lila) stb. színekben.
A csoport tagjainak szükségük lesz vörös, sárga, narancssárga, kék, zöld, lila, barna és fehér színü szárongra vagy hosszú sálra az Elemek Táncához. Mindég kérjétek meg a csoportot, hogy aki tud, az hozzon egy tartalék kendőt vagy sálat amit megoszthat azokkal akiknek nincsen.
Mit hozzatok az Aktiválás Szertartásra
- Ennivalót és vizet, amit közösen fogyasztatok el
- Fehér öltözéket és színes szárongot vagy sálat stb.
- Meleg “réteges” ruházatot, esőkabátot
- Friss virágokat, hogy feldíszítsétek és újra kalibráljátok az Aktiválás helyét
- A kinyomtatott 8-ik Kapu-2 Lehorgonyozó Csoportok legújabb jegyzékét
- Szakrális Táncok és más zenét is
- CD lejátszót, “laptop” computert ami a zenét szolgáltatja
- Fényképezőgépet, ha fényképeket is szeretnétek készíteni, (az egyetlen dolog amit soha nem fényképezünk az a Föld-Csillag Tánc mert az annyira intim és személyes)
- Világtérkép a Fő Tengely és a Lehorgonyozó Csoportok színes “matricákkal” bejelölve
- Pokróc, kispárna vagy gyékényszőnyeg amire leülhettek
- Ponyva a hangfelszerelés és az emberek számára (eső vagy túl erős nap esetén)
- 8-ik Kapu-2 Információ kinyomtatva, főként az Alap Eszme, a 11:11 Szakrális Táncok, a “GO”, és az Őrző/Őrök információ
Az Őrzők/Őrök
Mindegy, hogy mi történik a 11:11 Aktiválás folyamán, az Őrzők/Őrök mindvégig rendíthetetlenül felette maradnak a középen történő aktivitásoknak.
Minden 11:11 Aktiválásnál hatalmas lényeket láttok állni szakrális területünk kerületén. Az Őrzők/Őrök szolgáltatják a rögzítő szilárdságot az Egység sablonjához. Ők horgonyozzák le az Ultra Kiterjedt Valóságot és őrzik gyülekezetünk szakrális voltát. Nem győzöm eléggé hangsúlyozni az Őrzők/Őrök fontosságát. Az Őrzők/Őrök biztosítják számunkra folyamatosan a nagymértékben emelkedett energia mezőt. És hogyha nincs elég emberetek a csoportban, mindég kinevezhettek egy fát-növényt vagy megkérhettek egy Budhát, hogy az Őrzőtök legyen.
8-ik Kapu-2 Lehorgonyozó Csoport - Előkészületek
PART TWO: 8th Gate Anchor Group Activation Instructions
A 8-ik Kapu monumentális volta a nyers erő gyorsaságával fog egy új szintre emelni bennünket, ahol végre megtapasztalhatjuk a Legvadabb Álmaink beteljesülését az Új Életünkben. A 8-ik Kapu megnyitása után többé már semmi sem lesz a régi.
Azonban, akár a Fő Tengellyel a Titicaca Tónál, akár Lehorgonyozó Csoportban veszünk részt a hatalmas horderejű 8-ik Kapu Aktiválásában, életbe vágóan fontos, hogy mint Igazak lépjünk elő és megtestesítsük a TISZTA SZIV SZERETETET.
A 8-ik Kapu-2 Lehorgonyozó Csoport Előkészületeit azzal a szándékkal tettük közzé, hogy segítsünk a Lehorgonyozó Csoportoknak felkészülni a 8-ik Kapu-2 Aktiválásában való részvételre. Ezek az előkészületek segítenek megerősíteni a Lehorgonyozó Csoportokat, hogy azok lehorgonyozzák a TISZTA SZIV SZERETET együttrezgését (rezonanciáját) június 5-én amint a 8-ik Kapu új energiái beáramlanak a bolygóra.
Nyugodtan hozzáadhatjátok saját kreativitásotokat is, ha az igaz, tiszta és teljes mértékben kapcsolódik a 8-ik Kapu energiáihoz és a TISZTA SZIV SZERETETHEZ.
Mielőtt elkezdenétek, kérlek benneteket e-mail üzenetben küldjétek el Lehorgonyozó Csoportotok adatait Annu-nak, hogy fel tudjunk tenni benneteket a 8-ik Kapu-2 Lehorgonyozó Csoportok Listájára ezen a web oldalon - nvisible.com, ez NAGYON FONTOS, hogy a Fő Tengely valamint a többi Lehorgonyozó Csoportok a világon kapcsolódni tudjanak csoportotokkal június 5-én.
Kapcsolatba léphettek más csoportokkal és web oldalakkal is országotokban, és adjátok tudtukra a 8-ik Kapu Aktiválást. Szóró lapokat is használhattok a környéketeken, hogy az emberek tudomást szerezzenek a Lehorgonyozó Csoportotokról.
A Lehorgonyozó Csoportok Felkészülési Összejövetelei
ANCHOR GROUP PREPARATORY MEETINGS
- ADJATOK BELE SZERETETET -
Az előkészületi összejövetelek június 5-e azaz a 8-ik Kapu Aktiválás előtt nagyban hozzásegítenek, hogy a csoport Egységessé kovácsolódjon és létre hozza a TISZTA SZIV SZERETET szuper erős, tiszta, szerető dinamikáját. Hasznos gyakorlatokat tanulhat meg a csoport az előkészületek folyamán a 8-ik Kapu Aktiválására. Ide sorolhatók a mélyen átalakító 11:11 Szakrális Táncok, a Lótusz Szív megnyitása, a 11:11 Mudrák végzése és a XUÁ.
A 8-ik Kapu-2 Aktiválás a legigazibb, legvalósabb, legcsodásabb SZERETET amit valaha is ismertünk, születéséről és lehorgonyozásáról szól. A TISZTA SZIV SZERETET megtestesítése lesz a legtökéletesebb felkészülés a Lehorgonyozó Csoport összejöveteleken erre a csodálatos Aktiválásra. Öleljétek át egymást A SZERETET HULLÁMAIVAL a Lehorgonyozó Csoportotokban. A 8-ik Kapu-2 előkészületei erős elkötelezettséget igényelnek, de a SZERETET KVANTUM HULLÁMAI könnyeddé és élvezetessé teszik majd azt. Hintsetek szeretetet mindenfelé, ne csak a csoport összejöveteleken. Vigyétek a SZERETETET a világba, bárhová is mentek. Szeressetek! Éljétek a szeretetet! Legyetek maga a szeretet! Az visz bennünket az Új Mátrixba és segít összekapcsolódni autentikus, igaz énünkkel, hogy fejest ugrunk a Szeretet Tengerébe. A TISZTA SZIV SZERETET rezonanciája segít kiszabadítani bennünket a dualitás mentális és fizikai valóságából, hogy teljesen jelen lehessünk egész lényünkkel. SZERESS ÉS ENGEDD MEG MAGADNAK, HOGY SZERETVE LEGYÉL!

Az alábbi címek ás leírások azonosak a 2007 február 11-i 8-ik Kapu-1 leírásaival, használjátok a shaumbra.hu weboldalon a lótusz virág jelkép alatt a 11:11 8-ik Kapu Nyitására vonatkozó leírásokat:
TISZTITÁS ÉS VALÓDIVÁ VÁLÁS -> shaumbra.hu -> Solara -> A Lehorgonyozó Csoportok Felkészülése
VILÁGTÉRKÉP -> Útmutató a Lehorgonyozó Csoportoknak
A 11:11 SYAKRÁLIS TÁNCAI ÉS ZENÉJE
8-IK KAPU ÉS A 11:11 INFORMÁCIÓ
LEFÖLDELÉS A “GO”-VAL -> Útmutató az Öröknek
A “GO” LEIRÁSA
AZ ÖRZÖK/ÖRÖK FELKÉSZÜLÉSE (A fordító megjegyzése)
A XUÁ
A XUÁ - ejtsd cuá - az óceán hatalmas hullámainak a hangja. A XUÁ hasznos az egyéni és a planetáris mátrix minden ami dualitás alapú kitisztításában. Használhatjuk az előttünk lévő ösvény megtisztítására is.
A XUÁ a Lótusz Világ öntisztító mechanizmusa, ami elmos mindent ami nem igazi és megtisztítja az utat előttünk. Mindkét karunkkal előre mutató és felfelé irányuló mozdulatokat teszünk miközben hangosan kimondjuk a XUÁ-t!
A Lótusz Szív megnyitása
A Lótusz Szív az Egy Szív után következő szint. Az Egy Szív az Egységünk kollektív szíve. Amikor a következő szintre lépünk egyesítjük Egy Szívünket a saját legmélyebb, személyes vágyainkkal - ez a Lótusz Szív. Itt már tudjuk az Egyet szolgálni és ugyanakkor Legvadabb Álmainkat megvalósítani.
Hogyan nyissuk meg a Lótusz Szívet - leírás nemsokára!
A 11:11 Mudrák
Minden 11:11 Kapu specifikus mudrája a kapu alap eszméjével kapcsolatos. Azt ajánljuk, hogy gyakoroljátok a mudrákat amint csak lehet, hogy mindannyiotoknak ismertté legyenek.
A 11:11 mudrák - leírás nemsokára!
Fordította: Sári Izabella

Az eredeti szöveg és az eredeti oldalak Solara weboldalán az nvisible.com találhatók The 8th Gate Activation of 11:11 Part 2 címszó alatt.
All material copyrighted 1989 -2009 by Solara. All rights reserved.
N V I S I B L E

VacskAnisha képe

Egy kis kiegészítőt szeretnék a témához ajánlani nektek:

1992. JANUÁR 11.- 2011. NOVEMBER. 11. – A 11 11:11 KAPU /SOLARATÓL

http://www.fenyegyseg.cjb.hu

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

Belépve a választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.