Átalakulás folyamata régi és új áthidalása bennem, ahogy én élem meg!

Kertész Kata képe

Kedveseim!
A folyamat amelyen most keresztül megyünk,olyan nehéz és könnyű is egyben. Csak meg kellene találnunk az önmagunkba vezető ajtót, megérteni segítve a sérült én részeinket. Annyi sebzett én van bennünk, a testünk is cipeli az összes csalódottságunk, félelmünk, bosszankodásunk, lenyomatait. Hiszen amikor a lelkünk csatlakozik a testhez, hozza a lélek emlékek lenyomatait, bekódolva, és adja át az információt, ahogy a testben ott vannak a biológiai családunk kódjai. Emberi aggyal felfoghatatlan és mégis csodálatos ahogyan a test és lélek összehangolja közös nevezőre hozza a benne tárolódott dolgokat. Egyetlen pici elem is tartalmazza a nagy egészségét. A különböző testeinkbe tárolódott rétegek mindent felhalmozott hologram mintát, aktivizálnak a megfelelő pillanatban. Ennek az a lényege, hogy megélj mindent, amit meg kell élned, hiszen amit hozzátettél a nagy egészhez vissza áramlik hozzád, amit elvettél azt tőled is elveszik. Mindent meg kell élj, tudod ki mint vet úgy arat.
Minden pillanatban magvetők vagyunk, és le kell aratnunk terméseinket, semmi nem marad figyelmen kívül. A rendszer olyan csodálatos.
Évezredeken keresztül sodródtunk, beleragadva karmikus mintánkba, játszottuk öntudatlanul az egymásba fonódottság, egymástól elkülönültség, azt akarom, hogy ő is azt érezze, játékát.Hatalmat akartunk mások felett, játszottuk az emberi játszmákat, Győzni akarva, vesztessé téve a másikat. Többek akartunk lenni, elnyomni akartunk, ha nem sikerült akkor sebzett oroszlánként húzódtunk vissza barlangunkba, gyűlölve azt aki legyőzött,körbe vettük magunkat áthatolhatatlan páncéllal. Csak azokat engedtük be akikben meg mertünk bízni, aztán gyorsan vissza menekültünk, sebünket nyalogatva, nem véve észre,hogyan zártuk el magunkat a forrástól, a hittől a szeretettől!
Engedtük,hogy téves hitrendszerbe burkoljanak bennünket, elménk olyan jellegű programozáson ment át, amelyben mások mondták meg nekünk mi a jó, és mi birkákká váltunk. Szenvedtünk, vagy dühöngtünk vagy bólogatóként szívtuk magunkba a téves hitrendszerek dogmáit.
Magunkat különbnek nézve a többitől, vagy beleragadtunk a szegény én szenvedésébe, hibáztatva mindenkit. Letettük a formázó eszközeinket, hogy saját sorsunkat alakítsuk, nem tudtunk kovácsok lenni, mert senki nem tanított meg rá, hogyan kell kovácsolni saját sorsunkat. A hatalmaknak az volt a jó, ha irányíthatóak manipuláltak vagyunk. És ezt mi is megtanultuk, manipulálni, bírálni, egyre jobban kivonni magunkat a felelősség alól, érezni, hogy nem jó az ami van, de tehetetlenül részévé váltunk a káosznak, ami bedarálta részeinket, és hiába próbáltuk kihúzni, valami még mindig ott maradt, a pénz centrikussá vált,eltárgyiasult világ fogságában.
És most jön a csoda!!!! Hiszen elkezdtünk eszközöket kapni az ébredésre! Előfutárai lehetünk egy csodás világnak, olyan világnak, melyben megérezzük azt az egybe tartozást, az egymásért élést, adni akarást, felemelkedettséget, a szívünkben keletkezett szeretet kiáramoltatásának vágyát. Ki merészkedünk barlangunkból és ölelünk, keblünkre akarjuk emelni az egész világot. Belül izgatottságot élünk meg, hiszen ismeretlen területekre tévedünk. Előfutáraiként valami újnak. Tanuljuk együtt egymást segítve a rossz kondicionált válaszok kitörlését, hiszen ezeket a kondíciókat nevelték belénk, megsértettek megsértődtünk. Ezeknek a mintáknak az átalakítása nem könnyű. Rengeteg, hihetetlenül sok berögződött, minta van, belekódolódva a DNS és RNS rétegekbe. És csak hagymahéjakat tudunk leszedni, folyamatosan egyre mélyebb hatolva, kitisztítani az árnyék hologramokat. És a fény szeretet hullámokkal átalakítva, átrendezve, átkondícionálva, megalkotva az új alapokat!
Erőssé téve az alapzatot, az új megalkotására. És ennek az alapzatnak, már sebezhetetlennek kell lennie. És az alkotóknak is! Mi vagyunk az alkotók, és alkotóként csak a szeretet hullámhosszán tudjuk létrehozni, azt magasabb tisztább minőséget, melyre vállalkoztunk, amikor a megtestesülést választottuk.
Tudtuk , hogy nem lesz könnyű ez a csodálatos munka, tudtuk, hogy meg kell majd tanulnunk, védekezni, mert nem mindenki akarja, hogy a nagy mű létrejöjjön! Azok akik eddig osztották a lapokat és úgy keverték a kártyát, hogy a nyeremény mindenképpen hozzájuk áramoljon, rémülten figyelik, hogy kezdenek vesztessé válni. És azok akik eddig megvezetve voltak, most ébrednek. És nem bosszút állva, akarnak harcolni, nem akarnak már cinkostársakká sem válni, oda ülni a húsos fazékhoz. Valami mást akarnak, olyasmit amelyben nincsenek zavaró frekvenciák, ahol tisztán szól a dal, és együtt akar csengeni az égi muzsikával! Egész kórusok
alakulnak , egyre többen hallják a tiszta éneket! Mások ha látják majd, hogy így is lehet, megérzik a nyílt szívűséget, és elhiszik, hogy a kórus tagjai, adni akarnak, elvárás nélkül, tisztán, egymásba fonódva a szeretet hullámhosszán teszik a dolgukat, akkor majd ők is csatlakozni akarnak, nem félve az újabb csalódástól!
De először még nekünk akik már elkezdtük az együtt éneklés gondolatát, befogadni, sok gyakorlással meg kell tanulnunk saját hamis hangjainkat, kijavítani. És ezt csak mi tehetjük meg! Hiszen abban csendül tisztán az ének, aki tudja látni a másik énekét is szépnek!
Sokat kell gyakorolnunk érdemes tanulmányozni az aspektológiát, meggyógyítva saját énrészünk sebeit, beintegrálva a nagy egészhez! Ahogy gyógyulnak és kiürülnek a régi megrögzött minták, beáramlik az Isteni minőség.
Azok akik hamis hangot hívnak elő belőlünk ők a katalizátorok, hiszen ezekben az élethelyzetekben derül ki, hogy van még bennünk sértett én, elégedetlen, dühös, önsajnálatban tobzódó, mások fölött ítélkező!
Ha már úgy tudod szemlélni a világot, hogy mindent elfogadó tiszta szeretet van benned és ez olyan erős, hogy feltétel nélkül kiáramlik, jóra, rosszra egyaránt.
Akkor tudsz csatlakozni a talapzathoz, amelyre felépülhet az új!!!!!
Drága társaim ebben a nehéz de csodálatos munkában, szeressük egymást!
Úgy szeressük ahogy minket szeretnek égi mestereink, végtelen türelemmel, odaadással, szenvedély erejével, muzsikával tánccal, együtt énekléssel! Megérezve támogatásuk erejét szeretetüket, és ahogy testünk rezgése emelkedik egyre könnyebb a magasabb szférák kapcsolódása
hozzánk, egyre tisztább a frekvenciánk, rezgésünk az egekig szárnyal, hogy hídként létrehozzuk az összeköttetést, csatornák legyünk ég és föld között! Általunk téve szebbé a világot, a mennyei akarattal harmóniába!

Senki nem több vagy kevesebb, mint te csak máshol tart, mást tapasztal, hagyd meg neki, amit éppen tesz, azt teszi jól! Mindenkinek meg kell ezt is tapasztalni, neki kell rájönnie, az út melyen jár, tévedés, elvezeti a lelke útjától.
Szeresd érte, mert ő azt érzi így kell tennie! De te járj elől, és észre fogja venni, hogy te leléptél a kitaposott úról, de kalandosabb az életed, meséld el neki, milyen jó, ne akard erőszakkal áthúzni a te új utadra, csak mutasd meg az új út örömét! A kíváncsiság majd átvezeti, de tényleg csináld jól!
Tiszta hangod kisugárzásod az égig hatoljon! Ne engedd, hogy lehúzzanak mások! Tudom, hogy fáj ha nem a tiszta szándékodat látják, érzem, hogy fáj, ha bántanak, nem hisznek neked! Ezt még én is így élem meg! Már tudom szeretni tiszta szívvel azt aki ítélkezik felettem, de még fáj!!! Én most eszközöket keresek bennem a fájdalom begyógyítására, bennem magamban. Köszönve azoknak akik a sebeket okozták, hiszen megmutatták nekem, hogy van bennem sebezhető énrész. Most gyógyítom, szeretettel a sebeimet. Sokszor tapasztaljuk meg, hogy még nem mindenki hiszi el, hogy tiszta vagy, azt hiszik megjátszod, azt hiszik álarcot húztál, és szerepet játszol, hogy jó színben tüntesd fel magad a világ előtt! Nem értik te már ilyen vagy, te már érdek nélkül játszmák nélkül vagy jó. Önmagadért, a világért! Értük!!!!!! Fogadj el mindenkit úgy ahogy van, annak aki, mert tőle színes a világ!

Szeretlek benneteket, én aki Vagyok Aki vagyok, és te én vagyok te bennem vagy én benned vagyok! És egyek vagyunk ISTENNEL! Egyek a FÉNNYEL! Egyek az Istenivé magasztosult reménnyel! És együtt kell most jól kell játszanunk, a győztes, győztes játékát!

Napasszony, Kertész Kata!

VacskAnisha képe

:o)))

Ahhoz, hogy egy olyan világot teremtsünk magunknak ahol nem kell álarc mögé bújnunk, ahol nem kell állandó védekező pozíciót felvenni, támadásoktól tartva egy dolgot tehetünk. Magunkat változtatjuk. Mást nem tudunk megváltoztatni, csak magunkat. Én utálok hazudni, utálom eljátszani, hogy ilyen meg olyan vagyok...hogy ne nézzenek le, ne mondják rám hogy ez meg az vagyok. Én ezért úgy döntöttem, hogy ebben a témában idővonalat ugrok....hát...nem most tettem ezt, csak...most már szavunk is van rá, a Hatoroknak köszönhetően. :oD
Így tehát nem rejtegetem magam. A hibáimat sem Aki elfogad....elfogad, aki meg nem, az most tanul elfogadni.
Mert ez a másik nagy lecke mostanában. Elfogadni azt, hogy más MÁS. És hogy ez nem különít el egyMÁStól.
A legnehezebb azt elfogadni...amikor valaki bánt minket...valóban....megtanulni azt, hogy hogy ne fájjon. De meg lehet....ezt tapasztaltam!

Igen ez most a nagy lecke:Vállald fel AZT AKI VAGY!
Az IGAZ SZERETET önvalót.
Nagyon fontos, és nem szabad elfutnom a fricskák elől.Vagy fáj a szemem vagy belátom mostmár ki kell bújnom a magamra aggatott leplek mögül.
Amíg van tanulni valónk ebben megmutatják nekünk hol van még lerakódás.Bizony erősen fel kell köhögni.
Viszont az is biztos az IGAZságTALAN nak be fellegzett rögtön fényderül mindenre mi nem azt szolgálja.
Szerencsére ehezz kapunk segítséget ha egyedül elakadunk.
Köszönet ezért nektek.

SzaZsu képe

Drága, drága Kata, Napasszony!!!!!

Szívemből szóltál és rendkívüli tiszteletem és hálám száll feléd ...

Mély és végtelen szeretettel üdvözöllek, nagyöleléééééééésssssssssss

Zsu

Kertész Kata képe

Drágám! Hiányzol! Remélem mielőbb találkozunk! A nagy ölelésért!!!

lemayar képe

Köszönöm Kata!
Soraid, szavaid által egyre világosabb lett az, amiben, hogyan élek, ahogyan próbálok élni! Az elfogadás már jól megy nekem, most gyakorlom, tanulom hozzá a szeretést is. :-)
Kicsit hosszadalmas és rögös ez az út, de megéri járni rajta. Egyszer csak elérünk a teljes, tiszta Fényhez!
Ölelés, Lemayar...

Kertész Kata képe

Kedves Lélektestvérem!
A fény útjára léptünk, tele vagyunk bizonytalansággal, de lelkesek vagyunk, lelkesültségünk, újabb és újabb portálokat nyit meg a fény csodás birodalma felé, emelkedve emelünk, ragyogásunk, behatol a föld anyánk szeretet szférájába!
Szándékunk pedig egyre tisztábban ragyog együtt a fénnyel!
Köszönöm, hogy vagy!

Kedves Kata a fizikai szeretett ne keverd össze a szellelényi szeretettel mert szellemi szeretett nincs is (ott egy vagy mindenkivel és nem fizikai érzésekben tudsz létezni ego). Ide tudod hozni a fizikai létezésedbe eme jelenséget (hisz ezért nem tudják megérteni azokat kik ebben a jelenésben élnek mert már túl vannak a béklyó szereteten ami csak tiszta ego). Nem lehetsz isten de fény lehetsz mert a fény nem isten az a tudat része csak emberi ego

Kertész Kata képe

Kedves, aki nyitni akar, mert ha kilincsnek nevezed magad, akkor merj, nyitni, merd kitárni a szíved, ha van kedved olvass el egy könyvet, a szeretetről, az a címe a Viskó!
Most nem egy utunk, te még tele vagy bírálattal, de ez sem baj, bár nem teszed hozzá neved arcod, amit éppen csinálsz jól csinálod, jól megtanultál kötekedni,keresésben vagy, de járd a saját utad, ne kritikával , mert az sosem épít, keresd meg mindenkiben a szépet, van hidd el, mindenkinek van olyan lelki kincse amely benned nincs. Különlegesek és egyediek vagyunk, te és én egyek vagyunk az Isteni természetünk magjában, de eltérőek különlegesek, csodálatosak.
keresed a szeretet útját, a SZER, egy csoda.

Wm. Paul Young - A VISKÓ
A VISKÓ (The Shack) a legérdekfeszítőbb és leginkább magával ragadó regény, amit az utóbbi években olvastam. Feleségemmel együtt hol sírtunk, hol nevettünk, hol meg a hitünk hiányait kellett megvallanunk. A Viskó elolvasása felszítja benned az Isten jelenléte utáni vágyat.

Michael W. Smith

Olvass bele!

még többet a Viskóról >>>

Végre tényleg magyar nyelven is megjelent a már sokak által nagyon várt könyv, A Viskó (The Shack). Wm. Paul Young megrázó regénye az utóbbi évek egyik legnagyobb könyvsikere, ami páratlanul rövid idő alatt több mint 10 millió példányban fogyott el. Mert akik elolvasták, azok mentek és vettek tízet, harmincat, ötvenet, huszonötöt, és osztották szét rokonaik, barátaik között.

Az egyébként vitákat is kiváltó regényről egyik méltatója azt tartja, hogy olyan hatással lehet erre a nemzedékre, mint A zarándok útja volt a maga idejében. A könyv mindenesetre egy lebilincselően izgalmas, és izgalmasan provokatív olvasmány, amiben a telepesek által elhagyott rozoga, rossz emlékeket idéző viskó (A Viskó) egyszeriben döbbenetes titkok tárházává válik..., ahol izgalmas találkozások során a megbocsátás gyógyító ereje és hatalma is felragyog a sebzett szív számára. Akik már olvasták, azt ajánlják, hogy zsebkendőkkel felszerelkezve láss az olvasáshoz. Szükséged lesz rájuk...

Vigyázat, regény! Nem teológiai értekezés! Valóság és fantázia. Kijelentés és keresés. Egy kétségbeesett, kételyekkel teli ember keresése. Nem Szentírás! Egy megrázóan izgalmas 'mese'! Vagy ahogy Demi Moore ajánlja: sorsfordító erejű olvasmány... Egy olyan siker, ami még a szépirodalomra nemigen figyelő Forbes Magazin figyelmét is felkeltette.

Istenné válsz mint írod TUDAT-NÉLKÜLISÉGBEN is Isten leszel hisz ellentét párja a tudatnak, és ott nincsenek érzések ego kétkedés fény sötétség. Szememben a szeretett nem tudati tény (ha az neked kötekedés nem tudod elfogadni a MÁSSÁGOTT csak beszéled hogy igen?). A tudatban élünk elménk segítségével de tudatnélküliségben is tudunk élni nálam ott a SZERETETT HELY, nincs kötött helye mégha ez ellent mondás is lenne (szerencsémre).

Szeretett benne van a fűszálban ha értred?
Mondod BÍR ÁLLAT VAGYOK?

Kertész Kata képe

Drága!
Köszönöm ezt a csodás gondolatot: Szeretett benne van a fűszálban!

FIca képe

Köszönöm, hogy vagytok és tanulhatok általatok.

Szeretet ölelés.
Ica

Kertész Kata képe

Köszönöm, hogy vagy nekünk, és benned vagyunk és általad is megnyilvánulhatunk, mert szívegységünk felragyog, a teremtő szívmagjában, a fiú pedig mosolyog, nekünk értünk!

FIca képe

Kedves Kata!

Erre nincsenek szavak......csak befogadás....és .......áradás...........

Ez az amit hozzátudok tenni a szívegységhez és boldog vagyok, hogy megtehetem.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

Belépve a választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.