,,Épp testben, épp lélek.''

johanna képe
Kategória:

",,Épp testben, épp lélek.''
Ez a már-már elcsépelődött közmondás a címe Mihael arkangyal üzenetének címe.
,,Mi angyalok sem irígykedünk a ti létformátokra. Hisz' a fizikai és lelki összevőitek miatt harcot kell vívnotok fizikai, politikai, szociális, biológiai, és lelki szinteken.
Épp tesben, épp lélek. Azért választottam ezt a közmondást címül, mert fizikai valótok össze van kötve lelketekkel, és fordítva. Sok ember (többek közt szerzetesek) csak lelki csatákat vívtak, pedig ugyan olyan értékű testtel vannak megáldva, mint a lelkük. Ezzel nem a lelket kicsinylem le, hanem a test értékét mutatnám be. A kettő egymástól függ tehát egyenértékűek! Edzétek tehát testeteket, vívjátok meg a harcotokat a testetekkel! Az Ego természetesen kiabálni fog, de, hogy még egy közmondással éljek: Ami nem öl meg az megerősít!

Politikusaitok az oktatási rendszeren és a médián keresztül benneteket és gyermekeiteket el akarnak butítani. Miért jó hogy sok tudatlan van egy országban? Mert vezetni kell őket. "Ez így lesz jó, tedd így!" Egy nem gondolkodó ember fel se tételezi, hogy esetleg átverik. Az elme teremt. Egy újabb közmondás, ami szintén igaz. Egyre erősödő lelketek energiája beváltja a gondolatotok. Tanuljatok, harcoljatok, legyetek urai az elméteknek. Egy tudatlan elme csak káoszt teremt! Teremtsetek tehát Rendet és Fényt! Edzétek elmétek, gondolkodjatok logikusan, de amint szól a lelketek, csendesítsétek el, és figyeljetek!

Tiszteletre méltó az a kevés fiatal, akinek nem a pénz, a drog, a szex és a mértéktelen alkohol az értékrend. Manapság erősebb Fényeteknél fogva erősebbek a kísértések, a bukott angyalok, az entitások, a negatív energiák. Ezek bizony, rányomják a bélyeget a testi lelki állapotokra. Egyre több az olyan entitás amit észre se lehet venni. Ezért kérünk bennetek, hogy figyeljetek szavaitokra és cselekedeteitekre. Forduljatok szeretettel mindenki felé! És azokat aki élete a mértéktelen "szórakozásból" áll, szép szóval próbáljátok meg rábírni arra, hogy egyensúlyba hozzák a munka és az élvezet fogalmát, cselekedetét.
Ti emberek is társas lények vagytok. Az Erő a közösségben és az önzetlenségben van. Ne legyetek restek adni se időt, se materiális dolgokat! A Teremtő mindent ki fog fizetni kamatostul!

A Föld változásban van. Mindig is változott és ez kihatással van rátok emberekre. Olyan energiák vannak felszabadulóban, amit ha nem "törtök" be időben, veszélyesek is lehetnek, ráadásul ezt az erőt szeretnék megszerezni más fajta céllal rendelkező "birodalmak" is. Földanyátok lassan eltávozik, de nem hagy el bennetek örökre! Vigyázzatok Öko-szisztémátokra, a táplálék láncra és az energia hordozótokra. Bizony ezek kifogyóban vannak. Már sok-sok környezetkímélő gépezet terve látott napvilágot, de ezek megsemmisültek más fajta akaratok miatt. Fontos, hogy ha tehetitek fussatok, sétáljatok, kerékpározzatok a szennyező közlekedési eszközök helyett. Spóroljatok a vízzel, hisz' egy évszázadon belül ez lesz a legnagyobb kincs! Minden egyes pazarlásnál, szemetelésnél gondoljatok utódaitokra! Ahogy a többi, ez is harc. Harc az életért!

Végül a lelki harcról szólnék. Egyre több és erősebb negatív energia kószál a kozmoszban. A ti növekvő Fényetekből táplálkoznak. Ezt azért tehetik meg, mert valamennyiőtökben nincs meg a végtelen szeretet. Bátran kérdezhetitek: ha nem szeretek eléggé, hogy lehetek rá képes?
Sok-sok meditációval, imával, tisztulással. Legyetek készek! Ha hívunk gyertek! Ha utasítunk tegyétek! Ha kérünk adjatok!
Szeretetet egy valakitől szerezhettek. A Teremtőtől, jóságos Atyánktól. Mi is tőle kapjuk és viszonozzuk. Egy kapcsolat hogy alakul ki? Úgy, hogy elkezdetek szeretni! És ha érzi, és kész erre, akkor viszonozza! Így indul be a szeretett ciklus. Egy kapcsolat akkor gyengül, ha az egyik fél megítélése szerint, több szeretetett kap akkor az előző kapcsolat fölbomlik. De a szeretetnek nincs mértéke, csak szeretet van. A szeretet megóv bennetek minden negatív erőtől!
Harcoljatok tehát minden szinten és alakítsatok magatoknak és utódaitoknak szebb és élhetőbb világot. Nagyobb hatalmatok van mint gondolnátok. Szeressetek és Harcoljatok."

Saját megjegyzés:köszönöm a kis barátomnak :)

johanna képe

A szellem jelen van!? :)
Minden napnak meg vannak a maga csodás pillanati.Ezeket kevésbé szárnyaljuk át a tudatossággal.Minden egyes pillanatot lopva és csalva próbáltok húzni és vonni magatok után,mert még mindig félreérthető számotokra,hogy a jelen pillanatot nem megérteni,hanem megélni kell.Különben nincs semmi értelme,hisz rátok vár ,rátok emberekre,hogy végre fel lebbenjen a fátyol onnan a kicsi szempárokról .Azok,akik élik és nem elemzik azok újabb és újabb felismerésekkel "találkoznak" s nem az az érdekük,hogy minden egyes mozzanatot az életükbe az elméjükkel értsenek meg,vagy kutassanak.Miért is tennétek?Mit keresnétek?Amikor csak jelen vagy,nincsenek kérdéseid,minek is lennének?A kérdések azért alakulnak ki bennetek,mert kevésbé éltek ,csak folyton kutattok.Figyeld csak meg ,mikor abban az állapotban vagy,hogy egyszerűen csak átadod magad mindennek ami van,teljes biztonságban vagy,amit pontosan érzékelsz is.Mindegy ,hogy azt az állapotot minek címkézed:jónak e vagy rossznak, ez már egyáltalán nem számít.Ilyenkor csak egyszerűen tartasz,tartod azt ,aki vagy,vagy ha jobban tetszik éled meg azt,aki vagy,ezzel egy mindent elsöprő áramlásban van részed és minden úgy jó ,ahogy van.Eltűnnek az úgynevezett különbségek,hisz egységben vagy önmagaddal.Ne pánikolj,ha valamit nem értesz,csak éld át,s mikor ezt meg teszed ,nem lesz miért elemezned semmit,hisz átjáróvá tettél mindent,ami benned és körülötted létezik ,elkerülve a megragadást.
Ahogy Kryon mondá:nyújtsd ki a karod a felsőbb énhez,s máris itt vagyok! :)))

VacskAnisha képe

éRT
éLT

Az R és az L felcserélhető (lépa, letek modojó), a mássalhangzó adja a tartalmat, a magánhangzó lelkesít. A két szó egy tartalom két aspektusa.

Amit meg élsz (amit tényleg megélsz) azt érted is, Amit meg értettél, azt élted meg igazán. Másként ez nincs.
Amiről homály van benned, az nem a tiéd. Amikor fény gyúlt benned a dologgal kapcsolatban, onnantól tudod működtetni.

"Azok,akik élik és nem elemzik azok újabb és újabb felismerésekkel "találkoznak" s nem az az érdekük,hogy minden egyes mozzanatot az életükbe az elméjükkel értsenek meg"

Amikor felismersz valamit, akkor már érted is. Miből gondolod, hogy ha valaki leírja, megossza a többiekkel a felismeréseit, és te azt ELEMzésnek veszed, akkor az a tudás nem egy szembejött felismerés gyümölcse?

"A kérdések azért alakulnak ki bennetek,mert kevésbé éltek ,csak folyton kutattok.Figyeld csak meg ,mikor abban az állapotban vagy,hogy egyszerűen csak átadod magad mindennek ami van,teljes biztonságban vagy,amit pontosan érzékelsz is."

Az élet telis-tele van kérdésekkel. Mi legyen az ebéd, mit vegyek fel, merre menjek, stb. De tény, hogy a legtöbb kérdés csak van. Nem kell fel se tenni, de attól még ott van. "mikor abban az állapotban vagy,hogy egyszerűen csak átadod magad mindennek", akkor szépen bejönnek a válaszok. A feltett, és a fel sem tett kérdésekre is. Az jön le neked is, ami téged foglalkoztat. És...természetesen olyan formában, amit te be tudsz fogadni.

margardian képe

Amikor az elme féreáll, már nem foglalkoztat semmi,,,, akkor megnyílik az ember és be tud jönni a Szellem . És akkor már kérdések sem merülnek fel az emberben, mert az átfogó egészet látja minden pillanatban. Nálam ez még szakaszos,, váltogatódik.
Elég furcsa mert amikor élem ezt a Szellemmel (felsőbb énemmel) való állapotot, akkor értek,tudok. És ezt nehezen viseli a háttérben megbújó egó,,és gyorsan motoszkálni kezd,,,Biztos vagy te ebben ?, stb..és ha nem figyelek,, visszarángat...mert még nem adta át magát a felsőbbnek...ezen dolgozom mostanság.
Most kevés időm van erről írni..és ez is az egó késztetése. Most ,ez az írásom. Miért? Egyszerűen ezt érzem.

VacskAnisha képe

Én azt gondolom, hogy ezeket a dolgokat nem azért csináljuk, hogy misztifikáljuk, hanem azért, hogy a mindennapi életünk legyen ezáltal könnyebb. Ezért is beszéltem a mindennapi élet eldöntendő kérdéseiről. Mert...ha hagyom, hogy csak úgy jöjjenek a válaszok...akkor jönnek is. Még arra a teljesen hétköznapi kérdésre is, hogy mit főzzek.

És most....mivel eszembe JUTott, elmesélek valamit....bár...lehet...hogy látszólag nem a témához kapcsolódik. (én sem tudom miért itt osztom meg veletek).
Aug16-án jöttünk hazafelé Ré-vel, és mesélte, hogy ha valami nagy energetikai dologgal dolgozik, akkor után mindig kap megerősítést a dolog sikerességéről, mégpedig úgy, hogy valamilyen formában látja a 144-es számot. És az úton hazafelé, már harmadszor látott 144-es rendszámú autót.
Ugye a spiri egóm...azonnal szól: nekem miért neeeem jön ez a szááám?
Aztán persze el is felejtettem ezt a dolgot, egészen addig a pillanatig, amikor is az órára meredtem, és az 14:44-et mutatott. Huhh. Hát nekem is itt van! és....azonnal jött a válasz: "t eddig nem tudtuk, hogy ez fontos neked. Eddig mutattuk a 11:11 és társait. De ha neked ez fontos....akkor természetesen ezt a megerősítést is fogod kapni." (én csomagokat kapok, nem szöveget, de kb ez a lényege annak, ami akkor "villant") És tényleg. Azóta folyamatosan kapom ezt a jelzést, majdnem minden nap. Nem úgy, ahogy Ré, hanem úgy, ahogy az nekem való. Mert...ezek megerősítések számunkra. Kinek mit kell megerősíteni. :o)

margardian képe

Nem látom a misztifikálást abban amit írtam.
A megélt tapasztalatok, nem misztifikációk.
Ami nem élte meg, annak lehet, hogy az,,, és lehet, hogy a te 14:44-ed is az lehet.. másnak.
Nekem nem az. Mert én is megélem.
Lapozok Anna, nem szeretném tovább cincálni a témát.:) mert ego lenne.

VacskAnisha képe

Na hál'istennek, megint félre értjük egymást.
Nem, nem te misztifikálsz. De....tudod, hogy van aki viszont teszi. És ezért írtam hót egyszerű kérdésekről. Mert kérdések mindig vannak.

Raistigle képe

Nem tudtok egy nyelven beszélni, holott ugyanazt a baromságot olvassátok ?

Hogy lehet ez ?

Ennyire IQ zsenik vagytok, hogy képesek vagytok, tökre másként értelmezni, ugyanazt a szöveget ...

Ez igen, mi folyik itt tóbiás.....

Drága Johanna! Az agyam elszállt és ácsorog. Úgy tudom te is shaumbra vagy, és olvasod a havi shoudokat. Szerinted ez a közvetítés miben egyezik meg bármely Adamus tanítással?
Leszerelt katonák vagyunk! Nem harcolni akarunk, hanem ELFOGADNI!
Csak néhány részlet a nyitóból:
„Vívjátok meg a harcotokat a testetekkel! Az Ego természetesen kiabálni fog, de, hogy még egy közmondással éljek: Ami nem öl meg az megerősít!”
.
Tudat-testet nem lehet csatával megnyerni, hanem integrálással.
Egóról már nem is beszél Adamus, mert az egó a nagy egész elme része, és minél jobban harcolsz vele, annál jobban megkeményedik, és ellened dolgozik.
.
„Tanuljatok, harcoljatok, legyetek urai az elméteknek. Egy tudatlan elme csak káoszt teremt!
.
Éppen mostanában témázunk róla, hogyan lehetne túllépni az elmén.
.
Olyan energiák vannak felszabadulóban, amit ha nem "törtök" be időben, veszélyesek is lehetnek.” „Harcoljatok tehát minden szinten és alakítsatok magatoknak és utódaitoknak szebb és élhetőbb világot. Nagyobb hatalmatok van mint gondolnátok. Szeressetek és Harcoljatok."
.
Az energiákat nem betörni kell, hanem ELFOGADNI! Hagyni, hogy átáramoljon rajtunk. Amit be akarunk törni, az nálunk marad, és ellenünk dolgozik.
.
„Vigyázzatok Öko-szisztémátokra, a táplálék láncra és az energia hordozótokra. Bizony ezek kifogyóban vannak. Spóroljatok a vízzel, hisz' egy évszázadon belül ez lesz a legnagyobb kincs!”
.
Van mindenből bőven. Víz maga az élet, és kifogyhatatlan.
.
„Legyetek készek! Ha hívunk gyertek! Ha utasítunk tegyétek! Ha kérünk adjatok!”
.
Vigyázni az üzenetekkel, mert ami utasítást és fenyegetést tartalmaz, az nem felülről jön.
.
„Forduljatok szeretettel mindenki felé! És azokat aki élete a mértéktelen "szórakozásból" áll, szép szóval próbáljátok meg rábírni arra, hogy egyensúlyba hozzák a munka és az élvezet fogalmát, cselekedetét.”
.
Ne avatkozzunk be mások életébe! Ezt egyébként te is gyakran hangoztatod.

johanna képe

Drága Dzsema!Én nagyon örülök neki,hogy egy 17 éves srác már most ilyeneket kap ,mert megengedte már jó ideje,hogy kapcsolódjon......és lényegtelen számára,hogy ,hogyan vesézed ki ezt.
Senkit nincs szándéka félre vezetni :)
Hogy mennyire tiszta vagy sem ,azt meg vonja és szűrje le mindenki maga.
Engem nem izgat :) Ő ,akkor is a barátom :)

UI:"Ne avatkozzunk be mások életébe! Ezt egyébként te is gyakran hangoztatod."
Ezt nem vettem észre,jó hogy szólsz :DDD

Minden elismerésem a srácé, csak aki olvassa, az a tartalmat nézni, és nem a szerzőt.

Egyébként nekem is főleg gyerekekkel van dolgom. Úgy látom, hogy amelyik gyerek korán elkezdi ezeket a spirituális dolgokat, az nem bír beilleszkedni a társadalomba, és kénytelen másokkal szolgáltatni magát, nevezetesen eltartatni magát, mert a spiriből nem lehet megélni. Nem bír önállósodni, nincs akaratereje, vagyis nem földelt. Nem eggyel találkoztam, akikből szinte teljesen kihalt az erkölcsi érzék, és természetesnek veszik, hogy kihasználják az alsóbbrendűnek vélt embereket. Magányosnak érzik magukat, kirekesztettnek, és csak várnak valamire. Talán arra, hogy az egész világ olyanná válik, mint ők, és akkor ott ők vezető beosztásba kerülhetnek. Csak a hasonló gondolkozásúakat tudják elképzelni barátként, de mivel mindegyik zavart, egymásban is folyton csalódnak.
Az a fiatal viszont, aki megtalálja helyét valamilyen földi szakmában, az valahogy automatikusan veszi az akadályokat, vannak bölcs meglátásai, és tudja irányítani az életét.
Nem tanulja a spirit, és nem az tölti be a gondolatait, hanem tudja, és használni is tudja.

johanna képe

Sajnálom,hogy egy "szutykos" ,így ítél a "tisztákról"!

VacskAnisha képe

" természetesnek veszik, hogy kihasználják az alsóbbrendűnek vélt embereket."
"megtalálja helyét valamilyen földi szakmában, az valahogy automatikusan veszi az akadályokat, vannak bölcs meglátásai, és tudja irányítani az életét."
nekem nem egy indigó fiatal ismerősöm van, akire mindkét állítás igaz.

VacskAnisha képe

"„Tanuljatok, harcoljatok, legyetek urai az elméteknek. Egy tudatlan elme csak káoszt teremt!"

:oDD

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

Belépve a választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.