ismerkedési tanulságfolyam egy komolyabb darabja

Újabb alkalom a menekülésre. Talán most még se! Legyen inkább alkalom a menekülési helyzet megfigyelésére.

Úgy tűnik egyszerű:
van egy szép nagy vágyam. Van hozzá egy illúzióm, hogy ha akarom, ügyeskedek akkor meg fogom kapni. A háttérben van egy mély tapasztalás, hogy nem vagyok képes. Más összetevő már nem is kell - hopp, de igen - egy alany.
Megjelenik. Nekilátok. Ismerkedni jó. Pillanatok alatt előkerül a vágy - az illúzió sem késlekedik - ügyeskedek - az eredmény nem közelíti meg a vágyat. Már megint zsákutcában vagyok. Ő képes én képtelen - nincs mit tennii, futni kell, elbújni, szégyenkezni és fogadkozni.

Ezt valószínűleg ezerszer eljátszottam már. Néhány évtizede: odamenyjek-e a lányhoz? most: milyen érzelmeket várok?

Tiszta sor. Ez az ismétlődés jelzi, hogy nem a jelenben történik az egész, hanem csak ismétlem a múltat. Ősi kép: én nem vagyok jó, de ő jó.
Hiába látom, hogy akiket bevonzok, hasonlítanak sok mindenben rám. azt hiszem amit hittem mindig.
Mi lenne, ha elhinném, hogy a másik sincs lényegesen más helyzetben? Ő tőlem reméli a vágya teljesülését az illúzión keresztül!
Ha nem elmenekülnék és meg tudnánk látni hogy mi a kölcsönös vágy-illúzió-csapda mechanizmus, akkor talán jó is lehetne! Ha mind a ketten átlátunk a saját ismétlésünkön, ha belátjuk a realitásunkat, ha bizalmat szavazunk magunknak, ha türelmet teremtünk az azonnali siker-elvárás helyett , felelősséget vállalnánk a saját folyamatunkért és bevallanánk, hogy nincs képességünk a másik megmentésére, ha bevallanánk hogy nagyon vágyjuk az empátiát és magunknak és a másiknak megadnánk és mindezt egyszerre, párhuzamosan tesszük... tennénk - --- tegyük!

Ez nem egy önismereti hely. Való ide ilyen tapasztalás?