AZT BESZÉLI MÁR AZ ANGYALVÁROS

yan108 képe
Kategória:

Néha már túl szigorúak vagyunk önmagunkhoz, ezért nem árt egy kicsit vidámítani, persze a humor is halálkomoly, azaz életkomoly, a halál szó legújabban törlendő.

AZT BESZÉLI MÁR AZ ANGYALVÁROS

Kvantumkocsma sorozat

Van olyan, amikor az ember fia elréved, és annak okán, egy más-világban találja magát, Örök kíváncsisága hajtja előre, hogy előszeretettel betérjen egy-egy új információért egy Kvantumkocsmába. Én is tettem egy kitérőt, hát betértem, az "Óda a Korlátlan Bőséghez" nevű kvantumkocsmába, ahol egy Ábrahám nevű volt a tulaj. Ki is volt írva: Hitel nincs, mert az szegénységtudatba tart, bevétel van, a vonzás törvénye szerint. Óh ne ijedjünk meg itt nincs dehidráló "egészségtelen" kávé, genetikusan módosított száraz lóhúsból készített hot dog, csak nektár, ambrózia, és manna, frissen csapolva, mindenféle tartósítószer nélkül. Egyetlen úgynevezett adalékanyag van, az E-144.000, ki tudja honnan, olyan régi a recept, miért, de az benne van minden italban.
Méghogy az angyalok nem pletykálnak, így az angyali ivóban, hívnak is magukhoz, persze vannak setétek is közöttük, többnyire a sarkokba húzódva. Ugyanis törvénybe adták a mi időnk szerint 1997-ben amikor a galaktikus béke megköttetet, hogy a setét angyalokat se lehet kitiltani a kocsmákból, mert az ugye rasszizmus lenne, és az egyensúlytalanság állapotát okozná, és így az éterbe úszva kellene akkor szopogatni az isteni nedűt.
Társam, aki hozzájuk invitált egy szép darab négyméteres volt, és patyolat tiszta szárnyai voltak, elmondott egy frenetikus történést, amit e kocsma falai között éltek át nem is oly régen sok társával egyetemben.
Még 99-ben történt a ti időtökben, amikor egy játékgépet helyeztek forgalomba, teljesen meg voltunk bolondulva, mert mindenki nyerni akart. Nálunk egyszerre nyer általában mindenki, és hogy külön nyeremény, az nincs benn a szabályzatban, a Fődíj egy leszületés volt a Földre. Nagy volt ám tolongás. Leszületni a Földre, az kiváltság, oda nem turistának megy az angyal, az nagyon kemény munka és kevesen vállalták eddig, de hogy most elkezdett az isteni pezsgés odaérni, egyre több az érdeklődő. Úgy is hívják őket: Dualitás-szerelők. Ám augusztusban, azt a napot sohase feledjük, egyszer azt a gépet valaki az emberiség nevében, talán szociális érzékenységből, megpörgette, megpörgette és a mutatón, kijött a három harang. Na kinek szól a lélekharang, vagy mi történt, mert az egész univerzum megállt egy pillanatra. Megálltak a poharak is a levegőben. Mi történt, elsápadtunk, vagy elkékültünk inkább. Ez egy jel volt az angyali próféciákban….akinek kijön a három harang, annak…És jött Ábrahám, megnyugtatott mindenkit. Na elkelt a Főnyeremény, végre, eonok óta nem volt erre példa…de hol a nyerőember, eltűnt…és azóta a gép magától szórja a pénzt, le se lehet állítani, de nincs aki átvenné a nyereményt.
Én visszatértem az asztalhoz, és megkérdezte egy másik angyal. Te honnan jöttél? Hát az Espavoról mondtam. Á, az Ős-Pavoról, a Páva csillagképből, nem…nem mondtam, magyar vagyok és a Földről. Á.. nézett rám áhítattal, a Pavo csillagképet, tudod az egy olyan szivárványkapu tőletek nem lehet látni, de megnyugtatlak négy év múlva fordul a kocka, akkor tőletek lehet látni a legszebben… Nahát és most? Most Dél-Afrikából, ki tudja miért van ez így?
Azok kik ott a másik asztalnál, az aki szivarozik? Az Tobi, nem ismered? Filmrendező. Új filmjét rendezi, szereplő is lesz benne, nagyon beleéli magát, az lesz a filmjének címe: Játszd újra Sam. Na volt már ilyen, mondtam. Majd meglátjuk. Tobi hörpintett egyet bíborszínű kvantumborából, majd átszólt: Hello Shaumbra nem láttad Kuthumit, amióta összejött Michelle-vel be nem jön a kocsmába, nagyon egészséges életmódot folytat, valami új projeckten dolgozik. Na St. Germain meg állandóan Párizsban meg Erdélyben lóg. Csak Ábrahám a régi. Nemrég voltam nálatok, shaumbra, a bazi nagy átokelengedésen, milyen ügyesek vagytok, hogy tudtatok annyit összegyűjteni. Páran még próbálkoznak visszalapátolni ezt, de nem fog menni a kis naivaknak, az átok örökre el lett törölve, hogy az örök meddig tart, azt nem tudom.
Egy setét Ark húzódik most az asztalhoz: nem jó idők ezek nekünk, alig van félelem felhozatal, pedig mindent elkövetünk. Hálistennek (ez persze képzavar) néha csak van egy tüntetés, meg focimeccs. A válságot se vette be senki. Lehet hogy visszaadom a kisvállalkozást, mert felkopik az állam, nálatok már felkopott? Az önfeláldozás, meg luxuscsemege, ki vérezne most el valami ügyért, amikor egy nagy buli készül, mi is meg vagyunk hívva, de belépés csak fehér szmokingban…nehéz idők járnak most a setétségnek, vagy át kell települnünk egy másik univerzumba. A Hell Tranzit Travel is tönkrement, meg a Luxusfair Holding, alig tudunk turistákat hozni a pokolba, a telekárak meg itt, ne is mondjam, egy légkondis üstöt sem tudok értékesíteni, az emberek spórolósak, maradnak a frankalapú vesszőfutásnál, az emberek, megbolondultak, mindegyik vissza akar menni a mennyországba, csak tudnám mit esznek rajta, semmi izgalom, se egy gyilkosság, hogy lehet úgy élni? Ide figyelj Dárkszájdaf De Mún, menj a Duális Patkányba, az a hőbörgő kocsma, ott politizálj, itt nuku. Tette fel figyelmeztetően Ábrahám a Jupiter-ujját.
Nekem meg időm volt, mert a fizikai testemet nemsokára az ébresztőóra riasztója fogja terrorizálni, búcsúztam is társamtól, de ő karonfogott. Te figyelj nem tudod elintézni nekem, hogy ember lehessek, mert azt most előjegyzésre sem lehet…Tóbi átkiabált, nem nagy ügy, nekem 10 évembe telt! Légy türelmes Wájtszájd Él! Nahát, mondtam képzeljétek, a doktor röntgenre küldött és egy hónap az előjegyzés, addig várakoznom kell.
Amindentit…nemond, ennyire szervezett a ti világotok, ez egy hatalmas civilizáció lehet…Ember akarok lenni kérlek intézd el, ezért elárulok neked egy titkot. Ábrahám úgy döntött, hogy a főnyereményt, 2012 karácsonyán kiöntik a Földre, mert azt az emberiség nyerte., valami Bőségprogramot emleget. És azt énekli: te meg babám szedjed kapkod, rózsás kötényedbe! A rózsa szó hallatára a sötét ark összerándult, és annyit szólt, búcsúzóul : megijeszthetlek játszásiból egy kicsit, de pszt. Itt nem szabad., csak úgy retro. Na nem bánom mondtam: Hú…Húhh…na hogy tetszett Hm…elég gyenge, de na add fel, próbálkozz…próbálkozz érezd át a próba gyönyörét.
Ajjaj hajnali három van, mennem kell a háromórások klubjába, így elköszöntem.

Yan-chi!

Olyan, de olyan dezsávüm volt :DDD, miközben olvastalak, meg persze vigyorogtam végig, mind a vadalma! O'szt eszembe jutott az éjszaka!!! Hoppá: most volt a lányos-bulis hétvége, az Ábráhában.
Tudod, ez amolyan kiruccanás egy hosszabb beruccanós periódus után. Egy lezárás, egy új kezdet előtt...
Szétvihogtuk, nyehegtük a kocsmát. Nem vettetek minket észre??- Igaz, jól megbújtunk, mivel egész éjszaka vedeltük :)) a kávét...amolyan koffeinmentes felíratú csészéből. Álcáztuk ,de így is kiszúrták.
Na és?? Akkor mi van: Na mi lesz?? Hát semmi!
Igen , igen Kuthumi megkért, hogy most egy kis időre probáljuk mellőzni. DE: rendhagyó estéhez rendhagyó ital dukál, úgy hogy nem sajnáltuk a vesénket! Ittunk jó sok vizet mellé.....:DD

**************************************************************
Egyébként nagyon tecccet, jó volt olvasni.
:DDDDDDDDDDDDD

yan108 képe

A film címe nem véletlenül íródott így, hogy játszd, és nem játsszd, csak azért, hogy ne kelljen jogdíjat fizetni, mert az még van a Földön. Nem baj több Sam, többet lát.
Ami a másnaposságot illeti, az elengedés után, reméljük nem válik az örök jelenben: Mindennaposságá, mert akkor nem nagyon fogjuk kiállni a lakmuszpróbát.
Erre való ellenjavallat az angyaloktól: az Instant víz.
Egy tasak tiszta vízport beleöntünk, egy pohár tiszta vízbe, majd jól elkeverjük, és elmormogjuk magunkba: ez a víz egészséges, nagyon is bio, (ezt a sörre is mondhatjuk)harmonikus állapotban vagyok, Úgy Van, majd meghajlunk a négy égtáj felé elköszönünk, és már nem is kacsázó lépéseinkkel eltávozva azon gondolkodunk, hogy holnap melyik elengedő helyre látogassunk, ha nagyon odavagyunk.
Yan-chi

Tudod, számomra is nagy kérdés volt - a jogíjas dologra gondolok - de az indíttatás nagyobb, sokszor nagyobb mind a "félelem". Van úgy hogy át kell lépnünk dolgokat, hogy bizonyos folyamatok ne álljanak meg, és ehhez meg kell tenni oylat ami beleütközik a KÖZTUDATBA! pl. az amit te a homályba burkolva probálsz tanmesében tálalni

Hm...., te pedig, amit téged konkrétan érint? Ennél a pontnál lettél óvatos ??

".. film címe nem véletlenül íródott így, hogy játszd, és nem játsszd, csak azért, hogy ne kelljen jogdíjat fizetni, mert az még van a Földön. ..."

Igen, rendszert rombolni, egyszerű, főleg ha a véredben van, egyébként csak trillázni lehet róla.
De képzeld: pont a tegnap beszélgettem valakivel az spiri infók és a pénz kapcsolatáról.
Szerinted el kell buknia egy galaktikus tervnek mert valaki úgy gondolja, hogy az infó kizárólag az övé vagy tessenek megfizetni?
Honnan jött az az infó? És neki adták át, hogy fözzön finom zöldséglevet magának belőlle?? Csak neki?
Itt lép be az emberi egó: ÉN adtam át!! Kérem a részem!!
Úgy érzed van ma ilyesmire idő?? Egyébként sokan zsonglörködnek ma is...érdekes az ember!
/Nem Micchelre gondolok ...igaz mást aki ennyire"arányosan" tennéi ezt, nem ismerek!/
De tudod mit: legyen minden úgy ahogy lennie kell, mindenki nagy örömét és javát szolgálva.
*********************************
Kávétól még senkit nem láttam másnaposnak...legalábbis az én világomban! :DD
Kop-kop: mondja kérem melyik világban tecccik élni?

Ez még kimaradt, a lényeg:
Az Antit, Szigeti Antalt említeném még, aki azt hiszem sok sok piros pontot és csillagocskát kap maj odaátí!
Én itt és most szeretném neki megköszönni.

Mi történt azon az augusztusi napon itt lenn? Megszületett a nyertes? Akkor volt a napfogyatkozás.

yan108 képe

Igen Napfogyatkozás volt és nem Népfogyatkozás, és a Deus Ex machina átpödült nyerő szériába, ami az emberiséget illeti...
És Drága Kristály én a kvantummásnaposságról beszéltem, csak megértem a biosörözőket is, azaz amikor nem vagyunk magunknál...a kávé melyet jómagam is szívesen fogyasztok,egyszerűen leöblíthető tengernyi vízzel...ami az óvatosságomat illeti, az inkább egy kifinomultság arra, hogy meglátásaimmal nem pofozkodok, hanem inkább szeretetem desszertjei, és hát hogyismondjam, aki nem szereti az nem kér belőle.
Ami a jogdíjakat illeti, maga Tobi kezdte el pedzegetni vagy 8 éve, hogy erre nagyon is ki kellene térni majd...azóta se. Az persze nem azt jelenti hogy le kellene rabolni az emberiség szürkeállományát, na de azért túlzás, hogy Ram** nevű entitást meg sem említhetem engedély nélkül, mert bezárnak ámerikában. Egyébként is az angyalok kérik, hogy amennyiben lehet kéretik a földi jogrend betartása...

Ram**, Ohama...egyébként a jogvédettség nem akadályozta meg Ram**-t, hogy Kuthumi előtt és Tobi után ő legyen a mentorom, 2006 tavaszán! :))
.Szóval ma már más a világ....és az a jogvédettségm ami Ohamát levédi /csak nem tudom kitől és mitől??/,tényleg mindent elmond a rendzerről! :DD
Szerintem tüzifának sem való!:)
-------------------------------------------

Ja és még:itt többekben felmerült, hogy Antit istenítem: nem. Sőt!! :))de egyelőre ő teszi ki a Kuthumi csatikat! :DD
Úgy hogy merci!

Kállay Ildikó képe

Szia Yan!
Ez nagyon tetszett:-))))
Millió puszi érte!
Ildikó

johanna képe

Yan-chi édes.ööööööööööö!
Ez több volt a soknál.Imádlak,puszi...

Hűűűű! Ez nagyon nagy királyság volt ööö illetve még most is az! No végre egy másik ember aki már nem csak a legyünk nagyon komolyak klubba jár! Jár a pacsi ;)

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

Belépve a választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.