Két új Tom Kenyon/Hathor anyag fordítása

Kategória:

Kormányzás a változások hullámain
A hathorok üzenete Tom Kenyon közvetítésében
2008. Július 20. Paros Island, Görögország
Az ember pszichológiai válaszainak azon vonatkozásairól kívánunk ma beszélni, amelyeket a most végbemenő bolygószintű és interdimenzionális változásokra ad. Érzékeny egyének hajlamosak leginkább ilyen típusú válaszokra, mégis feltűnnek olyanoknál is, akik spirituálisan tudatlanok és elsősorban az anyagi világra fókuszáltak.
Amit leírunk az a globális reménytelenség érzés, ami határos a kétségbeeséssel néhány egyén számára; annak az érzése, hogy semmit sem tud tenni, hogy az események menetét megváltoztassa. Néhányuknál ez depresszióhoz, a motiváció hiányához vezet; és üresnek tűnik most, ami az életnek értelmet, célt és örömet adott.
Mások azt érzik, hogy extrém módon le vannak kapcsolódva az életükről, mintha csak egy moziban néznék azt. Úgy tesznek, mintha élnének, de a szívük nincs benne ebben. Másoknak, akik tudatosan kapcsolódtak az élet hálójához, különösen nehéz megküzdeni a fajok kihalásával, a gazdasági rendszerek pusztulásával. Azok számára, akik elsődlegesen az anyagi valóságra fókuszáltak, a 3. dimenziós életre, amelyet élnek, ezek az idők növekvően aggasztóak a pénzügyi gondok kihívásai miatt, amit mi már korábban előre jeleztünk nektek, most pedig itt vannak, és csak rosszabbak lesznek.
Ezen kívül a fejlődési és katalizátor hullámok a mély űrből, amelyeket korábban említettünk nektek, folytatják a kiterjedésüket. Azok, akik megkísérelnek ellenőrizni benneteket a gazdaság, a politika és a vallás által, egyre nehezebbnek találják ezt, mégis fokozzák az erőfeszítéseiket, és néhány erről a feszültségről tudomással bíró egyén beszorultnak érzi magát mindezek közepette.
Valójában az idő és tér szempontjából ti be vagytok szorulva középen. A fejlődés és a hanyatlás közötti feszültség közepén vagytok elakadva, spirituális kifejezéssel élve. Ti vagytok az idő és tér középpontja. Ez energetikailag egy nagyon intenzív hely lesz és a lélek vagy a tudatszikra szempontjából, aki te vagy - a te interdimenzionális valóságod, vagy ahogy le akarjátok írni ezt magatoknak - ezek hathatós és hatalmas idők.
A mi szempontunkból nincs semmi, amit egy egyén tehetne, hogy megakadályozza a felbomlását annak, aminek fel kell bomlania. Benne vagytok a bolygószintű változásokban. Ha képesek vagytok kollektív és egyéni tettekre, a pusztító változások intenzívebb formáinak egy része mérséklődik, csökken. De néhányat ezekből nem lehet megállítani, vagy hogy pontosabbak legyünk, azt mondanánk, hogy valószínűtlen.
Lélekként – spirituális létezőként, aki emberi életet él – az a lehetőségetek, hogy olyan módon kormányozzatok át ezeken a változásokon, ami megerősít benneteket és felfelé emel, még akkor is, ha a többiek körülöttetek egy negatív spirálban látszanak létezni, kétségbe vannak esve és önromolásból cselekednek.
Amikor az emberi kollektívát nézve látjátok az önromolás és a makacsság változását, az ostobaságra való hajlamot, akkor nézzetek magatokba ezek magjaiért, bennetek is ott vannak.
Előzőleg elmondtuk, hogyan látjuk, mi vár rátok a közeljövőben, nem kell ezt újra leírnunk. Ha érdekel benneteket, nézzétek meg az archív anyagot. Amit ezúttal sokkal fontosabbnak tartunk átadni, hogyan kell megtalálnotok a spirituális bátorságot a növekedéshez, amikor sokan körülöttetek éppen visszaesőben vannak. Ezen a visszaesésen azt értjük, hogy alacsonyabb minőségi szintre esnek vissza a spiritualitásban.
Hogyan is kormányozzátok az életeteket olyan tengeren, ami félelemmel, ellenségességgel, paranoiával, kényszerítésekkel, hazugságokkal és manipulációkkal van teli?
A Beavatott útja, ami az élet ösvénye a tudatosságban, tekintet nélkül a spirituális családra vagy a leírási módjára, meglehetősen egyszerű: áthaladás a tű fokán, vagy a vihar szemén.
Hagy használjuk a hurrikánok és ciklonok hasonlatát, amelyek számban és intenzitásban is növekedhetnek. Ha a vihar szegélyén vagy, akkor a szél és a víz rombolóhatásának vagy kitéve. Ha viszont a vihar szemében, a középpontjában vagy, ez paradox módon nyugodt. Láthatod a vihar széleit körben a horizonton, de a középpont csendes és nyugodt.
Úgy látjuk, hogy ezt a középpontját a viharnak kell magatokban megtalálnotok. Ez a Beavatott, a spirituális mester útja. Nincs senki, aki erre meg tudna tanítani benneteket. Senki nem tud megvédeni benneteket a közelgő viharoktól, és ezen a külső időjárási, politikai és gazdasági viharokat ugyanúgy értjük, mint a föld átalakulását, de a belső viharokat is, a pszichológiai és érzelmi konfliktusokat, mert az életeteket egy olyan világ közepén élitek, amelyik egy olyan új világgá tűnik át, amilyen nem volt még.
Van itt egy kis biztos talaj, és az ilyen felismerési állapotok aggasztóan kihívást adók a legtöbb ember számára.
A legtöbben közületek nem tanulták meg, hogyan táncoljanak együtt a káosszal irgalmas, könyörületes módon, de ne aggódjatok ezen. Hamarosan kaphattok számos táncleckét és lehetőségeket, hogy békében legyetek a káosz partnerével, a kavargó bizonytalansággal.
Ezekben az időkben könnyebb lesz megadni magad a lefelé menő spirálnak, mint fent élni. És mégis, fent élni a tudatosságban az, amiért ezekben az időkben itt vagytok – ahogy mi látjuk.
Harc folyik Földön a szellemetekért, a szívetekért és az elmétekért. Beszéltünk korábban ennek a manipulációnak a természetéről, ezért ezt most nem szükséges ismételni. Ha valakit érdekel, nézze meg a korábbi üzeneteket. A lényegi dolog, amit ki akarunk most emelni az, hogy ez az ideje annak, hogy felemeljétek magatokat, hogy magas spirituális szintre jussatok, hogy megtaláljátok magatokban a spirituális bátorságot, hogy ne roskadjatok össze a lefelé menő spirálba, hogy megtaláljátok magatokban az élet útját felfelé, még a növekvő káosz, nehézségek és a csapásoknak látszó dolgok közepette is.
Azt mondjuk, hogy csapásoknak látszó, mert interdimenzionálisan az események, amelyek az életetekben játszódnak, mint a katasztrófák, viharok, éhínség, munkahelyek elvesztése, stb, multidimenzionális természetűek. Bizonyára lényetek helyhez kötött terében, amely időbe és térbe van zárva, a megtestesült énednek ezekkel az eseményekkel nagyon nehéz foglalkozni, és ezek számára különféle szintű katasztrófák. De az interdimenzionális éned – a lelked, a tudatszikrád, akárhogy is akarod nevezni – számára ezek az események lehetőségek az óriási növekedésre és a spirituális fejlődés felgyorsulására.
Nem az a helyzet köt benneteket, amiben találjátok magatokat, hanem az, ahogy ti ezt érzékelitek, az börtönöz be, vagy szabadít fel benneteket.
Bármilyen helyzetben is találjátok magatokat a következő években, azt mondjuk nektek, van számos ajtó a tudatosságban a szabadságba. Néhány ilyen ajtó magában foglalja a körülötted lévőkkel kapcsolatos interakciók új újait – a kilépést abból a szemléleti módból, amit eladtak nektek.
Ezek közül az ajtónyílások közül néhánynál közös elvi síkot fogtok találni azokkal, akiket esetleg ellenségnek neveztek. Néhány ajtó ezek közül személyes és egyszerűen új kapcsolatot teremt közöttetek és az interdimenzionális valóságaitok között. Néhány ajtó ezek közül elvezet benneteket a kapcsolathoz a föld, az emberiség problémáival, felfedezve új utakat, amelyek kívül vannak jelenlegi gondolkodásotok korlátain, és néhány ajtó elvezet benneteket a földön túl, más spirituális valóságokba. Az ajtók, amelyeket választotok, új sorsokhoz vezetnek el benneteket.
Ha folytatjátok azoknak az ajtóknak a használatát, amelyeket a társadalmatok ad nektek a hazugságaival és a manipulációval, óriási katasztrófában fogtok részt venni. Azt akarjuk, hogy pontosan megértsétek a teremtés jelenségét. Az ajtók, amelyeket kinyittok, elvezetnek benneteket a sorsotokhoz, mely egyedi, még akkor is, ha sokan körülöttetek más ajtónyílásokon mennek keresztül. Más szavakkal, ne vásároljatok be a tömeghipnózisból arról, hogy melyik ajtót nyissátok ki, és melyiken menjetek keresztül.
Amit mi a tömeghipnózis ajtaján értünk az, hogy azok, akik kontrollálni akarnak benneteket a gazdaság, politika és a vallás által, tesznek finoman vagy nem finoman irány javaslatokat. Nem a mi dolgunk, hogy megmondjuk nektek, melyik ajtón nyissatok be, ez a ti feladatotok spirituális mesterként, de elmondhatunk nektek nyilvánvaló dolgokat.
Minden ajtó egyedi rendeltetési helyre, vagy sorshoz vezet, és ti tudtok választani olyan ajtókat, amelyek az örömbe, a boldogságba vezetnek, még akkor is, ha mások olyan ajtókat választanak, amely a kétségbeesésbe és szomorúságba vezeti őket. Megismételjük, hogy nem a helyzet az, ami köt benneteket, hanem az a mód, ahogy érzékelitek a helyzetet.
Hagy legyünk egy kicsit konkrétabbak itt. Mondjuk, elveszítitek a munkátokat, a bevételeitek forrását. Ez egy nagyon kihívással és aggodalmakkal terhes helyzet. A pánik az egyik ajtó, ami lehetséges számotokra. A hibáztatás, vádaskodás egy másik ajtó, ami mindig ott van. A kíváncsiság, ami talán a következő ajtót nyitja, szintén lehetséges. Ha a kíváncsiság ajtaját választod, új lehetőségek felé nyitod meg magad. Ekkor nem kapcsolod le a tudatosságodat a pánik, a düh és a vádaskodás alacsonyabb rezgésszintjére.
Az emberi tudatosságban hajlam van a régi sablonok, sémák ismételgetésére; ezek az elvárásokon alapulnak, ami az emlékezőtehetség formája az idő illúziójába gyökerezve, ahogy megtapasztaljátok. Át lehet vágni az időérzékeléseteken és gyorsabban alkalmazkodni a problémák megoldásához, mint ahogy normálisan menne végbe, de ez a tudatosság ajtóján keresztül lehetséges, amit csak ti nyithattok ki. A személyes szándék és cselekvés együttese által tehető ez meg.
Tudatában vagyunk, hogy sokféle megértései szinten állnak azok, akik olvassák ezeket a szavakat. A mi kihívásunk, hogy úgy közöljünk valamit, hogy hasznosíthassa mindenki, aki olvassa ezt. Néhányan közületek már pontosan tudják, hogy miről beszélünk és tudják, hogy vannak ajtók bennetek, amelyeket kinyithattok és elvezet benneteket a magasabb sorsotokhoz, a problémák gyors megoldásához a nélkül, hogy sok más emberhez hasonlóan körülöttetek ti is megrekednétek.
Néhányan úgy gondolják és érzik, hogy nincs joguk a boldogsághoz, az elme és a szív szabadságához, mialatt mások szenvednek és be vannak börtönözve. Azt mondjuk nektek, hogy a legnagyobb szolgálat, amit nyújthattok az embertársaitoknak az, hogy kiszabadítjátok magatokat a korlátozott tudatosság börtönéből, ezek után új módon kapcsolódhattok másokhoz, ezen új módok által pedig új ajtókat mutathattok meg számukra is.
És amikor elcsüggedtek, kiábrándultak vagytok, nincs bennetek életkedv, legyetek tudatában, hogy egyszerűen átmentetek a saját tudatosságotok egy ajtaján, és ekkor bizonyos erők éppen azt ünneplik, hogy így sokkal könnyebben vagytok kontrollálhatók. Abban a pillanatban, amikor felismeritek, hogy alacsonyabb rezgésszinten fejezitek ki a lehetőségiteket, kapjátok el a pillanatot, és lépjetek át ebből az ajtónyílásból egy másikba.
A nehézségek, amelyeket néhányatok talán megél most, látszólag meggátolnak minden esélyt a külső valóságotokban, de mi azt mondjuk nektek, hogy a választás hatalma bennetek van, tekintet nélkül arra, hogy milyen helyzetben találjátok magatokat. A legnehezebb pillanatra, amikor úgy tűnik, hogy minden ajtó bezárult számotokra, amikor látszólag nincs választás, van egy egyszerű javaslatunk. Talán túl egyszerűnek és közhelyszerűnek hangzik, de egyszerűen ez a stratégiai pont. Amire egy helyzet megváltoztatásához szükség van, az csupán egy kis változás a tudatosságban, és amikor ezután erre a változása alapozol, felszabadul benned a hatalmas erő. De addig, amíg benned nincs valamiféle változás, addig semmi sem változhat az életedben.
És itt a mi javaslatunk arra, hogyan is tegyétek meg azt a kis változást magatokban, amikor minden más csődbe jutott. Még személyes kínlódásotokban, a külső nehézségek közepette is, akármi jelenik is meg számotokra, mint nehézség, találjatok valamit, amit értékelhettek, amit nagyra becsülhettek.
Talán olyan egyszerű dolog lesz, hogy tudtok lélegezni, vagy ha a légzésetek korlátozott, amikor tudtok venni egyet, akkor legyetek érte hálásak. De meg lehet csodálni az ég színeit, vagy hálát adni valamiért, ami megnevettet benneteket. Ami a fontos itt, hogy amikor minden lehetőség zárva, és ti találtok valamit, amit nagyra becsülhettek, nem számít, hogy milyen kicsi dolog, létrehoztatok egy kis változást a tudatosságban, és ezzel az elmozdulással nagy dolgok tárulhatnak fel.
Úgy érezzük, hogy néhányan ezen a már itt lévő viharon, a változások szelén sokkal kecsesebben vitorláznak át, mint mások. De még te is, aki spirituálisan fejlettnek tekinted magad, talán te is kihívásokat élsz meg időről időre, mert a régi világ valami újba tűnik át. Úgy érezzük, hogy néhányan a kaotikus idők hálójába lesznek beakadva, és reméljük, hogy ekkor eszetekbe jut ez az egyszerű javaslat, emlékeztek rá, hogy találjatok valamit, amit értékelhettek, nagyra becsülhettek, amiért hálát adhattok és ezzel a változással a tudatosságban, új ajtókat fogtok találni, amelyeket kinyithattok.
A szívünkben és az elménkben az emberiség nagyszerű új valóságainak képeit őrizzük. Talán így lesz. Talán megvalósítjátok.
2008. Július 20. Paros Island, Greece
A hathorok Tom Kenyon által
Fordította Győrffy-Deák Éva
www.tomkenyon.com
© 2008 Tom Kenyon. Minden jog fenntartva.
Másolhatod ezt az üzenetet és terjesztheted mindaddig, amíg nem változtatsz rajta, a szerzőt megemlíted és beleteszed ez a jogfenntartás üzenetet és a webcímet.

A régi világ felbomlása
A hathorok üzenete Tom Kenyonon keresztül Orcas Island 2008. 09. 22
Ezzel az üzenettel néhány közelebbi meghatározást akarunk adni nektek a pénzügyi és a földet érintő változások vonatkozásában, amelyekben most már benne vagytok. Tettünk már ezek valószínűségére utalást a korábbi üzenetekben, de most a valószínűségek már realitássá váltak. A szándékunk fő fókusza ezzel a kommunikációval a vége felé látszik majd meg, amikor megosztjuk veletek, hogy érzésünk szerint mit tehettek egyedileg, hogy meglovagoljátok a vihart.
A jelenlegi pénzügyi krízis
Azok, akik teremették és tartósították az uralkodó bolygószintű gazdasági rendszert, most szorult helyzetben találják magukat. Ez azért van, mert a rendszer úgy, ahogy létezik nem önfenntartó. Ez a bebörtönzés egy formája és nincs összhangban a tudatosság (noha embrionális) változó rezgésével, amely a földön végemegy. És így a pénzügyi szervezetek megkísérlik átszervezni magukat. De ez egy állandósítási kísérlete annak, ami nem lehet már hosszantartó. Egyszerűen megpróbálják újra osztani a kártyákat a Kártyák Házában.
A kísérleteik végül eredménytelenek lesznek. Ez azért van, mert a jelenlegi gazdasági rendszer a kapzsiságon, mohóságon, hazugságokon, kontrolláláson és manipuláción alapult és ezek a gondolatformák, ezek a társadalmi minták nem egyeznek meg az új tudatossággal, ami növekszik. Aminek tanúi lehettek az a felbomlása annak, aminek mennie kell, de ami átveszi a helyét, nem növekszik és ez így nagyon ijesztő út azoknak, akik a háromdimenziós valóságban táboroztak le.
A pénzügyi helyzet komplex és összefüggő. A nehézségek, amelyek jelenleg tapasztalhatók az Amerikai Egyesült Államokban és Angliában az egész világgazdaságra hatással lesznek. Nehéz idők lesznek ezek pénzügyi szempontból, de paradox módon különösen felemelő idők ezek spirituálisan.
Előre lájuk az USA, Európa és Ázsia pénzügyi piacainak további hanyatlását. A közös rendszerek, amelyek felelősek az uralkodó gazdasági minták állandósulásáért nagyon gyenge alapokon fogják találni magukat. Ez kétségtelenül munkahelyek és reáljövedelmek elvesztését fogja okozni és az egyének szenvedéseinek a növekedését. A tanácsunk az, hogy ismerjétek meg a közösségeteket, a közvetlen környezetetekben élő közösséget, mert amikor a rendszer berobban, a helyi kapcsolatok lesznek a lényegesek.
Egy másik elem, ami ezt az időszakot részben változékonnyá teszi az, hogy az időérzékelésetek változik. A társadalamilag érzékelt idő felgyorsul és sokkal több dolog látszik történni rövidebb idő alatt. Ez egyéni szinten és a társadalom egésze szintjén is így lesz. Ez a gyors mozgás és az események változása gyorsabbá és gyorsabbá válhat.
Könyörtelen iramba léptek, amelyben az időérzékelésetek növekvő mértékben alkalmazakodik. Az időérzékelésetek felgyorsul, és az események száma egy adott időszak alatt növekszik, számos ezekből sokként ér benneteket, a hitetlenség állapotában. Különösen elképzelhetelten számotokra, hogy a gazdasági rendszer olyan gyorsan romolhat! Mit csináltok, ha a pénz hiányzik és a dolgok, amihez hozzászoktatok az életetekben nehezen szerezhetők be? Ezek kritikus kérdések.
Az emberiség egy sarkalatos pontnál van, az új társadalmi minták fordulópontjánál, a rögzült 3. dimenziós valóságból vált a magasabb dimenziók és lehetőségek valóságára, amelyek ennek eredményeképpen mindenki számára megnyílnak.
Míg egy ilyen váltás a társadalmi tudatosságban vonzóan hangzik, az aktuális folyamatok, amelyeknek most a közepében vagytok, különösen kaotikusak.
Az újdonság tényező
Miután a káosz növekszik a következő néhány évben, radikális növekedését látjátok annak, amit úgy írhatunk le, mint az újdonság tényezőt. Újdonságként hivatkozunk arra a fogalomra, amelyet a fizikából kölcsönöznek. Nem úgy használjuk ezt a forgalmat, ahogy a társadalmatok fő árama használja, ami lényegében az értelmetlen törekvés arra, ami új és különbözö, hogy betöltse az űrt, amelyet az érzelmi kétségbeesés és üresség teremtett.
Az újdonság, ahogy mi használjuk a fogalmat, azonosít szándék nélküli és előre nem látott változásokat a rendszeren belül. Ezek a változások lehetnek pozitívak, negatívak vagy mind a kettő.
Az újdonság tényező fogalma azt a jelenséget azonosítja, amikor az újdonság esetei exonenciálisan növekednek, amikor a rendszer a káosz állapotába lép. A káosz valószínűsége nő, amikor számos kölönféle rendszer áll egymással kölcsönhatásban progresszív (gyorsított) mértékben.
Váratlan eredmények és helyzetek merülhetnek fel, amelyeket soha nem vártak vagy szándékoztak. Miután az újdonság világszerte növekszik, ez mentális és érzelmi megterhelést fog létrehozni számos egyénnél – elsődlegesen abból a tényből eredően, hogy a minták, amelyekhez hozzá voltak szokva, hogy kormányozzák általuk az életüket, fel fognak bomlani és felbomlanak közvetlenül előttük.
Akármilyen nehezek ezek az idők és bonyolultak lesznek a közeljövőben, egy fejlődési katalizátor van mindezekben.
Új gondolkodási módok és új utak teremtődnek meg az anyagi javak létrehozására, ha az emberiség túl akarja élni. A régi utat egyszerűen nem lehet folytatni. Ez azért van, mert ezek nem önfenntartók; valósággal károsítják az életet; hazugságokon és manipulációkon alapulnak; és nem esnek egy vonalba az új sprituális energiákkal, amelyek színre lépnek. Mindamellett, azok, akik létrehozták és fenntartják a hazugságokat, megtesznek mindent, ami a hatalmukban áll, hogy érintetlen maradjon a Kártyák Háza.
A fejlődési lehetőségetek ebben az, ahogy a viharon keresztülhaladtok, (hasonlattal élve) a hurrikán középpontjában, a vihar szemében, ahol nyugodt. Adni fogunk néhány javaslatot erre most, de hagy fordítsuk a figyelmeteket a föld változásaira, amelyekben már benne vagytok.
Az előző üzenetekben azt mondtuk, hogy a sarki jégtakaró és a gleccserek olvadása sokkal gyorsabban fog végbemenni, mint ahogy a tudósok várják, és tényleg ez a helyzet. Ez tovább gyorsul és az időjárási modellek, amelyeket a számítógépek állítanak fel, nem fogják a változásokat pontosan megjósolni. Minden más dologhoz hasonlatosan a földön minden változás felgyorsulhat. A mi nézőpontukból növekedést látunk a hurrikánok intenzitásában és látjuk ezeket növekedni abban az időszakban is, amikor hagyományosan nem tűntek fel. Nő a tornádók száma és az abnormális időjárás. Tovább fognak folytatódni és kiterjednek a módosulások az évszakok váltakozásában (amikor őszi és téli minták tűnnek fel tavasszal és nyáron, vagy fordítva). A növények és az állatok, amelyek az életüket ezen évszakok ritmusához igazították, növekvő mértékben meg lehetnek zavarodva. Ezek és más klímatikus változások (földrengések és vulkáni aktivitás) miatt, növekvő élelem és vízhiányt várunk a következő két évtizedben.
Egy másik kritikus elem ebben a fejlődési zűrzavarban a következő elnökválasztás az USA-ban. Hogy ez jó vagy rossz, ez a hivatal, nem csak az USÁ-ra, hanem az egész világra hatással van, és bár vannak különbségek a két tábor között, néhány alapvető területen azonosak. Aki következik a hivatlaban (a két fő politikai párt soraiból) talán rendelkezik személyes vízióval arról, hogy milyen lehet Amerika és a világ, de olyanok ők, mint a gyalog a sakktáblán, és az, aki mozgatja a gyalogot nagymértékben láthatalan. Sajnos az ő céljuk nem az USA egészsége és jóléte, nem is a világé. Az ő céljuk a hatalom konszolidációja. És az emberi szellem bebörtönzése és behatárolása, ami a földi erők vak törkevésének eredménye, nem törődnek velük.
Az erők egy eddig példa nélküli ütközésében vagytok most. A gazdasági és politikai helyzet, amihez hozzá jönnek a változások a földön, létrehoz egy törést a homlokzaton. Ez a törés semmi más, mint a társadalmi, gazdasági, politikai és vallási illúzió és megtévesztés, amit az emberek bevásároltak. Egyre több egyén lát át a hazugságokon, egyszerűen, mert a dolgok szétesnek. A függöny, amely a hazugságokat rejtette, le fog esni. Nem egy kecses folyamat ez. De a régi módjai a létezésnek és cselekvésnek véget kell érjenek, annak érdekében, hogy az új módok gyökeret eresszenek.
Növekvő mértékben nehéz lesz állandósítani a régi világot úgy, ahogy azt eddig állandósították. És ezen értjük a civilizációtok régi világát és a személyes életetek régi világát is. Ahogy a spirituális fejlődés hulláma gyorsul, azok, akik ragaszkodnak a régi minták szerinti élethez, növekvő nehézségekkel találkoznak. A félelem és a paranoia lesz mindennapjaitok része, személyes életetek pillanatai tekintetében és a nemzetközi viszonyokban is. Ez a kötélhúzás, ami azok között zajlik, akik maradni akaranak helyhez kötve azok ellen az erők ellen, akik ki akarják nyitni a világot az új lehetőségeknek, valóban szürrealisztikus tapasztalás lesz.
A fejlődési nyomás az egyéneken és a társadalmon különlegesen erős és azok az egyének, akik kevésbé vannak a középpontjukban (pszichológiailag kiegyensúlyozatlanok) talán tapasztalják az irracionális viselkedés növekedését. Számos országban világszerte már tapasztalható az irracionális cselekvés és szokatlan bűnesetek növekedése.
Szökési sebesség
Beszéltünk már erről számos alkalommal, és noha ez nagyon egyszerű, nagyon hatalmas szövetséges. A ti szavaitok erre a nagyrabecsülés, hála, és amit mi értünk rajta az a képesség arra, hogy értékeljétek a legkisebb dolgot az életetekben és a nagy dolgokat is.
A nagyrabecsülés egy érdekes vibrációs mező sokrétű hatással. Amikor nézitek, hogy a gazdasági rendszeretek végigmegy az átalakulásán, amikor nézitek a föld változásainak növekedését és a stresszt, ami ezekből körülöttetek növekszik, beleértve azt a stresszt, amiben ti vagytok, emlékezzetek a nagyrabecsülés, a hála ajtónyílására. Minden, amit tennetek kell, egy lépés ebbe a mezőbe, és így a zavargások körülöttek kevésbé lesznek képesek negatív hatást gyakorolni rátok. A helyzet, amivel foglalkoztok, talán nem változik, de az érzelmi válaszotok erre magasabb rendű lesz. És ti sokkal találékonyabbak, leleményesebbek lesztek abban, hogyan foglalkozzatok azzal a kihívással, amivel szembenéztek.
Leírtuk részletesen a lehetséges jövőt a negatív események vonatkozásában, elárasztottak lehettek tőle. Nem ez a szándékunk, és nem így beszélünk erről. Amit akarunk az a szökési sebesség megbeszélése. Hogyan szabadultok meg a negatív, bebörtönző erőktől, akik folytatják az emberek és az emberi szellem behatárolását? A leghatékonyabb és legegyszerűbb módszer a nagyrabecsülés, a hála gyakorlása, akármilyen képtelenségnek is hangozhat ez szemben azzal a tömérdek kihívással, amivel a föld néz szembe. A nagyrabecsülés, a hála kinyitja az új világ ajtónyílását, akkor is, amikor a régi felbomlik és darabjaira esik, ahogy ennek meg kell történnie.
A spirituálisan ösztönzött fejlődő erők növekednek és a civilizációtok szövetén a hasadék kitisztul több és több egyén számára, lesz arra is hajlandóság az emberekben, hogy rögzítve legyenek a 3. dimenziós valósághoz (hozzáférés nélkül a bennük lévő magasabb dimenziókhoz), hogy a mentális és érzelmi sokk, valamiféle dermedtség állapotába lépjenek. Ezeket a dermedt embereket fel tudjátok ismerni, mert a normálishoz hasonlóan fognak sétálni és beszélni, de olyanok leszenk, mint a zombik, félig éberek, félig élők. Érezzetek együtt ezekkel az egyénekkel, mert be vannak szorulva a távozó régi világ és a bizonytalan jövő közé, ami még nem született meg. Legyetek együttérzők de óvatosak, körültekintők is. Ne engedjétek őket eltéríteni a dermedtségbe és a félelembe.
Ha megtanultok a nagyrabecsülés és hála érzésében élni, olyan területre értek, olyan vibrációba, ami keresztülvezet benneteket ezeknek az időknek a káoszán.
Megnyugvást és vigaszt fogtok találni, az energiatestetek rezgészinteje növekedni fog. Egy ponton pedig eléritek azt, amit mi szökési sebességnek hívunk. Ekkor könnyedén ki fogtok lépni a régi világ illúzióiból és hazugságaiból. Annak fogjátok őket látni, amik, és örömteli társteremtőivé váltok az új világnak, ami éppen születik, amikor a régi világ felbomlik éppen a szemetiek előtt.
A hathorok Tom Kenyon által September 22, 2008 Orcas Island, WA
Tom Kenyon: Gondolatok és észrevételek az üzenetről
Amikor a hathorok átadták nekem ezt az üzenetet, még jele sem volt annak, hogy a Wall Streeti kudarc úton van. Legalábbis én nem hallottam róla, mondjam ezt. Ámulatba ejt, hogy milyen gyorsan változnak a dolgok és el kell ismernem, hogy a hathorok telibe találtak (ismét).
Amikor nyolcadikos voltam, az algebra tanár mindig egy enyhe vigyorral az arcán mutatta be az új tananyagot. Belenézett a könyvbe, és utána fel az osztályra ezekkel a szavakkal: „Először rosszabb lesz, mielőtt javul a helyzet.”
Azt hiszem, hogy a hathorok is azt mondják itt. Mindnyájan benne vagyunk ebben a fránya utazásban. De az a különös ebben a kollektív verekedésben, hogy mindig vannak józan, megnyugató és vígasztaló szigetek. Egyetértek velük abban, hogy meg kell találnunk ezeket önmagunkban és abban is egyetértek, hogy valószínűleg jó ötlet, hogy ismerjük a szomszédainkat.
Most is, mint általában a hathorok hangsúlyozzák a nagyrabecsülés, a hála érzésének fontosságát. Egy ponton azt mondják, hogy az életünk kis dolgainak a megbecsülését kell művelnünk, nem csak a nagyokét. És ahogy korábban mondták, meg kell tanulnunk, hogy létrehozzuk az érzést a nélkül, hogy abban a pillanatban lenne különös okunk a boldogságra.
Ez eseteleg túl furcsa néhány embernek, a nagyrabecsülés, hála tapasztalatát választani akkor, amikor semmi olyan nem történt, ami miatt ezt éreznénk. De lényegében, amit a hathorok mondanak az, hogy a nagyrabecsülés, a hála egy különleges tudatosság vibráció, és amikor ebben vagyunk, akkor emelkedett állapotban vagyunk. És sejtem, hogy az ilyen képesség az önmagunk emelkedett állapotára (amikor körülöttünk sokan szoroganak) egy nagyszerű képesség lesz.
Mint minden képesség kifejesztésénél, az ismétlés és a tényleges cselekvés a kulcs (ebben az eseteben a nagyrabecsülés érzésébe lépés). Ha ezek az üzenetek újak nektek, arra biztatlak, hogy vessetek egy pillantást a 2005. áprilisi Szív extázis c. hathor üzenetre. (A shaumbra.wire.hu weblapon a Fénykör hírlevelekben olvashattok róla magyarul Madár Istvántól - a fordító megjegyzése). Ez nagyon érdekes és hasznos módja a nagyrabecsülés és a hála érzését gyakorolni.
És noha ebben az üzenetben nem említik, megtaláljátok az üzeneteiket az egyensúly holonról és a gyógyító holonról, és ezek is segítenek. Annak a leírása, hogyan hozzatok létre ilyen holont, szintén megtalálható az alábbi weblap arhívumában.
Ahogy közületek sokan kétségtelnül tudják, a kínai átalakulás szó két jelből ál, az egyik veszélyt, a másik pedig lehetőséget jelent. Nem kérdés, hogy veszélyes idők kezdődtek el, de lehetőségek is vannak.
A fejlődés kérdése az megtalálom-, és megtaláljuk-e, mint a nagy kollekítva a lehetőségeket, hogy teremtsünk új jövőt magunknak? Vagy pácba kerülünk az érzékelés és hiedelmek régi világában?
Ha a hathoroknak igazuk van, én azt hiszem, hogy így van, mindnyájan jól tennénk, ha több nagyrabecsülést és hálát gyakorolnánk. Ezután talán eléggé emelkedett állapotban leszünk ahhoz, hogy felfedezzük, egy csodálatos univerzumban élünk csordultig tele lehetőségekkel, még akkor is, ha közülünk többen a régi világban harcolnak azzal, hogyan lépjenek be az újba.
Tom Kenyon
Orcas, Washington
Fordította Győrffy-Deák Éva
www.tomkenyon.com
© 2008 Tom Kenyon. Minden jog fenntartva.
Másolhatod ezt az üzenetet és terjesztheted mindaddig, amíg nem változtatsz rajta, a szerzőt megemlíted és beleteszed ez a jogfenntartás üzenetet és a webcímet.

Kállay Ildikó képe

Évi!
Nagyon szépen köszönjük!
Ildikó

Julieta képe

Csatlakozom az előttem szólóhoz. :) Köszönet.

Én is köszi, hogy olvashattam. :)
Azért mi EMBEREK mindig tudtunk meglepetést okozni a minket vigyázóknak és figyelőknek. Hátha most sem lesz másképp és az átmenet, a fénybe emelkedés kegyelemben és harmoniában fog végbemenni!
Békesség Nektek!

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

Belépve a választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.