8:8:8 "eredménye" & Folyékony Rács aktiválások

Kategória:

Véget ért az eddigi leghosszabb, három hetes nyári tábor. Ez volt a kilencedik nyár, amikor megrendezésre került. Időtartama alatt lehorgonyoztunk három új(onnan fordított) Kuthumi ciklust: az Androgün Rácsok hét aktiválását (az első héten) a Szent Tűz Templomok hat aktiválását (hármat az első héten, és mind a hatot a harmadik héten), a vietnami aktiválásokat (minden hétre jutott egy), és elkezdtük a Folyékony Rács ciklust is. Ennek része volt a résztvevők számára a 8:8:8 ünneplése is a szabolcsi földvárban. Oda természetesen csak arra a napra is sokan jöttek – amikor a végén megformáltuk a szívet, körülbelül százan voltunk. Köszönöm, hogy ennyien vállaltátok a nem kis utazást! Fantasztikus tapasztalat volt!

Szintén köszönöm a sok visszajelzést a 8:8:8-cal kapcsolatban – ezeket egyesével sajnos nincs kapacitásom visszaigazolni, de mindenkinek köszönöm, aki vette a fáradságot, hogy értesítsen. Tételes visszajelzés szerint körülbelül 600-an végezték (vagy olvasták) el 8-án az aktiválást – nagyon nagy dolog(!). Köszönöm! Ez a munkánk legnagyobb jutalma.

Augusztus nagyon intenzív hónap volt: a három vietnami aktiválás mellett elkészült az öt „Folyékony Rács” aktiválás is, melyből kettő kulcs-dátumra 18-ára, illetve 28-ára ajánlott. Nézzük, hogy mit is mondott erről Mária Magdolna a „Folyékony Rács 2”-ben:

„A folyékony energiák a Folyékony Világegyetem mélyén tárolódnak, még pontosabban a Folyékony Szeretet Hatodik Univerzumában. Minden teremtésnek meg kell testesítenie a folyékony szeretet energiáit, ha nem testesíti meg, akkor nem ereszthet gyökeret és nem lesz hosszan tartó hatása.

A kollektív tudatosságnak ezúttal változáson kell átesnie, és ez öt beavatást jelent, amelyeket kifejezetten minden emberi lénynek átadunk a bolygón, függetlenül attól, hogy hol tartanak szellemi, érzelmi vagy értelmi fejlődésükben. A folyékony rácsok a fény egy új szövedékét szövik meg, aminek eredményeként fényhíd képződik a régi világ és az új világ között. Minden alkalommal, amikor a Földanya a fény újabb hányadát kapja meg és elegendő Fénymunkás integrálja ezt az energiát, akkor az új és nagyobb lehetőségeket nyújt az egész emberiségnek, mint amilyent éppen most is vezetünk. Ezért, amit most teszünk, az megváltoztatja az elektromágneses energia frekvenciáit, amit képesek vagytok bevonni a gyökércsakrátokba és a koronacsakrátokba, bármely adott pillanatban. Ez azt jelenti, hogy a rácsok, melyeket most már képesek vagytok elkezdeni megteremteni magatoknak, egyénileg megtestesítenek egy folyamatot, ami a Mennyek éteri szintjeiből hoz át valamit a testi életbe, amit legfejlettebb és autentikus énetek azonnal kész megjeleníteni nektek. Kifejlesztetek egy új fajta viszonyt énetek ezen részével és ez olyan viszony, amilyen soha azelőtt nem létezett az autentikus énetekkel ezen a módon.”

Ha a személyes véleményemre is kíváncsiak vagytok, akkor ez teljesen új, ezidáig példátlan energiaminőség: egyfajta „önfenntartó energia” létrejötte, ha egyszer létrehozzuk, utána „gondoskodik magáról”. Ezért e hét végén szombaton (aug. 30.) – egynapos összejövetel keretében – végigcsináljuk mind az öt „Folyékony Rács” aktiválást. Ricsit megkérem, hogy lehessen rá regisztrálni. Ha netán ötvennél több regisztráció lenne, akkor Budapesten lesz, „alapból” Kecskeméten képzelem el – itt szeretném először létrehozni az „önfenntartó rácsot”. 5.000 forint lesz a részvétel fejenként, ha valaki a beiskolázás (és a hónap vége) miatt pénzhiányban szenved, később is lehet fizetni. – de mindenképp minél hamarabb szeretném lehorgonyozni.

Szeptember folyamán szeretnék még legalább két összejövetelt, az Androgün Rácsok (hét aktiválás), illetve a Szent Tűz Templomok (hat aktiválás) lehorgonyzására. A tapasztalatok szerint mindkettő igen erőteljes. Az androgün rácsok az előzményei szinte minden, 2007 novembere óta átadott Michelle-anyagnak – nagyon fontos része a kirakósnak! A Szent Tűz Templomok pedig a Kvantum Tantra alkímiájának régóta várt – nagyon erőteljes! – folytatásai. (Robog az úthenger! :-)) Mindkét összejövetelen a részvétel szintén 5.000 forint. (Ezek az anyagok – az egyiptomi aktiválásokhoz hasonlóan – majd „csepegtetve” kerülnek fel a weboldalra, hanganyaguk csak CD-n lesz elérhető!) Előzetes időpontja lehet bármelyik szeptemberi hétvége (egyelőre) – ha sokan akartok mindkettőre jönni, akkor szerencsésebb lesz nem két egymás utáni napra tenni, mert egy hétvégén a tizenhárom(!) aktiválás kicsaphatja a biztosítékot. Nem szükségképpen végleges időpontként javasolnám szeptember 13-át és 27-ét – ha esetleg ütközik valamilyen más programmal, bármelyik átkerülhet szombatról vasárnapra is.

Más: szintén szeptember folyamán még készülök Pécsre, egy új energiás hétvégére, melynek helyi szervezője Dénes Zsóka lesz. Akit esetleg érdekel ez az összejövetel, e-mailben kereshetitek: zsoka@jogakucko.hu . A héten nagyjából igyekszem összeállítani az év végéig várható – „előre tudott” – programokat, tehát kapni fogtok a héten még egy espavo! hírlevelet.

Espavo!

Anti

amare képe

Segitséget szeretnék kérni abban, hogy az aktiválós cd-et megrendelhessem minél előbb.
Anti írta, hogy
"hanganyaguk csak CD-n lesz elérhető!)"

fritzjames képe

A hang anyagoknál keress rá--Ot megtalálod--én már letöltöttem!-Üdv Jani

A 8:8:8 számláló most 224-nél tart.

Magát az oldalt 2376-szor nyitottuk meg. Tehát kábé minden 10. megnyitásra jut egy feliratkozás a számlálóra.

Már mindegy, mivel Anti már írt a Michelle-nek ha jól tudom.
Nemsokára eltávolítom a számlálót, de azért aki most olvassa először, az nyomja a gombot nyugodtan :)

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

Belépve a választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.