Szigeti Antal: A "felemelkedés második hullámáról"

A Michelle Eloff által közvetített tanításokban évek óta rendszeresen szó esik a felemelkedés második hullámáról, aminek érkezése 2008. december 21-én esedékes, és alkalmanként a felemelkedés első és harmadik hullámáról is. Már a bevezetőben tisztázni és hangsúlyozni szeretném, hogy a második hullám teljesen eltér a többitől, és így egyszeri és megismételhetetlen esemény és lehetőség – ezt azért hangsúlyozom máris, mert úgy érzem, hogy sokan vannak most, akik a gyors változások áradatában úgy vannak vele, hogy „ha erről lemaradok, majd jön a következő” – valahogy hasonlóan, mint a helyi közlekedésben. Ez az esemény azonban – ismét hangsúlyozom – egyszeri és megismételhetetlen. És akkor lássuk, hogy miért!

Kuthumi mester évekkel ezelőtt megemlítette, és ismétlődően újra átadta azt az információt, hogy 2008. december 21-én – az északi féltekén – a téli napforduló idején, ő St. Germain és Jézus mesterekkel együtt a létezés magasabb vibrációs szintjeire lép, ahonnan már nem lehet őket az eddig szokásos módon – az úgynevezett transz-channeling módszerével – közvetíteni. Idén tavasszal ez annyiban módosult, hogy azt mondta, hogy kapott még egy év „haladékot” és 2009. december 21-ig Michelle még képes lesz őt ilyen módon közvetíteni. Azt is nyomatékosan kijelentette, hogy ha bárki, aki ezután a – mostmár módosult – időpont után azt állítja, hogy valamelyiküket csatornázza, az vagy téved, vagy szándékosan hazudik.

Michelle néhány hónapja közreadott egy olyan „gyűjteményes” anyagot, amelyben számos a felemelkedés második hullámára vonatkozó csatornázott kijelentés lett egybegyűjtve – hamarosan magyarul is! Ezen túl azonban további információ nem került elő Michelle oldalain, és olybá tűnik, hogy a hátralévő kulcsdátum-aktiválásokon kívül nem is lesz ilyen – tehát: „magad uram, ha szolgád nincs”! A következőkben - némi körülményes bevezetés után - igyekszem tisztázni ennek mibenlétét.

Kuthumi mester már a Teozófiai Társulat megalapításában is döntő szerepet játszott El Morya mester társaságában. Helena Blavatsky – a Társulat egyik alapítója – még Koot Hoomi vagy K. H. Mester néven említi, és M. Mesterrel együtt ők a „Fátyoltalan Ízisz” (Isis Unveiled, 1877) és a „Titkos Tanítás” (Secret Doctrine, 1888) című műveinek fő forrásai, és ezutáni tevékenységének fő ihletői. (Forrás: Harper’s Encyclopedia of Mystical & Paranormal Experience – remélem korrekt!) [Magyarul is olvasható a „Titkos tanítás” a Magyar Teozófiai Társulat weblapján: www.teozofia.hu – bár nem igazán könnyű olvasmány.] Tehát a teozófiai tanításban már megjelent Kuthumi Mester, és – sok egyéb mellett – az a tanítás, hogy a Föld és az emberiség fejlődését segíti – vagy akár irányítja - az úgynevezett „Planetáris Hierarchia”, amelynek vezetője Sanat Kumara és a többi Kumarák – még hárman – a „Láng Urai”, akik a sokkal fejlettebb Vénuszról érkeztek a Földre, mintegy 17 millió éve, hogy segítsék a fejlődést. A teozófiai tanítás a két világháború között érte el a csúcspontját, sok szempontból belőle nőtt ki a Közép-Európában viszonylag jól ismert „antropozófia”, Rudolf Steiner (1861-1925) kiterjedt tanítása, és Alice Bailey ˙(1880-1949) munkássága is, ami alapvetően a „Tibeti mester” Djwhal Khul (vagy D.K.) mester tanításain alapszik. Az utóbbi már a hierachia részleteit is közreadja – eszerint Kuthumi, St. Germain és Jézus is úgynevezett ’chohan’-ok. (Ezt angolul „kohán”-nak mondják, a magyar teozófiai irodalomban – melynek szóhasználatát nagyrészt én is követem – a „csohán” formula terjedt el.) A chohanok mondhatni „miniszterek” a hierarchiában – az Alice Bailey 1925-ös Értekezés a Kozmikus Tűzről című könyvében közreadottak szerint (1238-39.oldal) Kuthumi a második, Jézus a hatodik sugár chohanja, és R. Mester (a magyar mester) a hetedik sugár chohanja. [A hét kozmikus sugár tanítása az ezotéria egyik legfontosabb tanítása – erről részleteiben a „Mennyei Akarat hét sugara” című három hétvégés kurzusaimon szoktam beszélni.] R. Mester és St. Germain sorsa többszörösen összefonódik – bizonyos források szerint St. Germain grófja Rákóczi fejedelem gyermeke, ezért ők a kettőt azonosnak tekintik, mások szerint elkülönül a két entitás, de mindkettő a hetedik sugáron dolgozik. Michelle 2006-os channellingje szerint, amelyik a hierarchia mostani állapotával, illetve az új mesterekkel foglalkozik, jelenleg R. mester a hetedik sugár chohanja, St. Germain pedig felette van a hierarchiában. [Mivel az Alice Bailey féle hierarchia ábra már fenn van az espavo.hu –n, a héten még felkerül ez a channelling is.]

St. Germain tanításait Mark L. Prophet (1918-1973) és felesége Elizabeth Claire Prophet (1939-) mélyítette el, tevékenységüket a „Summit Lighthouse” szervezetben fejtették (illetve Elizabeth máig is fejti) ki – bár St. Germainé már az 1700-as évek óta ismert név volt. Az „ibolya láng” [vagyis a hetedik sugár energiája] a belső alkímia, a transzmutáció eszköze, amint ezt a Summit Lighthouse könyvei – és mellette más irodalmak is – közkinccsé tettek.

Jézus mester tevékenységét a keresztény kultúrkörben úgy gondolom nem szükséges különösebben taglalni.

Mindhárman rendszeresen feltűntek, feltűnnek a Geoff Hoppe által közvetített Tóbiás-tanításokban is.

Mielőtt a „lényegre” térnék, még „sajnos” tennünk kell egy kis kitérőt. Annyi tehát mostanra világossá vált, hogy Kuthumi, Jézus és St. Germain a planetáris hierarchia illusztris tagjai, akiknek éppen az a szerepük, hogy segítsék a Föld, az emberiség, illetve személy szerint a törekvő tanítványok előrehaladását. Ők – és a hierarchia többsége – úgynevezett Felemelkedett Mesterek, akik – általában – számos inkarnációt töltöttek földi testben, míg végül elérték az ötödik beavatást és így Mesterré váltak. [Részletek például Leadbeater: A Mesterek és az Ösvény című könyvében a teozófia oldalon.]

A Föld korszakokon át le volt zárva a kozmikus tudás beáramlása elöl – D. K. mester még a múlt század derekán is azt tanította, hogy nehéz és felesleges a Szoláris Hierarchián túlra tekinteni. 1987, a Harmonikus Konvergencia után nyíltak meg kicsit jobban a kapuk, addig szinte kizárólag a Nap, illetve a Naprendszer hierarchiája szolgált a kozmikus befolyások befogadására, még a csillagok asztrológiai hatása is nagyrészt a Napon keresztül érvényesült. (Ahogy ’a csoport’ tanítja: a Nap a kapu, melyen keresztül beömlenek a galaktikus központ energiái.) A ’fotonöv’-be érkezésünk már hozott ebben némi változást a 2000-es évek elején, de igazából a tavalyi harmadik 9:9:9 kapu (2007. szeptember 27.) hozta el a változást, ami után lehetségessé vált kikerülni a planetáris, illetve szoláris hierarchia közvetlen irányítása alól. E kapu idején vált először lehetővé közvetlen szálon hozzákapcsolódni a galaktikus hierarchiához. [Az ezzel kapcsolatos meditációt hamarosan feltöltöm az espavo.hu –ra.]

Tavaly májusban sikerült először tudatosan kapcsolatba kerülnünk egy, a Szoláris Hierarchián túli mesterrel – az ő kezdeményezésére. Bélapátfalván az apátság mellett - egy kiadós zivatar után – összekapcsolódtunk Miaman Mesterrel, a Galaktikus Hierarchia egyik fontos, a teljes Naprendszert is felügyelő mesterével. Azóta számos alkalommal – egyedileg és kisebb-nagyobb csoportokban is – kapcsolatba kerültünk vele, és néhány más galaktikus hierarchiabeli mesterrel. Nagy örömünkre tavaly novemberben a cserebökényi romtemplomban – talán mondhatjuk így – jelen voltunk, amikor szeretett szellemi tanítónk Orin megkapta „előléptetését”, továbblépett a Szoláris Hierarchiából, és Oreen néven a Galaktikus Hierarchia tagja lett. És hasonló a mostani helyzet kulcsa is: az említett három mester – Kuthumi, Jézus és St. Germain – ez év december 21-én kapják meg „előléptetésüket” a Galaktikus Hierarchia „Felemelkedés-ügyi Hivatalába”. A Szoláris Hierarchia átugrásával, mint elsőrendű felemelkedés-specialisták belépnek a Galaktikus Hierarchiába, hogy onnan további bolygók és civilizációk felemelkedését is segíthessék. Természetesen egyelőre elsősorban a Földre fókuszálnak, de már teljesen új vibrációs szintről – és ezért okoz nekik nehézséget, hogy kinyúljanak „lefelé” a földi vibrációkhoz. A felemelkedés második hulláma részben azért jön létre, hogy mégis közvetlen kapcsolatban tudjanak maradni a földi civilizációval.

Miben áll ennek a hullámnak a hatása, és hogyan segíti ez a kapcsolat fennmaradását? Az emberi lélek és a kauzáltest a mostani formájában a Naprendszeren belül működőképes, és a Szoláris és planetáris hierarchiával való együttműködést segíti elő. Ezekre a vibrációs szintekre lett felkészítve. A Galaktikus Hierarchia sokat tapasztalt mesterei nagy erőfeszítéssel ki tudnak nyúlni „lefelé”, hogy kapcsolatba lépjenek egy-egy fizikai testben lévő emberrel vagy csoporttal, de tartósan, rendszeresen ez nem megfelelő megoldás – főleg nem a frissen új környezetbe került „kezdő galaktikus mesterek” számára. Mivel a kapcsolatfelvétel mindig a lélek szintjén keresztül történik, kézenfekvő megoldás a „lélek tuningolása”. Tehát 2008. december 21-én az arra kész földi testben élő emberek lelkei „lecserélődnek egy újabb verzióra” vagy ha így jobban tetszik, olyan „új bővítményt” kapnak ezek a lelkek, hogy képessé váljanak közvetlenül kapcsolatba kerülni a galaktikus szintű mesterekkel – mint amikor az adóvevőben kicserélnek egy alkatrészt, hogy más frekvenciákat is tudjon fogni. Tehát a lélek olyan típusra cserélődik, vagy olyan implantátumot vagy „plug-in”-t kap, aminek segítségével károsodás nélkül elviseli a magasabb vibrációkat, és képes ezekkel megfelelően kommunikálni.

Lényegében tehát arról szól a felemelkedés második hulláma, hogy az arra kész, csak és kizárólag az időpontjában éppen földi testben élő lelkeket (plusz-mínusz néhány hét) a fizikai test meghagyásával „lélekcserében” részesítse, és így a monád és a fizikai síkon megnyilvánult ember között tökéletesebbé váljon a kommunikáció. A plusz-mínusz néhány hét arra vonatkozik, hogy ebbe a keretbe még beleférnek a néhány (mondjuk 2-3) héttel 21-e előtt elhunyt és a 21-e után megszülető emberek is. Ez nem kollektív, hanem egyéni folyamat, mindenkivel egyedileg megy végbe. Az előkészített kapacitás nagyságrendben 5-6 millió emberre méretezett, de ahogy most kinéz, maximum kétmillió ember lelke fog majd részt venni ebben a folyamatban.

Ez a folyamat teljesen egyszeri, a mi inkarnációs ciklusunkban(!) bizonyosan nem lesz rá még egyszer lehetőség. A teljes lélek fejlettsége szabja meg, hogy ki vehet részt a folyamatban – természetesen ez nem attól függ, hogy valaki ismeri-e ezt az információt, vagy részt vesz-e ezzel kapcsolatos rendezvényen. Mivel ennek hatóköre a léleknél magasabbra nyúlik, nagyon elősegíti a folyamatra való felkészülést minden olyan meditáció, ami túlnyúlik a lelken, és eléri a monádi szintet – ezért javasoltam a felemelkedés második hullámának előkészületeként a „Kanadai folyékony rácsok” 9+1 aktiválásos friss ciklusát, mert ez több aktiválásban is érinti, megmozgatja, előkészíti a lélek azon területét, ahol ez a változás bekövetkezik. Természetesen ugyanezt a funkciót betölthetik az Orin és DaBen-féle fénytest meditációk is, vagy a Mennyei Akarat III. ciklusa, de ezek általában sokkal több előkészítést igényelnek, és sok szempontból idegenek a Michelle által átadott anyagokon edződöttek számára.

Erről beszélt tehát Kuthumi, amikor azt mondja, hogy „nem ’új elitet’ akarunk létrehozni, hanem azokat a felkészült embereket ’húzzuk magunkkal felfelé’, akik erre az elmúlt három év folyamataival felkészültek”.

Kaptunk még párhuzamosan egy olyan figyelmeztetést, hogy akik nem tudnak kapcsolatba kerülni ezen entitások vibrációival – mert nem kapták meg az implantátumot, vagy nem tudták használatba venni – és mégis kísérleteznek a velük való kapcsolat felvételével, azok komoly nehézségekre, végső soron a személyiségük szétesésére számíthatnak, vagyis az Univerzum tovább nem díjazza a szélhámoskodást és alsó asztrálszintű entitások felemelkedett mesterként való fellépését.