Lightworker 2009/09 -- Félelmeken túl – Felemelkedés plafonja

Kategória:

A Csoporttól:

2009. szeptember 15.

Üdvözlet Otthonról!

A Menyország odafent van?

Ma annak az áttekintésével látogatunk meg titeket, amit ti Otthonnal hívtok. Érdekesnek találjuk, hogy az emberek azt gondolják, a Menyország odafent van. Az elgondolás abból az időből ered, amikor még nagyon fiatalok voltatok és a szüleitek gondoskodtak rólatok. Emlékeztek, amikor a szüleitek odafentről lenyúltak hozzátok, hogy felemeljenek a bölcsőtökből. Még akkor is, amikor elkezdtetek mászni vagy járni a szüleitek fölöttetek tornyosultak. Az emberiségnek ezen közös emlékképe miatt gondoljátok, hogy a Menyország fölöttetek van az égben. Azért meséljük el ezt a történetet, hogy megértsétek az emberiség hogyan fejlődött időkön keresztül a kritikus tömeg különböző pontjait elérve. Most újra megtörténik mindez.
Nem azért vagyunk itt, hogy elmondjuk merre forduljatok, se nem azért, hogy megmondjuk, amit tesztek jó vagy rossz, mert mindössze személyes választások léteznek mindegyikőtök számára. Ehelyett a meghatalmasodásotokról szólunk, arról, hogy visszaemlékezzetek arra, kik vagytok, mint lelkek.

A fejlődés plafonja

Az egyik pont, melyet szeretnénk megosztani veletek, hogy van egy részetek, ami mindig Otthon létezik attól függetlenül, hogy mit tesztek itt a Földön. Beléptek és felveszitek a biológiának ezt a fizikai buborékját, hogy embernek színlelést játszhassatok. Ahhoz, hogy ezt megtehessétek azt is tettetnetek kell, hogy egymástól különállóak vagytok. Olyan csodálatos játék ez és ti, emberek olyan jókká váltatok benne. Valóban azt hiszitek, hogy egymástól különállóak vagytok, holott ez nem így van és ez lenyűgöző számunkra. Járkáltok körbe úgy csinálva, mintha különállóak lennétek, pedig valójában ezekkel a kötelék szálakkal kapcsolódtok egymáshoz. Amikor éreztek valamit más is érzi azt. Természetesen megosztjátok egymással az érzéseiteket és gondolataitokat, hiszen az energetikai felépítésetek része az egymáséinak. Mégis a Föld bolygón való tartózkodásotok alatt begubóztok és úgy tesztek, mintha különállóak lennétek. Annyira jól csináljátok, de ez a szeparáció kezd eltűnni. Ez a szeparáció tartotta személyes fejlődésetek nagy részét egy bizonyos szinten, majdnem a Föld bolygó fejlődésének plafonján. A szeparáció kezd most feloldódni és ez számos változást okoz a bolygón. Ezen változások egy része jelenleg negatívnak tűnhet, de ne féljetek, mert minden változás előrelépéshez vezet.
Többé már nem lehetséges titkot őrizni a Föld bolygón. Milyen csodálatos is ez. Ez az emberiség saját felsőbb énjével való jobb kommunikációjának egyenes következménye. Ezt kezdtétek el azonnal Otthonról utánozni. Eddig csak egy apró sejtés a szívetekben döntötte el, hogy valami veletek rezonál-e vagy sem. Most azonban, ahogy az emberek kezdenek a szűrők nélkül figyelni meg fogjátok tanulni hogyan finom hangoljátok ezt az új irányítórendszert. A tobozmirigy kristályok máris kezdenek aktiválódni. Most kezditek aktiválni a kristályokat és ez a folyamat nagyon, nagyon gyorsan halad az egész földön. Egy viszonylag rövid időn belül képesek lesztek azt érezni mintha a másik fejében lennétek, majdnem mintha az ő szemein keresztül, az ő nézőpontjából látnátok. El tudjátok képzelni titkok őrizgetését ezen a ponton? Nem lehetséges, kedveseim, és ez az, amihez az emberek kezdenek most hozzászokni.

A személyiség magja

Van még egy pont, amit meg szeretnénk veletek osztani, hogy segítsünk nektek megérteni mi várható. Mindegyikőtökben van valami, amit mi úgy hívunk személyiség mag. A pszichológia területébe tartozó tudományaitok szerint egy ember személyisége az élete folyamán átélt tapasztalok összessége. Ez teljesen igaz, de nem korlátozódik egyetlen életre, hanem magában foglalja mind a 12 dimenziót az összes elmúlt életetekben. Miután befejeztetek egy inkarnációt a Föld bolygón haza mentek és újra megvizsgáltok minden tapasztalatot, amit átéltetek. Megvizsgáljátok őket egyenként aszerint mi volt velük az eredeti szándékotok, majd útjukra engeditek azokat, melyeket már teljesítettetek, melyektől már ajándékot kaptatok. Azokat, amelyektől még nem visszahelyezitek az energiarendszeretekbe ezáltal biztosítva, hogy magatokkal hozzátok legközelebb is, mikor fizikai testet öltötök. Amikor beillesztitek és felszabadítjátok a tapasztalatokat, akkor valami olyasminek teszitek részévé, amit mi a személyiség magjának hívunk, a lélek személyisége. Tulajdonképpen ez a valódi személyiségetek, melyet nem gátolnak az emberi gondolatminták és hitrendszerek. Nagyon varázslatos és ez megy most végbe ahogy az emberiség fejlődik, legfőképp az elmúlt két évben. Mindannyian elkezdtek majd visszatérni személyiség magotokhoz és ez gyönyörű. Amit találtok majd az a meggyőződés afelől, hogy kik is vagytok valójában.

Oh, kedveseim, olyan nehéz élet ez számotokra. Lényegében levettétek szárnyaitokat és azt színleltétek, hogy emberek vagytok. Arra sem tudtok visszaemlékezni kik voltatok vagy hogy miért jöttetek. Mégis küzdötök, egymásba botlotok, olyan emberek után kutattok, akik ugyanabba az irányba tartanak és próbáljátok megtalálni utatok a sötétben. Nagyon, nagyon jó munkát végeztetek. Abban a pillanatban, hogy találtok egy helyet, egy ajtót vagy egy ösvényt, ami működik megfordultok, hogy megmutassátok a többieknek is. Kinyitjátok az ajtót és nyitva tartjátok, hogy mások is megtalálhassák az utat, mert valóban fénylények vagytok. Ti vagytok a fény ősei a Föld bolygón. Azért jöttetek, hogy elültessétek ezt az energiát és kinyissátok ezeket az ajtókat, hogy amikor a többi ember elkezd ébredni az álomból egy résszel már ne kelljen foglalkoznia. Ez az utolsó dolog, amiről beszélni szeretnénk ma.

Szeretet-félelem hányados

Vannak idők, amikor a fény ezen a bolygón számtalan különböző formában lesz jelen. Nekünk némileg más fogalmunk van a fényről, mint a legtöbb embernek. Mindenképpen különbözik meghatározásunk attól, ahogy a tudósok leírják a fényt, különböző sugarakkal és fókuszokkal. Ide teszik az elektromágneses hullámokat, oda a rádióhullámokat, ide a TV hullámokat és a látható fény spektrum mindezeknek csak egy apró részét teszi ki. Mi ezeket és még ennél többet is beleveszünk a fényről alkotott meghatározásunkba. A fény legtisztább formáját mi úgy definiáljuk, hogy szeretet. Szeretet, ahogyan érzitek a testetekben, szívetekben és lelketekben. Ami most zajlik az az, hogy lehetőségetek van több fényt elterjeszteni ezen a bolygón, mint valaha. Kérlek, legyetek tudatában, hogy a szeretettel árnyékok is járnak és az árnyékok nyomában jár a félelem. A félelem a szeretet ellentéte. Sokan közületek azt hiszik, hogy a szeretet ellentéte a gyűlölet, de a gyűlölet egy érzelem, egy reakció. A gyűlölet egy félelmen alapuló hitrendszer. Annak a munkának köszönhetően, amit oly sokan végeztek a szeretet és félelem egyensúlya kezd eltolódni a Föld bolygón.

Szeretetet hordoztok és amikor kifejezitek fényeteket az nem csak rajtatok áramlik keresztül, hogy feltöltsön, hanem körülöttetek is áramlik, hogy másoknak segítsen. Fényetek kiterjesztése magabiztosságot ad lelketeknek segítve ezzel, hogy visszaemlékezhessetek kik is vagytok valójában. A fény hiánya sötétséget hoz létre és ez az, ahogy mi a félelmet definiáljuk. Az emberek a lelkükben a félelmen keresztül érzik a sötétséget. Számtalanszor beszéltünk már a félelemről, ami valójában az információ hiánya, hiszen csak az ismeretlentől lehet félni. Amint kitöltitek az információt, még ha helytelen is, megszűnik a félelem szorongatása és elkezdhettek azzal foglalkozni, ami valójában van. Bemutatjuk ezt a koncepciót egy történeten keresztül. Egy nő felébred egy nap és egy csomót érez a mellében. Nagyon aggódik, mert magában azon töpreng vajon ez rákos daganat, mint az édesanyjának volt. Azt gondolja „Nem, én ennél erősebb vagyok. Nem fogok emiatt aggódni.” Ez a hölgy nagy veszélyben van, mert a ráktól való félelme könnyen megteremtheti a betegséget ott is, ahol addig semmi ilyesmi nem volt. Töltsétek ki az űrt tudással és könnyítsetek elméteken. Még akkor is, ha elmegy az orvoshoz és kiderül, hogy valóban rákos a félelem elmúlik és most már tud vele foglalkozni. Úgy is dönthet, hogy nem ért egyet az orvosokkal, de legalább birtokában van a tudás előnye, ami elég ahhoz, hogy kitöltse az űrt. Most már elkezdhet gyógyulni, megtalálni az ajándékot és elkezdeni elengedni. Sokszor ezt a legnehezebb megérteni az emberek számára.
A félelem egy lehetőség a fénynek

És akkor mi ilyen szobákba jövünk. Ezreitek nézik ezt az adást, a Föld bolygó fénymunkásai. Számotokra kedveseim a félelem egy lehetőség a fénynek. A félelem munkába hívás. A félelem egy lehetőség nektek, hogy bolygó szolgálatára legyetek és ez az, mit oly gyönyörűen tesztek. Szeretetet hoztok. Fényt hoztok. Információt hoztok oda, ahol egyáltalán nincsen feloldva ezzel a félelem teljes folyamatát. Arra kérünk, alaposan figyeljetek azokra a szavakra, melyeket kiejtetek. Amennyiben a legcsekélyebb mértékben is félelem alapúnak tűnnek fogalmazzátok újra, hogy kommunikációtok sokkal pontosabb legyen. Sokatok nagyon érzékeny lesz a félelem alapú üzenetekre, motivációkra és cselekedetekre a saját világotokban. A félelem nem tud irányítani, ha tudatában vagy. Légy tudatában a félelmen alapuló mozgalmaknak, hiszen ez az emberiség irányításának legtipikusabb módja idő eonok óta.

Ahogy haladtok kifelé a dualitás mezejéből egyre kevésbé fogjátok tapasztalni a sötét/világos, szeretet/félelem, jó/rossz, fent/lent gondolkodást. Ezek az ellentétek most kiegyensúlyozódnak a saját felsőbb énetekkel való új kapcsolat révén. A kristályok, melyek most jönnek létre saját fizikai testetekben részben elősegítik ezt. Ami nagyon negatív lehetett volna most átalakítás alatt áll a világegyetem legalkalmazkodóbb lénye, az ember által. Egy szempillantás alatt megváltoztatjátok.

Segítség a másik oldalról

Minden szem az Univerzumban a Földre szegeződik most, hiszen ez volt az a játék, melytől sosem várták, hogy sikeres lesz. Ez volt az egyetlen játék előre elrendeltség nélkül, amelyben nem volt vezér rendszer beépítve. A teljes szabad választás játéka volt ez és itt vagytok most az Univerzum élén hamarosan olyan fejlődési ponton, ahova soha ezelőtt nem jutottatok el. Elmondjuk nektek ez olyan hihetetlenül gyönyörű. Eljöttetek, hogy meglátogassatok. Eljöttetek, hogy a mi szemeinken keresztül láthassátok magatokat, hogy visszatükrözzük szépségeteket és segítsünk nektek visszaemlékezzetek az Otthonra, hogy visszaemlékezzetek arra a részetekre. Aminek nem vagytok tudatában az a tömeg az fátyol ezen oldalán, akik azért gyűltek össze, hogy láthassanak titeket, hogy tiszteletüket fejezhessék ki irántatok. Mert mindazok, akik félre álltak, hogy ti beléphessetek és részt vehessetek ebben a játékban a ti oldalatokon állnak, mögöttetek dolgoznak.

Vannak sportok a bolygótokon, melyeket szerettek játszani. Az egész világon játszotok labdarúgást csapatokkal. A szezon végén csapataitok rájátszáson vesznek részt, mindannyian az első helyért küzdve. A vesztes csapat a másik bajnokává válik. Azt szeretnék, hogy a csapat, amelyik elég jó volt ahhoz, hogy megverje őket eljusson a végéig, ahogyan ugyanazok a lények a fátyol túloldalán próbálnak segíteni, hogy megtegyétek amiért ide jöttetek. Részeitek ők és ti hozzáférhettek ahhoz a segítséghez.

Számtalanszor manipulálták az embereket már ezen a bolygón. Megtörtént már majdnem minden kormány, vallás és szervezet által. A legegyszerűbb módja, hogy manipuláljanak az a saját félelmeden keresztül történik. Kezdd el megtalálni a módját, hogy áttörj félelmed akár legkisebb részén és többé már nem fognak tudni manipulálni a Föld bolygón. Nagy mértékben kezd ez most megvalósulni, de mindegyikőtök együttes munkájára szükség van. Egyetlen lélek nem tudja ezt megállítani a manipulációt. Noha ez nem probléma, mert mindannyian egymás részei vagytok és kezditek ezeket a határokat leengedni tisztelve azt egymásban. El tudtok képzelni egy bolygót olyan lényekkel akik fejlődésük során túlhaladták a félelem iránti szükségletet? Ez az igazi meghatalmasodás, mert amikor erővel ruháztok fel valakit valójában magatokkal is teszitek azt. Erővel ruháztok fel és megteremtitek a helyet, hogy megtörténhessen. Amikor felülkerekedtek a félelemnek ezen a helyén és elkezdtek lehetőségek után kutatni, hogy kiterjeszthessétek fényeteket mágnesekké váltok. Varázslatos módon, mások hozzátok fognak fordulni félelmeikkel és ti változást hoztok majd erre a bolygóra. Azért jöttetek, hogy ezt megtegyétek, mi pedig azért vagyunk itt, hogy segítsünk nektek emlékezni rá.

Annyira megtisztelőnek találjuk, hogy itt vagytok, mert oly sokáig beszéltünk és ti most meghallgattok. Annyira megtisztelő, hogy itt lehetünk és láthatjuk a Föld bolygó társasjátékának leggyönyörűbb angyalait. Élvezzétek az utat kedveseim. Ne aggódjatok a cél miatt, mert nincs olyan, az utazásról szól ez, élvezzétek hát akárhol is tartotok most utatok során. Öleljétek magatokhoz, szeressétek, nevessetek vele, sírjatok vele, érezzétek és vészeljétek át, mert amikor haza értek elmesélitek majd mindenkinek földi utatok gyönyörű történeteit. Mindannyian a tűz körül ülünk majd veled és nevetünk…és hot dogot sütünk.

Kedveseim, az egész világ változik. Tudtátok ezt és írtatok róla idő eonokkal ezelőtt. Tudtátok, hogy egy nagy eltolódás jön. Mindenki javaslatot tett, hogy hogy nézzen ki és próbálta kitalálni hogyan gyorsíthatná fel. Itt van most, ma zajlik és tovább folytatódik. Minden álmotok és vágyatok, melyet a 2012-es évtől reméltetek itt van ma. Alig várjuk, hogy láthassuk mit hoztok létre 2012-ben, hiszen annyira izgatottak vagytok miatta, de először ki kell találnotok, hogy melyik nap játsszátok azt a játékot.

Létesítsetek kapcsolatok minden lehetséges módon kedveseim, és érintsétek meg egymást amilyen gyakran csak tudjátok, mert ez csak a Föld bolygón tehető meg. Ez egy mód arra, hogy visszaemlékezhessetek kik is vagytok és mások emlékezhessenek ki ők. Egy lehetőség arra hogy szabadon és hatalmas szeretettel ajándékozhassatok. Legyetek tudatában, hogy utatok minden lépésénél veletek vagyunk, mert soha nem hagytunk el. Tudjátok, hogy szeretünk benneteket, amint kitárjuk szárnyainkat, hogy visszatükrözzük ragyogásotokat és segítsünk nektek visszaemlékezni kik is vagytok valójában. Ti vagytok a legnagyszerűbb angyalok, akik valaha éltek.

Három apró emlékeztetővel hagyunk itt benneteket. Bánjatok egymással a legnagyobb tisztelettel (hiszen saját szemetekbe néztek). Gondoskodjatok egymásról (minden adódó alkalommal) és játszatok jól együtt.

Espavo!

A Csoport