Qala Sri’ama Phoenix :VILÁGIMA

margardian képe
Kategória:

Szeretném elmondani, nem vagyok imádkozós. Viszont, körbenézve a Földünkön , megérintett Qala Sri’ama Phoenix kezdeményezéséről kapott e-mail: Zeilos & Lelahna-tól /Madár István & BaloghTímea Lilly/ Akik a The Divine University magyarországi képviselői

Átadom nektek amit kaptam.
/Erős személyes tisztulás is elindul./

A következő esemény a Mennyei Projektben, 2011. szeptember 25-én, vasárnap délután 16:00 órakor Sao Paulo (Brazília) Harmadik Szintű karmikus tisztítása. Összekapcsolódás budapesti idő szerint délután 4-kor

Szeretném kiegészíteni .Meglátásom szerint, ezt a csodálatos meditációt és imát, bármikor elvégezhetjük, és ha... nem tud valaki a megadott dátumon részt venni ebben, akkor amikor neki kezd, jelentse ki, hogy :
Most térben és időben a meditáló közösséghez kapcsolódok.

VILÁGIMA
A FÖLD VÁROSAINAK ÉS ORSZÁGODNAK, KÖZÖSSÉGEDNEK
KARMIKUS MEGTISZTÍTÁSÁÉRT

Szeretett Isten / Istennő, Egyetemes Lélek,
Imádkozom minden emberért a Földön, hogy nyissák meg a szívüket együttesen, hogy minden kollektív Emberiség-karma alól mentesüljünk, és az feloldódjon a fényben. Kérem saját Isteni Jelenlétemet, minden Felemelkedett Mestert, az Arkangyalokat, az Angyalokat és az Emberiség Isteni Jelenléteit, hogy legyenek most velem. Kérem, tartsanak az Egyetemes Angyali Kapuban az Angyalokkal és Arkangyalokkal együtt, hogy megkaphassam a legmagasabb rezgésű szeretetet és gyógyulást mind a magam, mind mindenki más számára ezen a világméretű összekapcsolódáson keresztül, amelyben részt vesz mindenki, aki ezt a világszolgálatot végzi az Angyalokkal és Arkangyalokkal.

Kérem a Szeretet Egyetemes Szellemét és mindenek Isteni Jelenlétét, a Szent Szellemet, hogy töltsön meg kegyelemmel, szeretettel és isteni energiával, hogy horgonya lehessek a békének és a szeretetnek minden lény számára a Földön, és különösen mindazok számára, akik a Föld városaiban élnek. Kérem, hogy tisztítsák meg a csakráimat és hangolják őket össze, hogy még nyitottabbá váljak a szívemben, és átadhassam az isteni szeretetet minden lénynek. Isten / Istennő, kérjük, hogy kapjon kegyelmet, szeretetet, megbocsátást, gyógyulást és karmikus feloldozást minden lélek az Emberiségben ezen a napon, különösen ez a város... ... ... ... ... ... ...... ( mondd az aktuális város nevét pl Párizs) és mindenki a…………közösségemben (mondd a lakóhelyed, közösséged nevét és az országot, ahol élsz). Kérem, hogy minden lélek az Emberiségben, az összes ősünk szabaduljon fel a kollektív a karma alól, és minden hatás alól, amelyet ez okozhat e legmagasabb feloldozás és a kollektív tudat karmikus tisztítása révén, valamint a városaink és közösségeink feletti rácsok tisztítása révén, most.

Kérem, hogy minden feloldozás jöjjön el az Emberiséghez és az összes város és közösség szívcsakrájához, hogy könnyebb legyen az élet, felébredhessen minden lélek, és megnyithassa szíve mélyét. Kérem, hogy töltse meg... ... ... ... ... (aktuális város) és saját közösségem……………. (mondd lakóhelyed, közösséged nevét és az országot, ahol élsz) szívcsakráját a tiszta szeretet és az Isten / Istenno egyetemes szívének kék mennyei sugarai a következo 24 órában, miközben a kollektív karma megtisztul mindenkinél ebben a városban és a közösségemben. Kérem, hogy minden egyetemes törvény árassza el ezeket a szívcsakrákat, és kérem, hogy minden spirituális vezető - a város és közössége minden élőlényének Angyalai és Arkangyalai legyenek jelen a városon és a közösségen belül, most.

Kérem, hogy áldjanak meg minden lelket ebben a városban és közösségben fénnyel és szeretettel, hogy képesek legyenek megbocsátani mindent, amire ebben a közösségben és városban sor került. Mint az Emberiség képviselője, kérem, összpontosítsanak... ... ... ... ... ... (aktuális városra), valamint saját közösségemre…………….(mondd közösséged és országod nevét) és kérem, hogy a legnagyobb áldás érkezzen.. ... ... ... ... (város) számára és saját közösségem szívcsakrájába.

Kérem, hogy működjön együtt velem a béke, a szeretet, a fény és a gyógyulás minden isteni hírnöke, és segítsen nekem, hogy a szeretet és áldás isteni közvetítője lehessek... ... .... (város) és saját közösségem számára, most.

Kérem, hogy minden csakrámat töltse meg a szeretet, a fény és az isteni energia, hogy továbbíthassam a szeretetemet az egész világnak. Kérem, hogy kössenek össze mindenkivel, aki épp ugyanezt teszi, és gyulladjon fel, nyíljon meg, tisztuljon ki és telítődjön fénnyel... ... ... ...... (város) és a közösségem szívcsakrája, most.

Kérem az Angyali, Arkangyali és Krisztus Felsőlelkét e városnak, és közösségem, országomminden városának, hogy nyissa meg a szívcsakráját ezeknek a helyeknek, hogy minden kollektív energia, amely e helyek szívcsakrájában örződik, megtisztulhasson, feltöltődhessen energiával és szeretettel.

Kérem, hogy minden félelem, amely fátyolként borul mindazok kollektív szívcsakrájára, akik ezekben a városokban és közösségekben élnek -- amely fátyol képezi a kettősség, kontroll, illetve a régi hierarchikus rendszer rácsait –, hogy ezt a fátylat emelje fel az Arkangyali Fény Légió, a Föld és a Menny Arkangyalai, a Csillag vagy Galaktikus Föderáció a fénybe.

Arra kérünk minden lelket... ... ... ... .(város)-ban, hogy fogadják be együtt, vezetőik segítségével a megbocsátás, a szeretet, a karma, a kegyelem és az isteni természet tábláit és kódjait, és kérem, hogy ezek a táblák és kódok pördüljenek át e város és saját közösségem és országom szívcsakráján, most.

Karmikus feloldozást kérünk továbbá minden léleknek, ha olyan karmát hordoz, amely jelenleg blokkolja lélekcsillag csakrájának vagy szívcsakrájának megnyílását saját közösségén vagy városán belül. A legmagasabb rendu tisztítást kérjük minden régi dualitáson, kontrollon, vagy autoritáson/hierarchián alapuló rácsra, és arra kérünk minden lelket, hogy bontson fel minden olyan ősi esküt vagy megállapodást, amely szintén kettősségen, kontrollon, illetve a régi hierarchián vagy autoritáson alapul. Ezek többé ne vezessék őket az életben, és semmilyen hatást ne gyakoroljanak rájuk semmilyen szinten ez alatt az idő alatt.

Arra kérjük az Isteni Anyát és Isteni Atyát, hogy áldjon meg minden lelket, aki ezt választja, és kérjük, hogy az összes kötelék, kapocs, csapda, és energia-elzáródás bennük vagy körülöttük most szabaduljon fel a szabadság, szeretet, egység, isteni természet, kegyelem, megbocsátás és a karma univerzális törvénye értelmében. Kérjük, hogy az energiák minden szintje, amely a város vagy közösség bármely lelkének a tudatos vagy tudatalatti részében lakozik, töltekezzék meg szeretettel és megbocsátással.

Kérjük, hogy fürösszék meg ezeket szeretetben, és hogy fogadják be most a mély szeretetet az Angyaloktól és Arkangyaloktól, akik eljönnek hozzájuk, hogy segítsék őket a felszabadulásban.

Kérjük a Szeretet, Béke és Öröm Egyetemes Szellemét, hogy áradjon most a szívünkbe, és minden emberi szívbe szerte a világon, és kérjük, hogy híddá válhassunk a szeretet számára, hogy szeretet küldhessünk e város és közösségünk, országunk szívcsakrájába most. Kérjük az összes mennyei Angyalt, az egyetemes békefenntartókat minden szent birodalomból, és az összes isteni anyát és isteni apát, hogy áldja meg a szívcsakráját... ... ... .. (városnak), és kezdjék el a kollektív karma felszámolását, miközben karmikus feloldozást kérünk most, minden olyan energia vagy tudatforma számára, amely gátolhatja az Emberiség kollektív szívcsakráját ebben a városban és saját közösségünkben, országunkban.

Köszönetet mondok ezért, és e szívcsakra gyógyulásáért most, és kérem az Arkangyalokat és a Felemelkedett Mestereket, hogy gyújtsák fel, nyissák meg, és tisztítsák ki az összes félelmet, amelyet a közösségben őrzünk ebben a városban és saját közösségünk szívcsakrájában. Köszönetet mondok az Arkangyaloknak, az Angyaloknak, a Felemelkedett Mestereknek és saját Isteni Jelenlétemnek, és kérem őket, hogy folytassák ezt a munkát, amíg a szívcsakra fel nem szabadul, ki nem tisztul és isteni szeretetet nem áraszt a város és a közösségem szívéből minden léleknek a városban és a közösségemben.

Most azt kérjük, hogy ezt a munkát pecsételje meg az isteni arany, kék és fehér fény, és hogy a szeretet és fény arany kupolája boruljon rá minden városra a világon, hogy erősítse és védje az energiáját és minden lelket a városban. Kérjük, hogy miközben ez megtörténik, a szívcsakrát töltse meg az egyetemes szeretet és a fény, hogy megkezdődhessen az egyes városok, saját közösségem és országom rezgésének megemelése, valamint a kollektív Emberiség felemelése.

Legyen áldott, legyen áldott, legyen áldott Minden Lény.

Miután elmondtad a Világimát az adott (aktuális) város és saját közösséged és országod karmikus megtisztítása érdekében, mondd ki a következo kinyilatkoztatást, hogy csatlakozhass a csoporttal való összekapcsolódáshoz onnan, ahol éppen fizikailag vagy. A fogadalmat hangosan mondd, mint egy imát, hogy felkészülhess energetikailag a csatlakozásra a Planetáris Karmikus Tisztítás Összekapcsolódáshozl, amely a „Fókuszban lévő Város” érdekében zajlik

KINYILATKOZTATÁS

MONDD NYITOTT SZÍVED SZERETETÉVEL:

Kérjük az Istent / Istennot, a Szeretet Egyetemes Szellemét, a Fény Szent Szellemét, a Megvilágosodott Mestereket, a Mennyei Jelenléteket, az Arkangyalokat és az Angyalokat, az egész Emberiség Isteni Jelenléteit, a Föld Szent Szellemét, a Föld minden Örzőjét / Gondviselőjét minden birodalomból és a Földanyáról, hogy nyissanak egy isteni, mennyei portált a kollektív karma megtisztítása érdekében a szívemben, családomban, közösségemben, országomban és ebben a városban ... ... ... ... .. (az aktuális város) a Föld és minden lélek javára és felébredése érdekében, valamint, hogy megnyithassák a szívüket a béke megteremtése érdekében a Földön.

Kérem Mennyei Jelenlétemet, hogy egyesüljön velem, és kérem, hogy egy isteni védelmet, gyógyulást és isteni szeretetet adó fény-kamra most horgonyzódjon le rajtam keresztül, fölém, és körém. Kérem az Isteni Anyát, hogy áldja meg ezen összekapcsolódás fókuszát most, és kérem a Megvilágosodott Mestereket és az Arkangyali Fény Légió Megbízottait, hogy kapcsoljanak a Szeretet Egyetemes Angyali Kapuján keresztül ahhoz a csoportos kapcsolathoz, amelyhez mindenki más is csatlakozik a világ minden tájáról a fókuszban lévő város karmikus megtisztítása érdekében.

Köszönetet mondok a szeretetért, amelyet hamarosan megkapok, és felajánlom magamat arra a szolgálatra, hogy fényoszlop legyek ebben az összekapcsolódásban, valamint az Emberiség, saját közösségem és országom képviseloje. Kérem a Szeretet és Fény Arkangyalait, hogy egyesüljenek velem ebben az összekapcsolódásban, és nyissák meg a csoportszív és a csoportelme kapcsolatot a Fény Családjához.

Kérem a Megvilágosodott Mestereket, hogy aktiválják a merkabámat a lélekutazáshoz a mennyei kristályba, amely a városba horgonyzódik, hogy megkaphassam a gyógyítást, karmikus feloldozást és a tisztítást mind az energiám, mind a tudatom részére, és így kevésbé hassanak rám a kettősség, a kontroll vagy a polaritás régi rácsai. Kérem az angyali és arkangyali testeim szárnyait, hogy söpörjék át a szívemet most, miközben úgy döntök, hogy elengedem .. ... ... ... ...

... ... ... ... ... ... ... ... .... (mondj el mindent, ami terhet jelent az életedben), és kérem, hogy a tisztítsák meg a személyes és a kollektív karmámat, amely ezekkel kapcsolatos.

Kérem a szeretet szent erejét és örök lelkem hatalmát, hogy nyissák meg a szívemet, és bocsássak meg... ... ... ... ... ... ... ... ... ... .(idézz fel bármely embert, eseményt,helyzetet, körülményt, amely nehéz érzéseidhez kapcsolódik), hogy tiszta hordozóeszköze lehessek a mennyei kék frekvenciának. Kérem az egyetemes szeretet, az univerzális törvényeket, a felmentés, a megbocsátás és a feloldozás hatalmas hullámait most mind a magam, mind az összes lélek számára ebben a városban:

... ... ... ... ... ... (mondd az aktuális várost) és saját közösségemben. Mint egy szárnyas lény, védett és felemelkedett fénytestemben úgy döntök, hogy elutazom e város szívcsakrájába, és kitisztítom a kettősség, a kontroll és a polaritás régi rácsait ebből a városból, hogy fényvárossá válhasson. Kérem a város Felsőbb Énjét, Angyali Jelenlétét és Arkangyali Jelenlétét, hogy gyújtsanak szeretetet és fényt a város éteri síkján, miközben mindannyian elkezdik megtisztítani a régi fényhálózatok szívcsakráját.

Mint az Emberiség képviselője, megkérem most a fókuszban lévő város és a közösségem, országom összes őslakóját és őstagját, hogy lépjenek be a fénybe, és bocsássanak meg minden tettet, szót, érzést, cselekvést, kivetített gondolatot, amely nem a fénybol való volt. Úgy döntök, hogy megbocsátok mindnyájatoknak, őslelkek, „elődök” ebben a városban és saját közösségemben ... ... .. (mondd közösséged és országod nevét), ha bármikor is bezártátok a szíveteket, eluralkodott bennetek az egó, és arra használtátok az energiátokat, hogy létrehozzátok a kettősség és az ellenörzött vagy hamis hierarchia rácsait.

Most mindnyájatokat arra kérlek, bocsássátok meg ezt, és nyissátok ki a szíveteket, és fogadjátok be az Akasha-feljegyzéseiteket, miközben a Megvilágosodott Mesterek felkeresnek benneteket most a szeretet és a karmikus feloldozás templomában, amely ma e városhoz és saját közösségemhez, országomhoz horgonyzódik. Kérlek benneteket, ősöket, hogy üljetek a megbocsátás ibolya lángjába velem együtt, és fogadjátok be a szeretetet és a gyógyulást, most. Kérem Mihály Arkangyal Isteni Jelenlétét, hogy legyen veletek, és hozza magával a fény légióit (az angyalokat), hogy befogadhassátok azt a szeretetet és gyógyulást, amelyre szükségetek van ahhoz, hogy megbocsássatok most magatoknak minden karmát, amelyet a város vagy a közösség őriz, és bármilyen kollektív karmát, amelyért most felelősek lehettek.

Kérem minden családtagotokat, akik még a Földön vannak, hogy fogadják be a szeretetet Angyali Jelenlétetektől és saját Isteni Jelenlétüktől, hogy engedélyt adhassanak e tettek bármilyen emlékére vonatkozóan a genetikai gyógyulásnak, és megtisztulhasson a genetikai vagy leszármazási vonaluk a megbocsátásotokon és a karmátok megtisztításán keresztül.

Kérem a Megvilágosodott Mestereket, hogy most kínálják fel mindnyájatoknak valamint az összes családtagotoknak a karmikus feloldozást. Én is ezt kérem most a családomnak és az őseimnek. Köszönetet mondok ezért, köszönetet mondok ezért. Köszönetet mondok ezért. Így legyen. Így van.

AZ ÖSSZEKAPCSOLÓDÁS 2. RÉSZE: MENNYEI MEDITÁCIÓS KAPCSOLAT

Tizenkét mennyei angyal jön most gyengéden oda, ahol vagy, és elkezdenek megnyitni egy mennyei portált a környezetedben, hogy lélekutazást tehess velük a Mennyei Templom szívébe, hogy megoszthasd képességeidet másokkal, és így mindenki segítséget kaphasson a kegyelem befogadásához.

Elkezdik megtölteni az aurádat, és arra kérnek, hogy horgonyozd fényedet és szeretetedet a csakráidon keresztül a Föld magjába, és hogy lélegezd a szívedbe őket, és készséggel egyesülj velük. Amint ezt megteszed, elkezdik egyesíteni szívüket a tiéddel, és felemelnek egy csoportmerkabába, hogy felutazhass a Föld mennyei síkjaira az Egyetemes Angyali Kapun keresztül, amelyen most el is kezdesz utazni.

Meghívnak a Templomba, ahol van egy hatalmas, kék mennyei kristály és megkérnek, hogy csatlakozz hozzá szíveddel, hogy a mennyei energia megtölthesse a csakráidat, és megkezdhesd a kék mennyei frekvencia kiárasztását a lényedből a kollektív karma átalakítása érdekében. Teljesen megtöltenek Téged a kék mennyei frekvenciával, és a Mennyei Arkangyalok és Mennyei Jelenlétek odalépnek Hozzád, hogy elvigyenek most egy utazásra a fókuszban lévő városba és annak szívcsakrájába.

Miközben utazol, védett vagy, mivel az utazás a mennyei fénytestedben történik, amelynek ragyogó kék fénye van. Küldd most minden szeretetedet a város szívcsakrájába, ahogyan közelítesz hozzá, és kérd meg a város minden lelkét, hogy szuntessen meg minden olyan megállapodást, amely a kettősségben való hiten, a kontrollon, vagy a tekintélyelvűségen alapszik.

Amint ezt megteszed, kérd meg a Mennyei Angyalokat, hogy menjenek el minden lélekhez ebben a városban és a közösségedben, most. Kérd meg őket, hogy adják most oda a lelkeknek az Akasha-feljegyzéseiket, hogy elfogadhassák a karmikus feloldozást bármire, ami fájdalmat vagy szenvedést okoz nekik, illetve fenntartja bennük a hitet a kettősségben, a kontrollban vagy a tekintélyelvűségben.

Most óvatosan belevisznek a Mennyei Mesterek, a Jelenlétek és az Arkangyalok a szívcsakrába, amely hatalmas és talán régi energiákat is őriz, amelyeket most ki kell tisztítani. Belevisznek a szívbe, így kérhetsz bármit, amit észreveszel most a szívcsakrában, hogy feloldásra szorul. Bármi olyat érzékelsz, látsz, tudsz meg, érzel vagy fogadsz be, amely nem az isteni formájában van, azzal kapcsolatban kérd, hogy e város és benne minden lélek szívcsakrájából...

• Távolítsák el az összes programot, lélekszilánkot és rendellenességet, és oldjanak fel minden karmát

• Szabadítsák ki az összes lelket, aki eltévedt vagy csapdába esett az asztrális síkon, és támogassák, vezessék őket a fénybe

• Szabadítsák fel az összes lelket a kontrollálás régi rácsai közül, aki nem szabad és

kontrollt tapasztal belül, vagy kontrollálva érzi magát mások által

• Szabadítsák fel az összes lelket a dualitás régi rácsai közül, aki félelem alapú hittel rendelkezik, ezért kettősséget hisz és tapasztal

• Szabadítsák fel az összes lelket a régi hierarchia, tekintélyelvűség és polaritás régi rácsai közül, aki fél a saját erejétől és másnak adja a hatalmat az életben

• Oldják fel a kollektív karmát a szívcsakrában, hogy a szív szabad lehessen és minden kapcsolat a városban élő lelkek között nyíltszívűbbé, könyörületesebbé és szeretetteljesebbé válhasson

• Az Isten / Istennő szívéből áradjon ki minden feloldozás, amely szükséges a város szívcsakrájának tisztításához, tisztulásához és gyógyításához, mint egy isteni áldás a város számára

• Oldják fel vagy távolítsák el a város szívcsakrájából az összes ragadványt vagy energia lecsapolást összhangban az isteni törvénnyel és az isteni tervvel

• Szabadon áradjon minden egyetemes törvény a város szívcsakráján át, hogy az megtisztulhasson és összhangba kerülhessen velük, és szabadon áramolhasson a szeretet rezgése.

Miközben ezt kéred, tudd, hogy meg is kapod, amit kértél saját magad és az aktuális város számára. Miközben megkapod, kérd, hogy sor kerüljön erre a közösségedben is, és a közösséged szívcsakrája is megkapja ezt, most. Ekkor fordulj az összes családtagodhoz - a vér szerinti, a lelki és a szellemi családodhoz, és kérd, hogy a vér szerinti családod, a lelki és a szellemi családod szívcsakrája is megkapja ezt most, miközben több száz, több ezer szárnyas mennyei lény kezd most keresztül repülni a szívcsakrádon, a családtagjaid, a közösséged és e város szívcsakráján.

Miközben keresztül repülnek, most arra kérnek téged, hogy a hangod a szívedből szóljon, hogy megtisztulhasson a személyes karmád, a kollektív karmád, a családod, a közösséged és e város kollektív karmája. Meditálj megbocsátóan az elkövetkező 20 percben, és szólj a szívedből, hogy küldhesd és továbbíthasd a gyógyító vibrációt a családodnak, a közösségednek és a fókuszban lévő város lelkeinek. Miközben ezt teszed, a mennyei angyalok elvisznek egyik szívcsakrából a másikba, a város szívcsakrájából a közösséged szívcsakrájába, a családod szívcsakrájába, saját szívcsakrádba a meditáció 20 perce alatt.

Ha valamit meg kell, hogy bocsáss személyesen vagy segítened kell másokat, hogy megbocsássanak, ahhoz iránymutatást kapsz, hogy megtehesd a magad módján, szeretett testvérem. Hagyd, hogy a szíved vezessen az összekapcsolódás további útján és tudd, hogy sokan vannak összekapcsolódva veled, és hogy a szíved egy hatékony eszköz ebben a karmikus tisztításban.

Legyen áldott, legyen áldott, legyen áldott a Föld, és Minden Élolény

Kérd, hogy a munkát pecsételje le Isteni Jelenléted isteni szeretete és fénye, és hogy visszatérhess az Egyetemes Angyali Kapun, amikor befejezted saját puzzle-darabodat ebben a szent munkában.