Brátán Erzsébet: Szeretet és Félelem

johanna képe
Kategória:

Az egész univerzum a rezgéseken alapul, attól függően, milyen szinten rezeg, változik az, amit megtestesít. A szeretet a legmagasabb rezgés, a félelem a legalacsonyabb.
Lét szívében végtelen öröm lakozik, ahol az örökkévaló súlytalan, semleges rezgéshullám tengerében egységben lebegnek a lelkek… Minden megtörténhet… Lét gondolatain múlik…
Minden és semmi… örök és végtelen…
A világegyetem Lét elméjében létezik minden, ami testet ölt, Lét tudatának valamely egyetlen szikrája, minden élő, és élettelennek vélt dolog és maga az ember is ezen gondolatok egyike, aki maga is képes a gondolkodásra. A valóság egy olyan struktúra, amelyben minden mindennel összefügg, kapcsolatban áll egymással, tudattal rendelkezik.
Ebben a legmagasabb rezgésben, amit szeretetnek nevezünk, Lét választja ki a gondolatokat, akik megtestesülhetnek, hogy tapasztalatokat szerezzenek a fizikai síkon. Követei rendszerezik őket, Lét kíváncsi, hogy a gondolatai önállóan felismerik-e Őt önmagukban, és képesek-e visszatérni hozzá, álmaikban súg nekik, folyamatosan üzen a követeivel, az Univerzum mindenkihez beszél… egyfolytában beszél, csak meg kell hallani…
A gondolatok egy csodálatosan fénylő, fehéren szikrázó kristálycsarnokban gyülekeznek, ismerik egymást, hiszen egyek ők, de mégis mindegyiknek van egy parányi önálló gondolata, szabad akarata is. A szellemvezető megmutatja egy–egy élet tervét, amelyből a gondolatok szabadon választanak maguknak. A tervek átláthatóan hevernek együtt az oltáron az idők kezdetétől a végéig, melyek egy nagy körforgást alkotnak, és folyamatosan ismétlődnek. Minden vég a következő fokozat kezdetét jelenti. Minden történés átitatja az összes gondolat sejtjeit, melyek DNS spirálként tekerednek fel egy spirális önmagába visszatérő nyolcast formázó végtelenben, és folyamatosan változnak, pulzálnak előttük. Minden megtörtént és megtörténik végtelenszer, minden egyes gondolat kipróbálhatja a végtelen variációk összes lehetőségét, melyben szabadon fejlődhet, amíg visszaér újból a legmagasabb rezgésbe.
Az egészet Lét gondolja, jól megtervezi a szuperszimfóniát, melyben a szerepeket úgy osztja ki, hogy mindenről tudjon, hiszen ő maga hozza létre. Végtelen és határtalan örömmel és szeretettel öleli át összes teremtményét, hisz mindegyik önálló gondolat ő maga…
Néhány gondolat boldogan követte Vezetőt, aki megmutatta nekik a terveket. Választottak, Szeretet és Félelem…
Szeretet szívének minden érzelmével átitatta Félelem sejtjeit, aki megígérte, hogy ki fogja bírni, és előre elnézést kért Szeretettől, aki repesett az örömtől…
Ezután megmártóztak a Feledés Tengerében, és alászálltak…
Szeretet már megannyi életben részt vett, már majdnem a legmagasabb rezgésszinten pulzált – mielőtt megtörtént a születés csodája, még tudta… az első korty levegő! Hm, milyen finom, ismeretlen ismerős illatok, érzések, boldogság, öröm, szeretet, megrészegítő…
Félelem most jött először… minden ismeretlen volt… már az első korty levegőtől megijedt…
Tízgyerekes család hetedik tagjaként, fiúnak született. Szülei és testvérei szintén első életeik egyikét élték, ez közös volt bennük. Együtt tévelyegtek a félelem útvesztőiben. Félelem megtanult félni, aggódni,rettegni az ismeretlen jövőtől. A szegénység, a folyamatos nélkülözés rányomta bélyegét az életükre. Csokorba gyűjtötte tapasztalatait, és kialakított belőlük egy saját módszert, ami szerint élni akart, hogy kizárhasson minden felesleges bukkanót, és elkerülje a hibákat. Mégis sokszor bajba került…
Szeretet nagycsaládba érkezett, ahol végtelen szegénység uralkodott, de mindig velük élt a szeretet. Gyermekkorában sokszor merengett a világ illúzió mivoltán, és várta, hogy eljöjjön az ő ideje, amikor nagy tetteket hajt majd végre. Nem tudta, mi lesz az, és nem látta előre, ezért elkezdett a jövőért aggódni, majd félni… A félelem lassan-lassan eluralkodott rajta, egy társra vágyott, akire támaszkodhat. Akkor találkozott Félelemmel, aki elrejtette előle valódi mivoltát, és magabiztosan diktálta az iramot. Sorsdöntő nap volt, ami az egész hátralévő életüket meghatározta.
Nemsokára megérkezett Kis Szeretet, akire Félelem féltékeny lett, mert megérezte rajta a magasabb rezgést, és a Tudást. Félt, hogy kihúzzák a lába alól a biztos talajt, amit olyan jól megtervezett magának. Elhagyta őket, de nem érezte jól magát, így visszavándorolt hozzájuk, és kérte, hogy szülessen egy kis félelem is. Megszületett Kis Félelem. Ő is először járt a Földön.
Boldogan élhettek volna – ehelyett Félelem erős kézzel irányított mindent és mindenkit, saját jól kitervelt céljaiért harcolt az egész család. Szeretet elfeledte a szeretetet, és jobb híján behódolt Félelemnek. Tette, amit mondtak neki. Félelem egyre többször megtámadta Kis Szeretetet, ő pedig nem tudott rajta segíteni. Kis Szeretet végigment ugyanazon a lépcsőn, amin ő. Sajnálta, vérzett a szíve érte, de tehetetlen volt, mert Félelem erősebbnek bizonyult. Szeretet bármikor megpróbálta kiterjeszteni szárnyait, és felrepülni, Félelem megtépázta, és bebizonyította, hogy nem ér semmit.
– Minek akarsz repülni, ha nem vagy képes rá! – kiáltotta.
– Ha meg sem próbálhatom, honnan tudjam?
– Maradj magadnak, és menj a kitaposott ösvényen!
– Szeretnék határtalanul szárnyalni az égen…
– Ki? Te? Miért, ki vagy te? Egy nagy nulla! – torkolta le olyankor.
– Nem vagyok nulla… – sírta Szeretet.
– Akkor mutass fel olyan dolgokat, mint én! – verte a mellét Félelem.
Szeretet a félelem szintjén követte az ösvényen az előtte járókat. Egyre búskomorabb lett, mert a benne felgyülemlő vágyakat elnyomta, és addig tette ezt, amíg végleg le nem mondott róluk. Szörnyen fájlalta, hogy Kis Félelem olyan lett, mint az apja, aki ha nem volt otthon, akkor ő vette át az ügyeletes terrorfelelős szerepét, hogy mindenkiben fenntartsa a félelem érzését. Szeretet ekkor bezárta a szívét, és a kulcsot jó mélyen elrejtette. Egyre alacsonyabb rezgésszintre került, nem tudta, hogyan kellene változtatnia. Bár minden ismerőse jól érezte vele magát, számtalanszor azt mondták neki, hogy árad belőle a szeretet, de nem hitte el, sőt egyáltalán nem találta, és azt sem tudta, hol keresse. Ekkor kőkeményen kutatni kezdett utána, de csak még több félelmet, kétségbeesést, és lemondást vonzott magához. Egyre mélyebbre süllyedt, és egy szép napon eldöntötte, hogyha nem képes megváltoztatni a világot, akkor inkább feladja…
Lét biztosította a lehetőséget… padlóra került, de annyira, hogy senki sem mert a közelébe menni, olyan negatív sugár áradt belőle. Feladta és átadta magát az enyészetnek. Barát azt mondta Félelem a Mestere, bár elhitte, de ez már nem változtatott semmin… Magába zuhant, és a sűrű sötét mély pokolban meghalt… meghalt a világ számára…
Mégsem engedték távozni…
Még nem… még nem volt itt az idő…
Utolsó leheletével elszáradt levélként hullott alá, de még mielőtt végleg elnyelte volna a sűrű, sötét mocsár, visszanézett, és szembefordult önmagával. Akkor pillantotta meg a halvány fénysugarat az égen. A Fény megvilágította a Lépcsőt, egy kékesen sugárzó szellemkéz nyúlt felé, és egy Hang szólította: – Gyere!
A látvány és az érzés annyira lenyűgözte, hogy elfogadta a Kezet. Lét repesett az örömtől, hogy a legkedvesebb gondolata megtanult látni, és hallani. Folyamatosan küldte elé a jeleket, a segítséget, mellyel Szeretet felemelkedett, kiterjesztette csodálatos szárnyait, és felrepült. Magasan szárnyalt, határtalan és végtelen magasságokban, mint azt mindig tervezte…
Azután találkozott Angyallal, aki megemelte a rezgésszintjét, megnyitotta a bezárt szívét, rávilágított igaz önvalójára, és végtelen örömöt csalt a napjaiba. Feltört belőle a Boldogság folyója. Félelem többé nem tudta lehúzni. Rájött, hogy nem Félelem a Mestere, hanem ő neki, akár a Kis Félelemnek. Szeretetet és örömöt hozott, sugárzott, mint a Nap, amerre járt, ontotta magából a tüzet, maga is angyallá változott. Már tudta, mi az a nagy tett, amit végrehajtani született. Csodálatos küldetéssel érkezett, hogy mindenkinek átadja a szeretetet és az üzenetet, hogy együtt emelkedjenek fel a határtalan magasságokba. Lét prófétája lett…