részlet

„De e mellett el kell ismernünk, hogy mintegy ennek a szelle­
mi életnek a felszíne alatt, amelyet megismeréssel átfogunk,
még valami más is van, hogy lelkiéletünk, már a mindennapi
élet vonatkozásában is, sok mindent mutat, ami nem tartozik
tudatos életünkhöz. Itt mindjárt utalhatunk arra, hogy reggel,
amikor felébredünk, lelkiéletünket az alvásból mindig megerő­
södve és felfrissítve mintegy újra megszüljük. Az alvásban, a tu­
dattalanságban tehát életünk számára nyerünk valamit, ami
nem tartozik megismerésünk, tudatos életünk világába, ahol lel­
künk sokkal inkább a tudatos sík alatt dolgozik. De nappali éle­
tünkre vonatkozóan is el kell ismernünk, hogy ösztönök, titkos
erők hajtanak bennünket, amelyek habár hullámaikat feldobják
a tudat világába, de mégis a tudat alatt dolgoznak, és élik ki
magukat. Akkor vesszük észre ezeket, hogy a tudat alatt dolgoz­
nak, amikor feltörnek arra a felszínre, amely tudatos életünket
elválasztja a tudattalan életünktől. És alapjában véve morális
életünk is ennek a tudattalan lelki elemek a létezését mutatja.
Mert amikor morális életünkben ez vagy az az eszmény meg­
születik bennünk, csak egy kevés önismeretre van szükségünk
annak belátásához, hogy ezek az eszmények lelki életünkben
születnek meg ugyan, de korántsem tudjuk mindig, hogyan
függenek össze a lét mélyebb kérdéseivel, de úgy is mondhat­
juk: hogyan függenek össze ezek a mi nagy morális eszménye­
ink Isten akaratával, amelyben végül is gyökerezniük kell. Való­
ban úgy van, hogy kíméletünk a maga egészében azzal hasonlít­
ható össze, ami a tenger mélyében lejátszódik. A lelkiéletnek
ezek a tengeri mélységei feldobják hullámaikat a felszínre, és
ami így a levegő világában - amelyhez normális tudatú életün­
ket hasonlíthatjuk - feldobódik, az merül fel tudatunkban, meg­
ismerésünkben. De végül is egész tudatos életünk egy tudatta­
lan lelkiéletben gyökerezik.
Alapjában véve az emberiség egész fejlődését csak akkor ért­
hetjük meg, ha elismerjük egy ilyen tudattalan lelkiélet létezé­
sét. Mert mi mást jelent a szellemi élet minden előrejutása, mint
azt, hogy a tudattalan lelkiéletből felhozzuk azt, ami a felszín
alatt már régóta él, de csak akkor ölt alakot, amikor onnan fel­
hozzuk. Ez történik például, amikor egy találmány eszméje fel­
fedezés formájában jelenik meg. A tudattalan lelkiéletet tehát,
amely éppúgy él bennünk, mint a tudatos, lelkiéletünk második
elemének kell tekintenünk.
Ha ezt a tudattalan lelkiéletünket bizonyos vonatkozásban
egyelőre ismeretlennek - de nem megismerhetetlennek - vesz-
szük, akkor még egy harmadik dolgot kell ezzel szembeállíta­
nunk. Ez a harmadik dolog a külső, exoterikus megfigyelés szá­
mára is minden további nélkül adódik, ha meggondoljuk a kö­
vetkezőket. Ha érzékszerveinkkel, értelmünkkel, vagy akár más
szellemi képességünkkel a külvilág felé fordulunk, sok mindent
ismerhetünk meg. De ha pontosabban utána gondolunk, be kell
látnunk, hogy minden megismerésünk mögött, minden a világ­
gal kapcsolatban szerzett ismeretünk mögött még valamilyen
rejtett világ is van, amely bár nem megismerhetetlen, de amely­
ről minden időben, mint valami még ismeretlenről beszéltek.
És ez a még nem megismert valami, ami az ismert dolgok felü­
lete alatt él, mégpedig az ásvány-, a növény- és az állatvilágban,
ez ugyanúgy tartozik a külső természethez, mint ahogy hoz­
zánk is. Annyiban tartozik hozzánk is, amennyiben mi magunk,
fizikai organizmusunkba felvesszük a külvilág anyagait és erőit,
és feldolgozzuk azokat. És amennyiben ezzel a természet egy
darabját vesszük magunkhoz, annyiban a természet ismeretien
részének egy darabját is magunkhoz vesszük. Abban a világban
tehát, amelyben élünk, háromfélét kell megkülönböztetnünk:
tudatos lelkiéletünket, vagyis azt, ami megjelenik tudatunkban;
a tudatunk küszöbe alatt lévő tudattalan lelkiéletünket, és végül
azt, ami mint ismeretlen természeti élet, és ugyanakkor, mint
maga az ismeretlen emberi élet, mint a természeti lét egy darab­
ja bennünk él.
Ez a hármasság közvetlenül adódik a világ helyes megfigyelé­
séből. Ha már most eltekintünk az össze dogmatikus megállapí­
tásoktól, az összes filozófiai, vagy teozófiai hagyományoktól,
amennyiben ezek fogalmi meghatározásokba öltözve jelennek
meg, vagy sémákban fejeződnek ki, és feltesszük a kérdést: ho­
gyan is fejezte ki minden időkben az emberi szellem azt, hogy
ez a hármasság nemcsak az ő környezetében, hanem az egész
világon - amelyhez ő maga is tartozik - mindenütt megvan, ak­
kor azt kell válaszolnunk, hogy az ember ezt úgy fejezte ki,
hogy ami a tudat síkján jelentkezik, azt Szellemnek nevezte, azt
viszont, ami a tudattalan lelkiéletben működik, és csak feldobja
hullámait ebből a tudattalan lelkiéletből, Fiúnak, vagy Logosz-
nak. Azt pedig, ami egyrészt a természethez tartozik, amennyi­
ben az egyelőre még ismeretien, másrészt saját magunk egy ré­
széhez is, mégpedig ahhoz, amely a természettel rokon, ezt az
emberi szellem - érezve, hogy ez a másik kettővel szemben a
harmadik princípium - Atya-princípiumnak nevezte. Emellett
természetesen a Szellem-, a Fiú- és az Atya-princípiummal kap­
csolatban más alkalmakkor elmondott egyéb megkülönbözteté­
sek is érvényesek, és éppúgy megvan a jogosultságuk azoknak a
megkülönböztetéseknek is, amelyeket egyes világszemléletek
tesznek. Mégis azt mondhatjuk, hogy ennek a megkülönbözte­
tésnek a legnépszerűbb megfogalmazása abból adódik, amit ez­
zel a jellemzéssel kapunk.
Tegyük fel már most a kérdést: hogyan tudjuk a legjobban
jellemezni az átmenetet a között, ami a Szellemhez tartozik, te­
hát közvetlenül tudatos lelkiéletünkre hat, és a tudattalan lelki­
élet között, amely a Fiú-princípiumhoz tartozik? Ezt az átmene­
tet akkor figyelhetjük meg a legjobban, ha tudatosítjuk ma­
gunkban, hogy az ember mindennapi lelkiéletébe - tehát tuda­
tába - tudattalan világából tisztán és világosan azok az elemek
játszanak bele, amelyeket - a gondolkodási és érzés-elemekkel
ellentétben - akarati elemeknek kell neveznünk. Ehhez csak he­
lyesen kell interpretálnunk a bibliai mondást: „a szellem kész",
amivel arra történik utalás, hogy mindaz a szellem területéhez
tartozik, amit a tudat átfog - „de a test erőtlen", ami alatt
mindazt kell értenünk, ami inkább a tudattalan szférába tarto­
zik. Az akarat természetével kapcsolatban csak arra kell gondol­
nunk, ami a tudattalanból feltör, és ami csak akkor kerül bele
tudatos lelkiéletünkbe, ha erről - miután lelkiéletünk mélyeiből
a hullámok már feltörtek - tudatos fogalmakat alkotunk. Csak
ha a lelkiélet mélyeiben gyökerező sötéten működő lelki hatal­
makat fogalmakká és eszmékké alakítjuk át, akkor válnak a Szel­
lem tartalmává, különben a Fiú területének a tartalmai marad­
nak. Ahogy az akarat az érzésen keresztül feltör a gondolati
életbe, az világosan mutatja, hogyan törnek fel a hullámok a tu­
dattalan élet tengeréből a tudatos életbe. Ezért azt mondhatjuk,
hogy lelkiéletünk hármasságában a két elem, a gondolkodás és
érzés tudatos lelkiéletünkhöz tartozik, de az érzés már lenyúlik
az akarati szférába, és minél inkább közeledünk az akarati szfé­
rába, és az akarati impulzusokhoz, akarati életünkhöz, annál in­
kább szállunk le a tudattalan szférájába, azokba a sötét világok­
ba, amelyekbe teljesen csak akkor merülünk le, amikor tudatunk
a mély, álom nélküli alvásban teljesen kialszik.
A nyelv géniusza sokszor bölcsebb, mint a tudatos emberi
szellem, és ezért bizonyos dolgokat helyesen fejez ki, amelyek
valószínűleg elég hamisan hangzanának, ha az ember csak a ma­
ga tudatával alakítaná a nyelvet. így például a nyelv bizonyos
érzéseket úgy fejez ki, hogy már magában a szóban az érzésnek
az akarattal való rokonságára utal, úgy hogy egyáltalán nem
gondolunk akarati impulzusra, csak érzésbeli tartalomra, és en­
nek ellenére a nyelvben az „akarat" szót használjuk. Mert a
nyelv géniusza bizonyos mélyebben gyökerező érzéseiméi, ame­
lyekről már nem tudunk számot adni, az „akarat" szót használ­
ja. Ez történik, például, amikor az ellenszenvről (Widerwille)
beszélünk. Itt egyáltalán semmi sem ösztönöz arra, hogy ezt,
vagy azt csináljuk, egyáltalán semmi szükség sincs arra, hogy az
akarathoz való átmenetről szó legyen. Mélyebben ülő érzések­
nek, amelyekről már nem tudunk számot adni, a tudattalan lel­
kiéletben gyökerező akarati területtel való rokonsága fejeződik
itt ki. És mert az akarati elem a tudattalan lelkiéletben fészkel, el
kell fogadnunk, hogy ez az akarati szféra egészen más viszony­
ban van az emberrel, és az ember individuális személyes lényé­
vel, mint a megismerési szféra, mint a szellemi szféra. És ha
most visszatérünk korábbi megkülönböztetésünkhöz a Szellem­
mel és a Fiúval kapcsolatban, akkor felködlik bennünk a sejte­
lem, hogy az embernek másképpen kell kapcsolódnia a Szellem­
hez, mint a Fiúhoz. Hogyan kell ezt értenünk?
Ez már az exoterikus életben is könnyen megérthető. Kétség­
telen, hogy magáról a megismerésről a legkülönbözőbb módo­
kon vitatkoznak az emberek, mindamellett azt kell mondanunk,
hogy amennyiben a megismerés területén használt fogalmak és
eszmék tekintetében megértik egymást, a megismerési kérdé­
sekkel kapcsolatos viták is mindinkább megszűnnek. Többször
hangsúlyoztam, hogy matematikai kérdésekről már nem vitat­
kozunk, mert ezeket teljesen felhoztuk a tudatunkba, és hogy
azokat a kérdéseket, amelyekről vitatkozunk, még nem hoztuk
fel. Ezekre még tudattalan ösztöneink, vágyaink, szenvedélye­
ink hatnak. Ezzel már utaltunk is arra, hogy a megismerés vala­
mi inkább általánosan emberi, mint a tudattalan világ. Ha egy
másik emberrel állunk szemben, ha a legkülönbözőbb körülmé­
nyek között kerülünk szembe vele, mindig azt kell mondanunk,
hogy a tudatos lelkiélet területén az ember és ember közötti
megértés lehetséges. Az egészséges lelkiélet éppen abban nyilat­
kozik meg, hogy vágyakozik arra, reménykedik abban, hogy a
szellemi élet dolgai tekintetében, a tudatos lelkiélet tekintetében
a másik emberrel meg tudja értetni magát. Egész lelkiéletünk
beteggé válna, ha nem lehetne már reményünk arra, hogy a
megismerés dolgai, tudatos lelkiéletünk tekintetében a másik
emberrel meg tudjuk értetni magunkat. Ezzel szemben az aka-
rati elem, és mindaz, ami tudattalanul él az emberben, olyasmi,
amibe, ha az a másik embernél velünk szemben megnyilatkozik,
soha sem szabad belenyúlnunk, azt, mint a másik ember leg­
bensőbb szentélyét kell tisztelnünk. Figyeljük csak meg, milyen
kellemetlen hatást vált ki egy egészséges lelkiéletű embernél, ha
egy másik ember akaratán erőszakot követnek el; mennyire nem
is csak nem esztétikus, hanem egyenesen morálisan kellemetlen
jelenség, ha valakinek a tudatos lelkiéletét hipnózissal, vagy va­
lamilyen más erőszakos módon kioltják, ha látjuk, hogy az
egyik ember akarata közvetlenül érvényesül a másik ember aka­
ratával szemben. Csak az egészséges, ha a másik ember akaratá­
ra gyakorolt bármilyen befolyás kizárólag a megismerésen ke­
resztül érvényesül. A megismerésnek kell lennie annak, aminek
segítségével az egyik ember a másikkal megérteti magát. Amit
az egyik ember akar, azt tegye át mindenekelőtt a megismerés
síkjára, aztán hasson a másik ember megismerési szférájára, és
csak így, a megismerés kerülő útján nyúljon a másik ember aka­
ratához. Ez a legmagasabb, legideálisabb értelemben az egész­
séges lelkiélet feltétele. Ugyanakkor az akaratnak a másik ember
akaratára való erőszakos hatása, ennek bármely formája visszás
hatást vált ki.”