Yasmin blogja

Shel Silverstein - Az adakozó fa

Volt egyszer egy réges-régi, fenséges fa, amelynek ágai szinte az eget súrolták. Amikor virágba borult, különféle színű, alakú és nagyságú pillangók egész serege táncolta körül, amikor pedig gyümölcsöt hozott, messze földről felkeresték a madarak. Ágai kitárt karokkal üdvözölték a szelet, és aki csak látta, elámult fenséges szépségén.

Most idézetet írtam: "A valóság nem valami tőled elkülönült dolog, nem valami, amiben te csak benne vagy. A valóság annak a kifejeződése, ami döntésed szerint te vagy. Te nem csak saját magad belső tapasztalatát teremted meg: te teremted meg a teljes valóságod tapasztalatát. A „tapasztalat” fogalmát sokszor használom arra, ami te vagy, maga a tapasztalat. A tapasztalat a létezés. A tapasztalat van. Nem szorulsz bele a testedbe, a saját történetedbe, a saját tudásodba: noha ezek a tartalmuk miatt kiválasztott kifejezések, ezek nem azok, ami te vagy.

Beszéljünk arról, ami bánt Téged. Mindenkit...

Mi is vár ránk?

Kedves Fénytestvérem! Arra gondoltam, hogy a szívemből szólok és leírok néhány dolgot, amire megtanítottak. Szeretném továbbadni, hogy a hasznodra legyen. Együtt járunk az Úton, sokszor elfelejtjük megfogni egymás kezét, pedig annyira hasonló a sorsunk. Szeretném, ha megnyílna a szívünk, az emberek szíve. Szeretném, ha emlékeznénk arra, hogy kik is vagyunk valójában. Kérlek próbáld megérteni, hogy mindenki más-más körülmények között él ezen a világon., Mindenkinek megvannak a maga félelmei, korlátai. Sokszínűek vagyunk, az biztos.

Sokat gondolkoztam azon, hogy vajon leírjam-e, azt amit én megéltem belőle. Nem mindig jó, ha az ember kiadja magát, de abban bízom, hogy valamennyire sikerül átadnom azt az érzést, amit ott tapasztaltam és azt a tanítást, amit kaptam. Nem éreztem még magam elég bölcsnek ehhez, hogy jövök én ide, hogy irkáljak, mikor vannak olyan emberek, aki már régebb óta foglalkoznak ilyesmikkel. De aztán azt tapasztaltam, hogy sokan csak papolnak és igazából még nem élik azt, amiről beszélnek, nem élik azt, amiről tanítanak. Csak a duma van és a nagyképűség.

Van néhány ösztön genetikailag is bekódolva az emberekbe, melyeknek a zöme mögött valamilyen hiány vagy félelem van. Ezekről gondoltam, hogy írok, mert mostanában elég erősen felszínre jöttek nálam. Itt van például a túlélési ösztön. Félünk a haláltól a megsemmisüléstől, mindentől, amit csak fenyegetőnek érzünk, mert amit nem ismerünk, azt vagy elpusztítjuk vagy tudomást sem veszünk róla, mert nem biztonságos. Az ismeretlentől mindenki fél valahol. Pedig valójában sosem halunk meg. Sohasem. Közhelynek hangzik, de tényleg így van.

Merre menjek: jobbra vagy balra? Egyik legnagyobb hibám a döntésképtelenség. Másik a megfelelni akarás, a harmadik az önbecsülés / önszeretet és emiatt az önbizalom hiánya, a negyedik a ragaszkodás, az ötödik a görcsös félelmek. Ezek mind különböző érzelmi állapotok, mindnél megtapasztaltam már a végleteket is. De ezek közül az első kettővel még sehogy sem tudtam előrébb haladni, habár nagyon igyekeztem. Mert a többit már tudom kezelni. El kell fogadnom önmagam és nem mások értékrendje alapján kell magam megítélnem.

Miért is ragaszkodunk? Kihez? Mihez? Milyen illúzióhoz? Milyen érzéshez? Rengeteg hiedelem, elvárás, hiány, elfojtás azt eredményezi, hogy létrejön valahol tudat alatt egy olyan ,,program", ami rendkívül beszűkíti a gondolkodásmódunkat, az egész életünket. Segítséget szeretnék kérni, kíváncsi vagyok a véleményetekre. Elfojtott haragot és félelmeket ,,raktam" egy helyre hosszú-hosszú éveken keresztül. Elfojtottam az igazi érzéseimet, amikor bántottak, ítélkeztek felettem, megaláztak, gúnyoltak, kihasználtak...

Nos, ez vár ránk. Nem tudom, hogy ki hol tart, vagy ki hogyan tapasztalta ezt az életében, de nálam, megvallom őszintén, nehezen ment/megy az elengedés. De szerencsére már nagyon jó úton vagyok, igaz, kemény hónapok vannak mögöttem. Szeretnélek megkérdezni benneteket, hogy ki hogyan áll ezzel? Mert nekem nehéz volt például az, hogy megszeressem a ,,szerelmem" szerelmét. Ha igazán szeretünk valakit, akkor azt tartjuk fontosnak, hogy Ő boldog legyen és nem azt, hogy mi mit ,,akarunk" (nem szeretem ezt a szót).

Nagynénémtől kaptam az alábbi kis szöveget. Ő is kapta és úgy gondoltam, én is továbbadom, mert tanulságos. :)

Megkértem Istent...

(ismeretlen forrás)

Megkértem Istent, hogy vegye el a büszkeségemet,

de Ő azt mondta: nem.

Azt mondta, hogy a büszkeségemet nem Ő veszi el,

hanem nekem kell feladnom azt.

Kértem Istent, hogy adjon nekem türelmet,

de Ő azt mondta: nem.

Azt mondta, hogy a türelem a megpróbáltatás

Mindenkinek nehéz az átmenet ebben az időszakban különösen. Ez az év az összeomlások és az újrakezdések éve. Olyan megnyugtató az a gondolat, hogy végtelenül szeretve vagyunk mind, hiszen minden teremtmény kivételes és egyedi. Egyszerűen feltétel nélkül vagyunk elfogadva és szeretve. Hihetetlen, hogy mennyire tudnak odafönn szeretni. Aztán az ember egyszercsak felébred ebben a világban, és újra megjelennek a minták... Jó és rossz egyensúlya építi fel a világunkat és minden emberben lévő kis világot.

Sokszor sajnálom, hogy nem születtem előbb, mert akkor egy kicsit több időm lett volna, hogy megtanuljam az új szabályokat, amelyek majd az új világra lesznek érvényesek. Gyakran érzem úgy, (és szerintem ezzel nem vagyok egyedül), mintha nem ebbe a világba való lennék. Egy másik helyre, de oda még nem vagyok eléggé felkészülve. Olyan ,,Átmenetben" élem a minden napjaimat. Már sosem leszek ugyanaz, mint aki voltam, és ez jó, mert ha visszanézek látom, hogy sokat tanultam. Csak úgy sokszor szomorúság fog el, ha a többi emberre nézek!

Story Waterstől írtam egy kis idézetet:

Új dolgok jöttek elő, szinte mindig van valami, de nem is a képesség a lényeg. Arra jöttem rá, hogy a fejlődés nem egy ,,lóverseny", hogy sietni, szaladni kell, és ha lemaradunk, akkor huh, soha többé nem lesz semmi alkalom. Nem így van. Benne vagyunk ebben az ,,idő-csapdában", és belülről hajt a lelkiismeretünk, hogy márpadig munka-munka-munka van. Felmentem egy chat-oldalra és az ezoterika-szobában megdöbbentem, hogy mennyire korlátoltak az emberek, még az is, aki azt hiszi magáról, hogy hú, milyen bölcs, mert ezt és ezt a könyvet elolvasta.

Hogy is kezdjek hozzá? Fogalmam sincs. Talán elég, ha annyit mondok, hogy megszenvedek azért, akinek lennem kell, azért hogy elengedjem mindazt, aki voltam. És ez nehéz minka. Olvasok decemberi energiákról, közvetítésekről, csatornázásokról, erről-arról-amarról... És mint aki totál hülye, csak bámulok ki a fejemből, hogy hú milyen szép és igaz, de én nem vagyok képes erre. Miért? Borzalmas dolgokon mentem keresztül... decembertől kezdve.