A teremtő gépezet + nyári tábor

Kategória:

A csoportjaimon úgy látom, hogy még az unásig ismételt spirituális alaptanítások is igen nehezen mennek át a gyakorlatba, a hétköznapi élet mindent átható beidegződöttségei miatt. Ezért olybá tűnik még egyszerűbb és köznapibb módon kell átadni a dolgokat – ezeknél nem mondható, hogy nincs meg a megfelelő „új séma”, mégis csak nagyon keveseknek jut eszébe nap, mint nap használni. Krízishelyzetben esetleg néhányan előveszik, de a mindennapokba „visszaolvadva” újra megfeledkeznek róla.

Megszámlálhatatlan alkalommal elmondtam, hogy az ember mai állapotában téves programozással működő teremtő gépezet, nagyon sokszor beszéltem róla, hogy az új korszak embere az isteni társteremtő ember lesz – illetve, hogy hogyan működik ez a teremtés. Arról is rengetegszer esett szó, hogy az ember, mint faj alapvető feladata – így mindenkire vonatkozóan – a közvetítés Ég és Föld, avagy szellem és anyag között. Ennek alapvető gyakorlati konzekvenciája az kéne, hogy legyen, hogy a spirituális törekvők lehetőség szerint mind gyakrabban fenntartják a függőleges irányú áramlást a testükön és az aurájukon keresztül. Másik oldalról fogalmazva, ha valami nem úgy történik az életünkben, mint szeretnénk, az első kérdés amit fel kell(ene) tennünk, hogy vajon nem blokkoltam-e le a függőleges áramlást. Ha nem, akkor az isteni szándék más volt, mint a sajátom. Ha viszont igen, akkor felülkerekedtem a blokkjaim, de azok átjárhatóvá tevésével megszüntethetem azt, hogy szembemenjek az Isteni Akarat áramlásával.

Az Univerzum alapvető működési mechanizmusa a Forrásból – az elképzelhető legmagasabb szintről – folyamatosan szintről-szintre lefokozódva áramló éltető energia. Ennek működését az „ahogy fenn, úgy lenn” törvénye szabályozza. A fátyol feletti szinteken – ahol nincsenek kaotikus állapotok – az alsóbb szintek a felettük lévők megfelelői: nem „tükörképei”, mert a különböző szinteken különféle – lefelé haladva egyre több – törvényszerűség van. A fátyol alatti szinteken erősen hat a felülről érkező energia, és a káoszt (több-kevesebb sikerrel) igyekszik a maga képére alakítani. A törvény szerint ez hosszú távon sikerülni fog. A fizikai síkon e fentről érkező rendezett energiák ide továbbításának fő eszköze az ember. Aki felismeri ezt a törvényt, szabad akaratából igyekezhet eszközévé válni – ez gyorsíthatja fel a személyes fejlődésünket. Ezen elméleti kitérő után lássunk gyakorlati példákat!

A hagyományban az anyag és a szellem gyakorlati összekötésén leginkább a tantrikus jellegű iskolák dolgoznak, hiszen az anyag és a szellem szintje között a közbenső szintek energiái képeznek hidat.

A kundalini felébresztésével foglalkozó különféle iskolák a gyökércsakrában nyugvó energiát felemelik a harmadik szemig, vagy a fejtetőig. Ha már annyit megteszünk hogy reggel pár percig PC-izom vagy Kegel-gyakorlatokat végzünk (vagyis gátösszehúzásokat) már sokkal frissebbek vagyunk és jobban indul a napunk. Bár én nem kávézom, de állítólag ahelyett is kiváló.

Aki elkezdte a fénytest felébresztését, 3-5 perc alatt végig tudja áramoltatni az energiát a vibrációs energiatestein, ami tökéletesen összeköt a felsőbb dimenziók energiáival. Kicsit hosszasabban, de sokkal több mindenre kiterjedően, reggelenként elvégezhető az általunk gyakorolt taoista jóga.

Amire mindig emlékeznünk kell: a legfontosabb a szándék. A középső vezeték megnyitására kiválóak a kriya jóga gyakorlatai - 15 éve még ingyenes volt, ha jól tudom most is szimbolikus összegért elsajátítható. Ez is 10-15 perc reggelenként - ráadásul ezen alapszik a nálunk is ismert kriya-tantra iskola, aminek révén a partnerünkkel közösen áramoltathatjuk a szexuális energiákat. Ugyanezek a módszerek ismertek a Mantak Chia-féle taoista gyakorlásban is.

Szintén tudom javasolni a mikrokozmikus pályán történő energiaáramoltatást - tehát a gerincben, majd a fej hátsó középvonalán feláramoltatjuk az energiát, nyelv a szájpadláson, majd a test elülső középvonala (vagyis a befogadó vezeték) mentén le a gátig. Sok irodalom foglalkozik ezzel ld. pl. Mantak Chia könyveit, de ez a szexuális kung fu kiindulópontja is, és ezen alapszik a taoista szexuális masszázs is, tehát számos érintkezési pont van a teremtő energiák megfelelő használata és a tantrikus iskolák között. Ez nyilván nem véletlen, hiszen ugyanarról az energiáról van szó!

Tehát rengetegféle egyszerű - és bonyolultabb - gyakorlási lehetőség van, csak rendszeresen tenni kell érte valamit, hogy beinduljon a teremtő áramlás.

Augusztus 8-án tágabbra nyílnak az Oroszlán-kapuk - este 6-tól 8:8 kulcsdátum a Szörény utca 5-7. alatt.

Ha lesz megfelelő érdeklődés 10-11-én szombat-vasárnap egész nap tovább folytatjuk a lélek feletti szintek energiáinak integrálását, szintén a Szörény utcában.

Az idei nyári tábort az érdeklődés függvényében augusztus 17-25 között tudnánk beütemezni, szokás szerint Martonyiban. A napi tarifa szállással és teljes ellátással 6.000 forint körül alakul. A konkrét meditációs program a jelentkezések függvényében alakulhat ki - mindenképpen szeretnék az Isteni Én energiáival dolgozni, de ez több-kevesebb rávezetést igényel. Minden érdeklődő konkrét visszajelzést fog kapni. Már néhány nap ebben az energiában életre szóló, nehezen körülírható élményt ad - feledhetetlen. Reggelenként légzés a tóparton, majd úszás, taoista jóga, meditáció, kirándulások az Aggteleki-karszt energiabombáihoz, barlangokba. Esténként tábortűz.

Szeptember 13-15-én szóba jöhet egy erdélyi túra várasfenesi alvással, az erdélyi Szigethegységbe, talán az Áló-völgybe illetve a Szegyesd-patak völgyébe tett nagyobb kirándulásokkal. Nem túl megerőltető, de nagyon szép kirándulások a 90 méternél magasabb vízeséshez, illetve a "barlangok völgyébe". Fantasztikus természeti energiákat lehet integrálni, kora ősszel Erdély gyönyörű.... Ellátással-szállással szintén napi 5-6.000 forint, a konkrét ár a létszám függvényében alakulna ki. Itt is lenne meditációs program is esténként. Mindkét programra várom az érdeklődő visszajelzéseket!

Élvezzétek az utazást!

Anti