A tavasz elhozza az Új Föld ígéretét

Kategória:

A járvány „melléktermékeként” jelentkező pangás után a spirituális világban is felpezsdültek az események. Bár borzasztó áldozatok árán, de 15-20 év múlva kibontakozhat az „Új Föld” első verziója. Ehhez az egyik legfontosabb lépés, hogy a spirituálisan előrébb haladottak segítsék elsősorban a mögöttük lépkedőket, illetve természetesen mindazokat, akik segítséget kérnek tőlük. Ez akkor kezdhet megvalósulni, ha tisztázzuk (magunkban) hogy mi is a spirituális értelemben vett segítés, és hogyan tudunk ténylegesen segíteni. A már mától (március) hatodikáig érkező energiák támogatják a segítés metafizikai feltárulását, majd hetedikén most is tehetünk egy szimbolikus vagy gyakorlati lépést, demonstrálva, hogy „vettük az adást”.

Az ezredforduló környékén a csoportjaimon az egyik kedvenc kérdésem volt, hogy mi a különbség a sajnálat és az együttérzés között? A válasz röviden az volt, hogy a sajnálat leviszi az érzelmi vibrációs szintünket szenvedő embertársunk szintjére, az együttérzés pedig igyekszik az ő vibrációit felemelni egy magasabb szintre, szélesebb perspektívába helyezni a jelenlegi helyzetét. A „valódi” segítségnyújtás során mindkét félnek kell kapnia valamit – a segítőnek nyilván főleg energetikai vagy spirituális értelemben. Orin a „Spirituális növekedés” című könyvében több szálon is elemzi ezt a kérdést, úgyhogy mellékelem a könyv 16-dik fejezetét, melynek címe „Megvilágosodás a szolgálaton keresztül” – ajánlom a figyelmetekbe, szerintem az egészében is kiváló könyvnek ez az egyik legtanulságosabb fejezete.

Ugyan már vagy 20 éve befejeztem e könyv fordítását, az eredeti kiadóval való „viaskodás” miatt nem jelenhetett meg magyarul, mivel ez az ő eredeti könyvsorozatuk harmadik része – az elmúlt évek sokszorosan igazolták, hogy önmagukban is megállnak e kötet tanításai.

Van azonban magyarul is egy kiváló – bár inkább a „professzionális segítőknek” szóló - írás, Ram Dass – Paul Gorman: Hogyan segítsek? című kötete. (Ursus, 1999) Ha sikerül hozzájutni, ezt is nagyon ajánlom.

A tavasz másik fontos híre, hogy Orin mintegy 12 évnyi passzívabb időszak után forradalmian új tanítással jelentkezett Interdimenzionális utazások az ékkő járműveddel” címmel, melyben már a formálódó Új Föld az eddigieknél kicsit magasabb frekvenciájú energiáit tárja fel. A jelenleg összesen (5×12=) 60 meditációból álló ciklusban most a tizenötödiknél tartok, és az eddigi tapasztalataim szerint „mindent visz”. Reményeim szerint még Húsvét környékén – valamikor áprilisban – megtarthatjuk az első 12 meditáció hazai „ősbemutatóját”. Aki előbb szeretné az energiáit megkóstolni, a tavaszi napéjegyenlőség környékén 19-én vagy 20-án tervezek egy összejövetelt, melyen szimbolikus részvételi díj fejében bemutatom az első 2-3 meditációt.

Természetesen magyar nyelvű hanganyag is készül belőle. A potenciális érdeklődők kérem jelezzenek vissza, minden kötelezettség nélkül az anti@espavo.hu emailre. Fogalmam sincs, hogy ilyen hosszú szünet után a „törzsközönségen kívül” hány érdeklődőre számíthatok, hiszen az Orin-tanítások többsége 2012 végéig magyarul is elhangzott, azóta ilyen gyökeresen új tanítás nem bukkant fel.

Hamarosan elkészítem majd a magyar nyelvű bemutató szöveget is, addig is néhány címszó:

„Utazz a magasabb dimenziókba, és fogadj be fényt és energiát az ott élő magasan fejlett lényektől.

Azzal, hogy aktiválod az ékkő járművedet és elutazol más valóságokba, nagyban ki fogod terjeszteni a látomásodat arról, hogy ki vagy Te.

Felépíted az ékkő járművedet, hogy befelé utazz. Ez megnyitja a magasabb valóságok és a fénybirodalmak kapuit.

Ez nem (csak) az utazások sorozata, hanem egy új tudatosság, a tetraéderek tudatossága és az ékkő jármű, amit interdimenzionális utazásra használhatsz.”

Élvezzétek az utazást!

Anti

CsatolmányMéret
Megvilágosodás a szolgálaton keresztül.pdf214.88 KB