Hívjuk be együtt a Földet és az emberiséget megsegítő lényeket október 6-án!

Kategória:

Az új planetáris hierarchia egyre inkább átveszi a stafétabotot, és kezdi feltárni azokat az okokat, melyek a világunk mostani állapotához vezettek. Ezzel párhuzamosan szükség van újabb és újabb "vészhelyzeti intézkedésekre" is, hogy a rendszer - ha döcögősen is, de - működőképes maradjon.

A jelenleg talán a legfontosabbnak tűnő kihívás, hogy több, nem humán jellegű civilizáció is megoldotta azt a problémát, hogy képviselői emberként megszülessenek, és bizonyos területeken döntési pozícióba kerüljenek. A szabad akarat iskolájának lehetőségeit kihasználva, az emberi testbe leszületett nem-humán lények pedig nem földi és nem emberi célokat követnek. Számos erőforrás felett megszerezték a rendelkezési jogot, és úgy irányítják ezeket a területeket, ami a "valódi emberi lényekkel" való szolidaritás szikráját sem tartalmazza. Az embereket nem sorstársaknak tekintik az együttes fejlődés folyamatában, hanem könnyen kiaknázható erőforrásnak. Sajnos ehhez - a létszámukhoz képest - sokszoros emberi segítséget is kapnak.

Barbara Marciniak az első plejádi könyvében azt írta, hogy hogy az emberi faj génállománya öt humanoid faj és a genetikai mérnök sárkányok DNS-éből származik. Amiről ő már nem írt, hogy ezáltal a 12-szálas DNS-ünk 2*5 szála humanoid jellegű, 2 pedig inkább sárkány, vagyis hüllő jellegű. Így vannak olyan embertársaink, akikben a két sárkány-szál van fizikai manifesztációban a 12 szál közül, akik ugyan "teljes értékűen emberek", de az "erősebb sárkány jelleg" miatt erőszakosabbak, jobban vonzódnak a hatalomhoz és a nagy vagyonok felhalmozásához. Gyakorlatilag a teljes politikai elit (pártállástól függetlenül), az erőszakszervezetek tagjainak jó része, a média és a gazdasági élet irányítói is "dupla-sárkányok" - és ők a nem-humán behatolók készséges segédcsapatai.

Ezek az emberi fejlődés céljait és irányait tagadó erők és testületek ráadásul kisajátították a megkülönböztető képesség frekvenciáit, és ezáltal az emberiség döntő hányadát beletaszították a "mentális relativizmusba", melyben a különböző, sokszor egymásnak is ellentmondó vélemények és nézetek egyenrangúak, és mely szerint senki sem tudhatja, hogy ezek közül melyik az igaz. Nos, ők tudják - de nagy gonddal titkolják.

Ez a helyzet vezette el a jelenlegi emberiséget a kihalás küszöbére, és ezt a helyzetet kell kezelnie az új hierarchiának - és ezért van szükség újabb és újabb "vészhelyzeti beavatkozásokra".

Az őszi napéjegyenlőség időszakában lényegében az összes lakott terület fölött bezárult a fátyol. Olyan frekvenciák sugárzását indították el "kísérleti jelleggel" (hivatalosan űrkutatási kísérlet keretében), ami gyakorlatilag alulról teljesen átjárhatatlanná tette a fátylat. (Ez mint tudjuk a mentálsíkot osztja ketté a felső három és az alatta lévő négy alsíkra, és nyilván az alattuk lévő még sűrűbb érzelmi és fizikai síkra). Ezáltal fizikai testből szinte elérhetetlen az egység fátyol felett elhelyezkedő világa, a spirituális világ. Sokan mondják, hogy ők továbbra is nyitottnak érzik magukat felfelé. A fizikai sík felett még ott vannak a fátyol alatti láthatatlan világok, például az érzelmi sík felsőbb alsíkjai, ahol nagyon magasztos dolgokat is lehet tapasztalni, és ott vannak a káprázatok magas asztrális lényei, akik szellemi vezetőknek mondhatják magukat, mert a rájuk irányuló érdeklődés teszi lehetővé hogy "életben" maradjanak - csak éppen semmilyen valódi spirituális információval sem rendelkeznek.

Szeptember végén elindult a "spirituális segélyprogram", a segítők egyedileg, egyre növekvő számú emberben létrehoznak egy gömb alakú aurikus réteget, ami alsó és felső félgömbre oszlik. E kettőt egy "lift" köti össze. A felső félgömbbe betöltik a következő három hónap személyre szóló spirituális lehetőségeit, potenciálját, így onnan "vételezhető" az a "spirituális energia", ami eddig a fátyol fölül érkezett - ezeket nyilván három havonta aktualizálni kell. Az alsó félgömbben zajlik a mindennapi életünk. A lift ebben arra szolgál, hogy ha elvégeztünk valamit, és újabb spirituális dologba akarunk kezdeni, akkor felliftezünk a felső félgömbbe, és aztán lehozzuk magunkkal az újabb inspirációt. Ezt a technológiát ugyan nem "szabad akarat-világokra fejlesztették", és nem ilyen nagyszámú populációra, de itt is működőképes, bár szűkös kapacitás a segítőknek az emberiség egészéhez képest kis száma - úgyhogy egyelőre csak a spiritualitás iránt elkötelezett emberek kaphatják meg ezt az új réteget.

Október elején, kiemelten 6-án egész nap lehetőségünk nyílik az emberiség és a Föld az írott történelem szerinti legnagyobb spirituális segélykérésében részt venni. A spirituális történetírás szerint a Földről egész civilizációk is felemelkedtek (mint például Lemúria), és nagyon nagyszámú egyéni és kisebb csoportos felemelkedés is volt - ezek résztvevőinek összlétáma tízmilliós nagyságrendű. A felemelkedettek döntő többsége nem tért vissza bódhiszattvaként - akikről többet tudunk. Tudjuk hogy megesküdtek, hogy mindaddig újra és újra visszatestesülnek a Földre, amíg az összes lény meg nem szabadul a szenvedéstől.

Tehát ezek a Földről felemelkedett entitások a felsőbb dimenziókban élnek, nem fizikai jellegű civilizációkban. Úgy is tekinthetjük őket, mint a földi szabad akarat iskolájában végzett "öregdiákokat". Közülük sokan önként jelentkeztek arra, hogy valódi vészhelyzet esetén újra leszületnek a Földre, hogy segítséget nyújtsanak a bolygónak és a rajta élő embereknek. Ugyanakkor - a szabad akarat iskolájának áthághatatlan szabályai szerint - csak hívásra jöhetnek vissza, és itt "arany emberekként" ölthetnek testet.

A hívásnak a szabad akarat világából, az emberek részéről kell elhangzania - olyan számban és intenzitással, hogy "elhallatszon odáig", az engedélyezés és a jóváhagyás viszont a spirituális hierarchia hatásköre. Ha most - ki-ki a maga elhatározásából - ki tudjuk küldeni ezt a hívást, és meghallják, némi előkészítő munka után a hierarchia engedélyezheti az arany emberek megfogantatását, majd megszületését. Testcserével nem érkezhetnek ezek az entitások, viszont kérdésre válaszolva elmondták, hogy megfelelő számban leszületve már 4-5 éves korukban kifejezetten jelentős energetikai támogatást tudnak nyújtani földi síkon megtestesülő arany emberek.

A lehető legtisztább szándékként kell megfogalmazni a hívást, mentesen bármiféle eredmény elvárásától, vagy személyes aspektusokból. A kérésnek arra kell irányulnia, hogy az emberiség kivétel nélkül minden tagja és a Föld segítséget kapjon.

Az arany emberek hordoznak egy olyan frekvencia- vagy energiasávot is, amire most nagy szükség lenne, de sajnos az utóbbi néhány ezer évben nem volt rá szükség, ezért elfelejtődött - ők ezt is vissza tudnák hozni.

A planetáris hierarchia egyelőre mérlegelni fogja az egyéb lehetőségeket, mielőtt igénybe venné az egyik utolsó "védelmi vonalat", de ha nem történik jelentős javulás az év végéig, előkészítik a potenciális szülőpárokat az "arany csecsemők" megfogantatására és kihordására, és valamikor 2024 elején megszülethetnek az első "arany bébik".

Október 6-án egész nap az angyali segítők igyekeznek megnyitni a függőleges csatornákat. Holnap (5-én) elkészítek még egy hanganyagot - egy meditációt - ami végigvisz a koronaközpont, illetve az Ég és Föld közötti csatorna megnyitásán és a szándék kiküldésén. Miután elkészült, egy újabb hírlevélben kiküldöm a letöltési linkjét. Aki szeretné ezt elvégezni, de csütörtök délutánig sem tudta letölteni, kérheti tőlem e-mailben a linket: az anti@espavo.hu, vagy az isteni.erhalozat@gmail.com címen igyekszem majd minél többször ránézni.

7-én egy gesztussal meg kell erősíteni a kérést, de akár már a meditáció elvégzése után is megtehetitek. Ez szinte bármi lehet, az üzenet szerint még egy fagyi elnyalása is megfelel, ha a megerősítés szándékával teszitek. Mutattak egy nagyon egyszerű megerősítő gesztust: álló helyzetben a mellkas előtt összeillesztjük a két tenyerünk szélét vagy a tenyérgyököket a csuklónál, majd a tenyerünket az ég felé tartva lassan a két vállunk fölé emeljük a kezeket, egyfajta tölcsért képezve a két kezünkkel és karunkkal - közben újra ráfókuszálunk a kérésre a legtisztább szándékkal.

Remélem elég sok helyre eljut az információ 6-án délutánig. Gondolkodtam on-line eseményben, de az idő rövidsége miatt elvetettem. Kérem hogy lehetőség szerint minél több helyre juttassátok el ezt az információt és kérést, fontos lenne, hogy minél többen részt vegyünk benne. Természetesen az is csatlakozhat, akihez csak később jut el az információ, de a segítők 6-án biztosan megnyitják majd a teret.

Én magam az esti órákban fogom elvégezni a meditációt, várhatóan este 10 körül. Abban a térben, ahol a meditációt végezzük, egyesülnek az egész nap elhangzott kérések, és éjfél körül együttesen, egy csomagban megy ki az összes hívás az arany emberek rendszerébe.

Élvezzétek az utazást!

Anti