Az élet gyakorlati mágiája

Kategória:

áll előttünk feladatként. Az előző korszakban az Univerzum – a felsőbb szintjeink vagy a segítőink, vagy a hierarchia – tanított minket, most azonban azt kéri(k), hogy adjuk tovább, amit tanultunk, mutassuk be, éljük meg a tanításokat, váljunk a mágikusan élhető élet „mintadarabjává”. Hiszen amit kaptunk, valamilyen módon tovább kell adnunk – és ekkor kaphatunk még többet. A továbbadás legegyszerűbb – bár talán nem legnyilvánvalóbb – módja, hogy beépítjük az életünkbe, amit tanultunk, és eszerint éljük. Így tökéletesebb társteremtőként működhetünk, ami a mostani korszak legjelentősebb közös feladata.

És – mint minden iskola után – ez az igazi „vizsgafeladat”. Szinte kegyetlenül rámutat mindarra, amit nem – vagy nem megfelelően – értettünk meg. Feltárja az erényeinket és a hibáinkat, rámutat még meglévő gyengeségeinkre, de mind több örömöt hoz azzal, amit már most is jól csinálunk. Nincs mire várni, amíg mi magunk „nem teszünk le valamit az asztalra”, nem érkezik már számunkra új és jelentős tanítás. A keresés korszaka véget ért, önnön „megváltásunk kulcsa” bennünk van – elő kell hozni, meg kell mutatni a világnak. És ha megtesszük, minden képzeletet meghaladó jutalomban részesülhetünk – ráébredünk arra, hogy működő társteremtők vagyunk, hogy nincs többé lehetetlen a számunkra. Ez azonban nem külső ajándékként, hanem a belül elvégzett, majd a világba kivitt munka gyümölcseként realizálódik.

Nem kell másokhoz hasonlítgatnunk a képességeinket – mind egyediek vagyunk. Nem kell azzal foglalkoznunk, hogy más mit és hogyan tesz – vagy mit gondol rólunk. Váljunk folyékonnyá és áramlóvá és adjuk át magunkat az isteni szándéknak – így válunk a társteremtés megfelelő eszközévé.

Most úgy tűnik, hogy 2022 végéig további nagyjából 2-2 éves periódusokkal számolhatunk. Nagyjából eddigre lezajlanak a Föld nagy átalakulásai, planetáris fizikai szinten is végbemennek bolygónk most kulmináló folyamatai.

Az én olvasatomban a következő két év a személyes energia fokozása, illetve a "mágikus élet" megélése jegyében zajlhat.

2015-től kezdődnek a Föld fizikai testének változásai is, 2017-től megnyílnak a galaktikus portálok a Földön. Kuthumi ezt mondta erről:

"Az intelligencia, ahogy mi most hívjuk, helyet teremt annak az energiának, mely a magasabb világok kifejeződésének alapját teremti meg, ami aztán egyesül a fizikai világgal 2017-ig. 2010 és 2017 között a Namíbiában rejtőzködő piramisok, melyek a közvetlen tükörképei az egyiptomi piramisoknak, fel fognak tárulni és a tudomány képes lesz bizonyítani, hogy Namíbia és Egyiptom egymás kiegészítő párjai. Aztán eljön a fizikai energiák olyan egybeesése az ég és a föld között, ami erre a helyre kerül, és kinyit egy fizikai dimenzió kaput, amin keresztül mindaz a magasabb intelligencia kapcsolatba léphet az emberiséggel, amit a Fény Szíriuszi Mesterei, a Fény Vénuszi Mesterei, az Antares, az Arcturus és az Androméda fény lényei hordoznak. Lesz egy olyan fizikai kapu is, amin keresztül emberek lesznek képesek utazni és kapcsolatokat megtapasztalni ezekkel a lényekkel. De mielőtt ez fizikai valósággá válna, még hatalmas mennyiségű munka elvégzése várat magára, de már nem sokáig tart, nem sokáig! Szeretteim, ti mind tanúi vagytok, ahogy az élet változásai felgyorsulnak, ezért tartsátok a szívetekben annak tudását, hogy bár még egy kis időbe telik, míg a lehetőség ténnyé válik, de lehetséges. Szóval 2017 hajnalán az átjárók megnyílnak."

2019-2020-ban teljes mértékben lezárul a Halak korszaka.

Mária Magdolna ezt mondta erről:

"Sokan úgy hiszik, hogy a nagy földi változások 2012 december 21-én történnek, de ez nem igaz, ezek a változások, amelyekről szó van, 2020-ban fognak bekövetkezni. 2020 december 19-én az energiák megváltoznak, és ekkor születik meg valójában a Vízöntő Kor. Kozmoszotok két nagy Szelleme – a Szaturnusz és a Jupiter – egyaránt 0 fokon áll ekkor a Vízöntő jegyében, ami jelzi a Vízöntő Korának igazi megszületését."

Mostani távlatunk 2022 végéig szól, erről pedig Kuthumi-Agrippa a 12:12:12 anyagban a következőket mondta:

"A Fény Násza lehetővé teszi az Alkímia Tudatosság számára, hogy magához ölelje a kollektív tudatosságot, a planetáris tudatosságot, a szoláris tudatosságot, és a galaktikus tudatosságot. A tudatosság e körei áthatják egymást, mert a célunk 2022 végére 1,44 milliárd teljesen aktív Alkimista, akik aktívan szolgálnak a „nyugati” társadalomban. Ti vagytok a kulcs-összetevő ennek megvalósításában. Az Arany Korba való belépés megköveteli az Alkímia Tudatosságot, és ez az ajándék az, amit megkapsz, amikor a Zéró Pontnál összevegyülsz a fény Ikerpároddal."

Ezek szerint tehát a következő 10 év a maximumot követeli tőlünk.

E hét végén megkezdjük a munkát az Új Korszak energiáival. Formálisan ugyan a hiányzó hanganyagok pótlására gyűlünk össze, de szeretném bemutatni és a gyakorlatban kipróbálni gyakorlás néhány újabb, a mostani időszaknak megfelelő formáját - hogyan tudjuk kialakítani és fokozni a négy alsó testre kiterjedő energiatudatosságunkat. Szombat-vasárnap 10-től Budapesten a Szörény utca 5-7. alatt (71-es kapucsengő). Hozzájárulás: 8.000 forint a két napra. Természetesen az új érdeklődőket is szeretettel várjuk. Lehetőség szerint legyetek pontosak, mert a mozgás mostantól az energiamunka még fontosabb és elválaszthatatlanabb részét képezi.

A hónap hátralévő részének programjai még cseppfolyósak, de várom az érdeklődő visszajelzéseket.

Élvezzétek az utazást!

Anti