Elérte a segélykérés az arany emberek civilizációját!

Kategória:

Az előző havi "közös akciónk" elérte a célját, az arany emberek civilizációja megkapta a segélykérő üzenetet. Folyamatosan dolgoznak a tömeges leszületési projekten, bár meglehetősen nagy a "közegellenállás". Mindenesetre hálatelt köszönet mindazoknak, akik részt vettek benne!

Érkezett néhány új információ, ami eléggé átkeretezte a jelenlegi helyzetet, sok szempontból új kontextusba helyezve az a kérdést, hogy tulajdonképpen mi is a megoldandó feladat. Ez azonban még nincs értelmesen elmagyarázható fázisban.

Így egyelőre maradunk a korábban kapott megfogalmazásnál, mely szerint jelenlegi civilizáció "elszíntelenedett" - mint amikor a színes nyomtatóból kezd kifogyni a festék, először csak az egyik fajta a három színkomponensből, majd fokozatosan a többi is. E magyarázat szerint a színek az élet sokszínűsét, különböző aspektusainak és megélésének sokrétűségét jelentik. A leszülető arany emberek elsősorban ezeket a színeket hoznák vissza - nem milliónyi avatár, Jézus és Buddha fog testet ölteni, hanem az életet igazán megélő és élvező emberek jönnek inkarnációba. Ők - a remények szerint - már gyermekkoruktól oly mértékben megváltozatják a planetáris teret, ami a többieket is beleviheti egy "színesebb életbe".

Az e havi energetikai támogatás november 6-án és 7-én egy viszonylag egyszerű feladatra fog érkezni. Természetesen ezt később is el lehet végezni, de 6-án és 7-én biztosított a legerősebb "túloldalról" érkező segítség.

Szóval a kihívás: ki-ki keresse meg a saját életében az a mozzanatot, amikor olyan helyzetbe került, hogy 180 fokban szembekerült életének addigi tendenciáival - tehát homlokegyenest szembefordult mindazzal, amit korábban csinált. A magyarázat szerint mindenki itt "veszítette el a fonalat", és ez lesz majd az a hely, ahol ezt újra fel lehet venni. Ez egyfajta "közbenső feladat", aminek a fontossága később nyer értelmet. Ez tehát a 6-ai tennivaló. 7-én ezt annyival nyomatékosíthatjuk, hogy felírjuk magunknak egy papírra - inkább így, mint digitálisan - és eltesszük ezt a papírt egy biztos helyre.

Mint korábban írtam, a tárhely-szolgáltató csak Magyarországra korlátozta az espavo.hu elérhetőségét. Örömmel jelenthetem, hogy az adminunk, Fülöp Ricsi jóvoltából külföldről is újra elérhető lesz a weboldal foreign.espavo.hu vagy kulfold.espavo.hu címeken. Itt ugyan a legfrissebb tartalmak némi késedelemmel jelennek majd meg, de minden korábbi tartalom ugyanúgy elérhető lesz, mint a belföldieknek - itt némileg lassúbb válaszidőre lehet számítani, de mostanában nincs igazán agyonterhelve a szerverünk. :-)

Élvezzétek az utazást!

Anti