Állítsd át a fókuszodat a tetterős aktivitásra!

Kategória:

Az idei év numerológiai sajátságai miatt – mivel három darab 2-s van benne egy 0 mellett – rendkívüli módon polarizáltnak ígérkezik, ezért, ha ne nem vagyunk a középpontunkban, könnyű lehet „kicsúszni a pályáról”. Ennek meggátolásához fogok felsorolni néhány javaslatot a következőkben.

Az új Planetáris Logosz minden segítőjére személyesen igyekszik odafigyelni, „kapacitásai” lehetővé teszik, hogy egyszerre akár több millió emberrel is kapcsolatban legyen. Az idei évre szóló javaslatai közül első helyen az elme „túlpörgetettségének” csökkentése szerepel. Az elménk nincs felkészülve a mostani „holografikus kivetítések” felpörgetett ritmusára, az internet és a közösségi média állandó bombázására, ez kimeríti, elvonja a fókuszát a valóban fontos – az emberi fejlődéssel kapcsolatos – dolgokról. Az elme kiegyensúlyozott működéséhez sokkal jobban illik egy lassúbb tempó, csak az emberiség kizsákmányolóinak, mondhatni a „mátrix urainak” érdeke, hogy a híráradat révén az emberek egy lecsökkent mentális reakciókészség állapotában legyenek. Ez a túlhajtott korszak viszonylag gyorsan meg fog szűnni – ha megnézed az egy-két évvel ezelőtti híreket, 98%-ban ugyanazok, mint a maiak.

Olvass klasszikus regényeket, fokozatosan szokj vissza a lassúbb, barátságosabb tempóra. Igyekezz magad erősebben leföldelni, emlékezz rá, hogy valójában csatorna vagy Ég és Föld között! Akár a táplálkozásodon is változtathatsz egy kicsit, ehetsz egy kicsivel több „nehezebb” ételt az évben, hogy ez is segítsen földelődni. Fontosak a csi kungban megismert földenergia gyakorlatok, és legyetek többet a természetben. Akinek van kertje, bíbelődjön többet a növényeivel, ha szükségét érzitek menjetek le többet a föld alá – pincébe, alagútba, barlangba. A Föld segít és támogat téged.

Éld túl az idei évet, ne csússz ki a pályáról! A „nagy kérdések” megoldása a hierarchia részéről folyamatban van, ne engedd szétzilálni a fókuszodat! Több, hatékonyabb testmozgás, fokozott odafigyelés a táplálkozásra (kevesebb méreg és gyógyszer), elő lehet venni Anthony William ajánlásait a vírusellenes étrendről, ami teljes mértékben helytálló. Legyél jelen a testedben! Az előző havi ajánlások közül nagyon fontos a rendszeres, lehetőség szerint napi egy órányi meditálás, aminek legyen része a Földdel, a kristálymaggal való összekapcsolódás is! Csatorna vagy ég és föld között.

A generált hisztériák lassan lecsengenek, de a nyomukban maradt valós problémák kibontakoznak és felerősödnek – ezek megoldásához szükség lesz minden aktív segítő erőfeszítésére is. Találjátok meg önmagatokban és a világban a helyes arányokat – kevesebb aggódás és hibáztatás, több cselekvés és elfogulatlanság.

Ma hatodikán nagy intenzitással érkeznek a lassító, kiegyensúlyozó energiák, hetedikén pedig megtehetjük azokat a valós vagy szimbolikus lépéseket, melyek elindítanak egy egyszerűbb, de aktívabb élet felé. Az idei év februárja 2-dik hónap lévén a polarizációval kapcsolatos további kihívásokat fog hozni (2022. 02.), a január folyamán még felkészülhetünk ezekre – nyilvánvalóan nagy szükség lesz rá. Lassan felszínre kerülnek a vírushisztéria nagyon súlyos valós következményei, ami sokakból pánikot és tehetetlenségérzetet fog kiváltani – épp ezért egyre nagyobb szükség lesz a tetterős emberek józan aktivitására is, a helyzettel való értelmes szembenézésre.

Élvezzétek az utazást!

Anti