A 6:6 kulcsdátum mérföldkő minden évben

Kategória:

Folytatódik a planetáris tér, a minket körülvevő energiák gyors átalakulása, amiből meglehetősen keveset veszünk észre, mivel mindig az éppen jelenlegi állapotunkat tartjuk természetesnek és állandónak. Olyan mint amikor a vonatban ülünk és változik körülöttünk a táj, mindig az éppen aktuális környezetet véljük "állandónak". Az elmúlt néhány évben azonban a vonatunk ablakából látott, egyhangúnak tűnő környezet sokkal gyorsabban látszik változni. Mi a saját érzékelésünk középpontjában vagyunk, ezért változatlannak véljük magunkat, ugyanakkor a külső feltételek gyors változása állandó adaptációra késztet bennünket.
Ebből a szempontból szemléletesebb talán azt mondani hogy sokáig békésen hajóztunk a csendes tengeren, aztán jöttek viharosabb időszakok, mostanában pedig már néha a víz alatt haladunk, máskor repülünk a levegőben, változik körülöttünk a környezet, a közeg, a nyomás, a fényviszonyok, de ezt csak mérsékelten tudatosítjuk. Az egónk igyekszik azt sugallni, hogy minden rendben van, ne is foglalkozzunk ezekkel a "kilengésekkel". Ezek azonban nagyon is igénybe veszik az adaptációs képességeinket, és a végsőkig leterhelik a korlátos erőforrásainkat, így egyre többen menekülnek a komfortosabb és állandóbbnak tűnő virtuális valóságokba, melyek már nem biztosítanak elég lehetőséget a spirituális fejlődésre, ami a testbe jövetelünk eredeti célja volt.

A 6:6 kulcsdátum ebben az évben is különleges energiákat hoz. A Föld igazi örömhírrel örvendeztetett meg bennünket: az Univerzum emberszerű lényei által lakott bolygók testvérisége összefogott a mi dimenziónk megmentésére, és mostantól csak rájuk jellemző, különleges támogató energiákat küld a Föld és rajta a mi dimenziónk és az emberiség fennmaradásának segítésére, mivel az emberiség és a Föld önerőből nehezen tudna megküzdeni a jeélenlegi helyzettel. Szimbolikusan mintha egy stadion küzdőterén lenne a Föld és az emberiség, megküzdve a nem-emberi eredetű behatolókkal, akik kihasználták a szabad akarat világának hiányosságait. Ez a bolygótestvériség mostantól ott ül a lelátón, szurkol, és közben követi az eseményeket és támogató energia-impulzusokat küld. A Föld e bejelentése még az Új Hierarchia tagjait is meglepte, eddig még egyikük sem dolgozott a humanoid népességű bolygótestvériség effektív támogatását élvező bolygón.

Ez a fajta erős, korábban nem tapasztalható időszakos energiabeáradás minden emberre hat valamilyen módon, az intenzitása időnként kifejezetten erős lehet, de tudjunk róla, hogy segít és támogat minket. A most érkező szokásos havi támogató energiák könnyebbé teszik ennek felismerését, hasznosítását és integrálását. Ez a segítség mindaddig aktív marad, amíg a planetáris krízishelyzet meg nem oldódik.

A másik aktuális információ a naptevékenység jelentős fokozódásáról szól. Ez egy többszáz éves napciklus része, ami egyébként túlnyomó részt a klímaváltozásért is felelős. A mostani időszaktól ez - minden más, alább említett hatástól függetlenül is - előidézheti a "ködös agy" szindrómát, megzavarhatja az agy és az idegrendszer megszokott működését, döntés- és cselekvésképtelenséget okozhat, a mentális képességek időnkénti vagy állandósuló lecsökkenését, az ítélőképessség redukálódását és megszűnését. Ennek ellensúlyozására fokozott béta-karotin bevitelt (nem lehet túladagolni), Q10-bevitelt és az eddiginél jóval több jó minőségű, tiszta víz bevitelét ajánlja az üzenet. Ez a tanács kifejezetten a Nap mostanában belépő új spektrumainak ellensúlyozására szolgál. Anthony William rámutatott, hogy a "ködös agy" szindróma alapvető élettani oka az Epstein-Barr vírusok elszaporodása az idegrendszerben, mostanában pedig poszt-Covid tünetként (illetve oltás-mellékhatásként) is gyakran bekövetkezik, bár ez utóbbiakat szintén a vírusok túlszaporodása okozza. Tehát a béta-karotin, Q10 plusz sok víz nem a vírusok negatív hatását, hanem a Nap sugárzásának hatását csökkenti.

Kitér az üzenet az "agyi pufferek" telítődésére is, ami szintén okozhat cselekvőképtelenséget. Eszerint az agyunkban is van egyfajta "operatív memória vagy RAM-memória", melyet eredetileg elég nagyra méreteztek ahhoz, hogy a túléléshez szükséges cselekvéshez minden információt fel tudjon venni a Föld és a Föld körüli terek éteri tudatmezőiből - ezek az információk a legtöbbször nem is tudatosultak. A mostani információdömpingben azonban egyre többen annyira telítik a saját operatív memóriájukat - ebből a szempontból mindenképpen - felesleges információkkal, hogy nincs hely a cselekvéshez szükséges információk tudatos vagy nem tudatos behozásához. A működőképesség fenntartásához a mentális tárkapacitásunknak maximum 70%-át szabadna átlagosan használni, a maradék 30%-ra szükségünk van a rendkívüli helyzetek kezeléséhez. A média (és főleg a közösségi média) információ-zuhatagában a legtöbben jóval ezen túl lekötik a kapacitásaikat, ami aztán részleges vagy teljes cselekvőképtelenséghez vezethet - ez is a "ködös agyhoz" hasonló állapotot eredményez. A korábbi hírlevelekben már sok szó esett a "mentális lassításról", az információbevitel csökkentéséről - íme egy újabb szempont, amiért erre tényleg szükség van.
Fogadjátok tehát be a most érkező támogató energiákat, egyszerűen csak szándékolva, hogy ez megtörténjen, majd kezdjétek el használni is ezeket! Azért emlékeztetnék arra is, hogy a 6:6 kulcsdátum mindig szól a szeretetről is, ha van időtök és kedvetek mindig érdemes elővenni valamelyik "6:6 klasszikust".

Az egyre digitalizálódó világban még fontosabb a személyes kapcsolódás, találkozzatok magatokhoz hasonlóan gondolkodó és élő emberekkel, akár a rendszeres budapesti meditációimon is, vagy Tornaszentandráson a nyári táborunkban augusztus 12-20. között.

Élvezzétek az utazást!

Anti