2010 májusi hírlevél

Kategória:

Egy képzeletbeli utazásra hívlak benneteket. Emelkedjünk egy kicsit a tér és az idő, a hétköznapi fizikai valóság fölé, mintha egy szellemi segítő, vagy valamelyik magas galaktikus civilizáció megfigyelőjének szemével néznénk önmagunkra.

„Lám, lám itt vannak ezek a csodálatos teremtő lények, akik embernek nevezik magukat, pedig Isten képmásai ők. Elvállalták a legnehezebb feladatot, hogy elfeledik isteni eredetüket, és megtapasztalják azt, hogy milyen elkülönültnek érezni magukat. Végigcsináltak sok nehéz leckét, sokszor szinte kegyetlen helyzeteket terveztek be önmaguknak, hogy még többet megérthessenek az elkülönültség leckéiből. De közben mindig ott lebegett a szemük előtt, hogy egyszer véget érnek a kemény leckék, hogy eljön az elkülönültség vége, és hatalmas ünnep során közösen felemelkedik a Föld és az emberiség. És ez már itt van előttük karnyújtásnyira.

És előtörnek a végső tanulnivalók, egy utolsó, megsemmisítőnek látszó rohamban. És, jaj! Fokozódik a polarizáltság, és sokan, akik tisztán értették, hogy az előrevivő és hátramozdító erők egyszerre fokozódnak, most a fókuszukat, csodálatos teremtő erejüket a visszatartó tényezőkre fordítják. Elfeledkeznek a már megtanult leckéikről, arról, hogy amikor a legnagyobb a szükség, akkor van a legközelebb a segítség. Megfeledkeznek róla, hogy a közös, csoportos munka a legerősebb támogatás. És sajnos csak belefeledkeznek a problémáikba, engedik szétfolyni energiáikat – pedig mindig ott a segítség. Mi pedig folyamatosan küldjük az üzenetet: ’Drága emberek! Ott a segítség körülöttetek. Könyörgünk, hogy éljetek vele, hisz oly közel már a nagy ünnep, az áhított végcél. Ne bukjatok fel a célegyenesben! Vegyetek erőt magatokon és dolgozzatok együtt – és az erőtök megsokszorozódik, és másokhoz is eljuttatjátok az örömhírt, hogy nagyon közel a szenvedés világkorszakának vége. Most kell összeszednetek minden erőtöket! Százezer évek, inkarnációk százai óta erre az időszakra vártatok! Ilyen formában soha vissza nem térő alkalmatok van e nehéz tanulási ciklus diadalmas, boldog és tökéletes lezárására! Itt vagyunk veletek! Fogjatok össze, dolgozzatok, dolgozzunk együtt. A valaha átadott legerőteljesebb tanítások segítenek benneteket, csak a kezeteket kell kinyújtanotok értük. Amit mindig áhítottatok, most itt van előttetek, de nem akarjátok észrevenni, mert elvakít benneteket hétköznapjaitok taposómalma!’ Talán ezt mondjuk mi segítők, talán személyre szólóan kicsit mást. Mindannyian rá tudtok hangolódni a saját üzenetetekre. Tegyétek meg, és vegyétek fel a közös munka elejtett fonalát. Az egész Univerzum képviselői ott ülnek a fátyol túloldalán lévő „lelátón”, mindenki nektek szurkol, de ezt csak Ti tudjátok megtenni. Rajtatok a világ szeme!”

Visszatérve erről az utazásról elmondanám, hogy most a tavasszal én magam is meginogtam, hogy egyáltalán érdemes-e folytatni az egész tanítási, átadási folyamatot – de megkaptam a saját, személyre szóló üzenetemet, és elköteleztem magam a folytatásra. Várlak benneteket, hiszen ez a legfontosabb dolog, ami valaha is történhet a világunkban, nincs semmi gond, baj, bánat, boldogtalanság, ami akár csak megközelítőleg is ilyen fontos lenne!

A téli, majd a tavaszi energiák tökéletes energetikai felfordulást hoztak. A téli energiák előhozták mindent a mélyből, az önmagunk számára eddig ismeretlen dolgokat is. A természet ciklusát követve a tél végére be kellett volna fejeződnie az önvizsgálat periódusának. Megfigyelésem szerint azonban a legtöbbeknél ez a tél olyan intenzív belső munkát végzett – köszönhetően annak is, hogy szinte az összes bolygó a horizont alatt volt asztrológiai értelemben – hogy a felhozott blokkok töredékét sem sikerült megoldani. És e felszínre jött blokkokat a tavaszi ébredés energiája csak tovább fokozza – most a bolygók sorra érkező retrográd időszakai fokozzák még tovább a hatást. Ezek a felszínre jövő energiák hordozzák még mindazt, amit 2012-ig meg kellene oldanunk. Emellett erősödik a gyorsuló energiák és vibrációk által hozott mindent felfokozó hatása is. Ez az általános klíma hat a világgazdaságra, másik oldalról pedig fokozódik a Föld belső folyamatainak felszíni megjelenése is. Mindez együtt létrehozza azt az általános „rossz közérzetet”, amelyet legalább időnként mindannyian megtapasztalunk. Amúgy is jó szokásunk a modern civilizációban a negatív érzelmekkel „pingpongozni”, és most aztán bőven van muníció.

A helyzethez igazodva a spirituális tanítások is egyre erősebb fegyverzetben jelennek meg, hogy segítsenek ezeknek a zűrzavaros energiáknak a kezelésében. A Michelle által átadott tanítások „csúcsa” véleményem szerint mindenképp az 55 kozmikus törvény lesz, melyekről egyértelműen azt mondta az egyik közvetítés, hogy az új vezetőknek és tanítóknak 2012 után már ezek szerint kell élniük. Tehát soha vissza nem térő alkalom lesz a jövő hét végén (május 14-én délutántól 16-án estig az Anahitában), hogy bekapcsolódjatok a kozmikus törvények tanításainak sorozatába az egyik legérdekesebb szakaszban, az asztrológiai planétákhoz kapcsolódó törvényeknél. Ez éppen egy újabb ciklus, nem épül a korábbi anyagokra. Rengeteget tud mindenkinek segíteni, hogy új perspektívából lássa meg és értse meg a saját belső és külső folyamatait. Meggyőződésem, hogy ezen törvények illetve energiák nélkül sokkal tovább tart önmagunk „újrarendezése”.

Hasonlóan fontos energiákat hordoznak Orin új tanításai az Isteni Énnek kapcsolatban. Ez a 2010-es dátumú 6*12 meditációból álló ciklus szintetizálja az Orin által az elmúlt 25 évben átadott összes tanítást, igazi energetikai csúcsteljesítmény és meditációs remekmű. Ennek első ciklusa a jövő hónapban kerül terítékre.

És e hónap végén kezdjük még egyszer (és utoljára) a 24 hónapos iskolát, ami átadja még mindazokat a tanításokat és információkat, amelyek eddig rendszerezett formában (vagy egyáltalán) elérhetetlenek voltak. Újra strukturálja a rendezetlen, vagy helytelenül rendezett ismereteket, segít mindent a helyére tenni a világunkban, megérteni, hogy hogyan működik az valójában, túllépve a tömeghiedelmeken. Számos olyan kiemelten fontos területet érint, amelyek integrálása nélkül nagyon nehéz a felemelkedés. Őszintén úgy gondolom, hogy a legjobb befektetés 2012 utánra, mérhetetlenül megkönnyíti a továbbhaladást a felemelkedés felé. Sokan ódzkodnak közületek, hogy ilyen hosszú időre elkötelezzék magukat. Az első ciklus tapasztalatai szerint viszonylag könnyű később is bekapcsolódni, vagy néhány alkalmat kihagyva újra felvenni a fonalat. Gyertek el, kóstoljatok bele, szerintem senki sem fogja megbánni. Május végén (28-án délutántól 30-án estéig – létszámtól függően lehet, hogy a Reiki Kuckóban) az én szintjeivel dolgozunk, az inkarnációs ciklus egészének megértésével, és azzal a kérdéskörrel, hogy honnan és mivel érkeztünk ide a szabad akarat zónájába, és hogyan kell ezt felhasználnunk a felemelkedés során – ugyanis éppen azért jöttünk, hogy erre visszaemlékezzünk, és akkor vagyunk készek felemelkedni, ha tudjuk, mi van a csomagunkban.

Az események:

Májusban minden csütörtökön este 6-tól a Reiki Kuckóban (Bp. Veres Pálné u. 14) Új Föld Klub

Május 14-én péntek délután 3-tól 16-án estig a Michelle-féle Kozmikus Törvények harmadik etapja (illetve pluszban esetleg az Egyiptomban felvett aktiválások anyaga) az Anahitában (Bp. Falk Miksa u. 30. III/3) – aki előre eldöntötte, hogy szeretne jönni, kérem e-mailben, vagy személyesen jelezze! A program összeállítása miatt fontos a várható létszám!

Május 28-án péntek délután 3-tól 30-án estig Budapesten a 24 hónapos iskola keretében (de attól függetlenül is el lehet jönni!) az Én szintjei, honnan jöttünk, hová tartunk. Nyugodtan mondhatom rá, hogy az Új Energia megértésének legfontosabb kulcsa! Péntek délután az Anahitában kezdünk egyfajta "elméleti összefoglalóval", a szombat-vasárnapi helyszín létszámfüggő, ezért szintén kérek előzetes regisztrációt!

Június 5-6-án egész nap Kecskeméten nálunk „A fénytested felébresztésének” záró hétvégéje, a hatodik 12 meditációs ciklus – egy közel másfél éves munka megkoronázása, a fénytest felébresztésének befejezése.

Itt vannak a csodálatos tavaszi energiák, ne a bennetek lévő fáradtság, esetleges negativitás felerősítésére használjátok, hanem igazi funkciója szerint: az új csodálatos ciklus elindítására!

Élvezzétek az utazást!

Anti